Hírvilág

Sorsok és találmányok

2014. DECEMBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A magyar tudományos és gazdasági életben komoly sikereket elért zsidó származású tudósoknak, feltalálóknak állít emléket a budapesti Közlekedési Múzeum szerdától látható Sorsok és találmányok című kiállítása. A tárlat azoknak a feltalálóknak, alkotóknak a tárgyait, kísérleti eszközeit és a hozzájuk kapcsolódó dokumentumokat mutatja be, akik bár sokat tettek Magyarország iparáért és tudományos felemelkedéséért, származásuk miatt munkaszolgálatra kerültek, vagy a gettóban, a Duna partján, esetleg koncentrációs táborokban haltak meg. A kiállításon egyebek mellett az első magyar számítógépet, a Richter és a Chinoin gyógyszergyárak termékeit, a Weiss gyár egy motorkerékpárját, a golyóstollat és sok más olyan tárgyat is megismerhet a közönség, amelynek alkotója hozzájárult Magyarország műszaki kultúrájához. Digitálisan olvasható például Kozma László "pepitafedeles füzete" is, amelyben a mauthauseni és günskircheni lágerekben telefonközpontterveket vázolt fel, hogy szellemi és testi épségét megőrizze. A kiállítás részletesen bemutatja Arany Dániel matematikus, Aschner Lipót, a Tungsram gyár vezérigazgatója, Bíró László József, a golyóstoll megalkotója, Bródy Imre, a kripton töltésű izzólámpa feltalálója, Goldberger Leó textilgyáros, Heller László, a Heller-Forgó hűtőtorony társfeltalálója, Hiller József, a magyar alumíniumipar úttörője, Kozma László, az első magyar számítógép megépítője, Richter Gedeon, a Richter gyógyszergyár megalapítója, Selényi Pál kísérleti fizikus, Szily Pál orvos-kutató, Wolf Emil, a Chinoin alapítója és a Weiss család tagjainak életét. A tárlat emlékeztetni kívánja a közönséget arra is, hogy a kutatások szerint az iparban dolgozó 140 000 zsidónak a 95 százaléka kisiparos volt, illetve munkás és tanonc, az ő munkájuk szintén kiemelt jelentőségű volt az ország ipara számára. A bemutatott alkotók életútjáról a jövőben konferenciát is rendeznek a Közlekedési Múzeumban, valamint egy tanulmánykötet is megjelenik, amely a kiállítás katalógusát is tartalmazza. A tárlat március 1-jéig látogatható. Forrás. MTI 2014. december 10., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A baloldali könyvkiadó: Cserépfalvi

Cserépfalvi Imre könyvkiadó, könyvkereskedő 115 éve, 1900. július 28-án született.

Hírvilág

Vannak még csodák? - Pillantás a jövőbe

SÁNDOR Zsolt

A jövő születése - 100 csoda címmel mutatkoznak be a legígéretesebb magyar innovációk a Párisi Udvarban. Az interaktív kiállítás 2010. február 28-ig tekinthető meg.

Gondolat

A Harmadik Szövetség Ignacy Karpowicz: Csoda

Karpowicz regénye olvastatja magát. A meglepetések, rejtélyek dübörgő iramban követik egymást. Minőségi kalandregény, sakkjátszma megnyitás- és végjáték-elméletek nélkül, nagyon sok borotvaélen táncoló profanizálással. Az egyéni jellemvonások ábrázolásával szemben a sorsszerű elrendelés irányába való száguldás a fő.

Gondolat

Labilis idegzetű emberek: Dosztojevszkij művészete

Százkilencven éve, 1821. novemberében született Dosztojevszkij

Hírvilág

Emberi sorsok

Kényszerszállás a város szélén