Hírvilág

Nyilvános az új egészségügyi szakmai kollégium tagozatvezetőinek névsora

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Egyetlen szakmai kollégium, hatvan tagozat és tanács segíti ezentúl az egészségügyért felelős miniszter munkáját. Lezárult a 3-3 fős szakmai tagozati, továbbá az 5-15 fős szakmai kollégiumi tanács jelölésének határideje. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága 2011. március végén jelentette be, hogy április elsejétől átalakul a szakmai kollégiumi rendszer. A tagozatok az egészségügyért felelős miniszter tanácsadó testületei, míg a tanácsok a szakma véleményalkotó szervezetei lesznek. A tanácsok feladata az irányelvek, protokollok és módszertani levelek összeállítása lesz, de ez a grémium véleményezi majd az új vizsgálati módszereket, javaslatot tesz a szakmai vezetői pályázati kiírások követelményeire, állást foglal a pályázók szakmai megfeleléséről. A tanácsok a szakterületük tudományos fejlődéséből adódó információk és a napi gyakorlat legfontosabb problémás kérdéseit is továbbítják a szakmai kollégium érintett tagozata felé. A jövőben az új kollégium maga is tehet ajánlásokat, javaslatokat például az ellátórendszer átalakítása, vagy a minimumfeltételek megfogalmazása tekintetében. Mind a szakmai kollégium, mind pedig a tanácsok tagjainak megbízatása négy évre szól, azonban a területért felelős miniszter, vagy a tanácsok tagjait delegáló testületek jogosultak az általuk kinevezett személyek visszahívására. A tagozatok tagjaira a szakmai és civil szervezetek, valamint a szakpolitika részéről érkező ajánlásokat Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár áttekintette és a következő személyeket kéri fel az új egészségügyi Szakmai Kollégium tagozatainak képviseletére. (A névsor cikkünk végén található). Az elmúlt hetekben a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) egyeztetett a különböző szervezetekkel a tanácsok tagjait illetően. A megalakuló testületre jelentős munka vár különösen abban, hogy a minisztérium Semmelweis Tervében megfogalmazott átalakítások szakmai érvrendszer mentén valósuljanak meg, ezt ugyanis elsősorban e szervezet tudja megjeleníteni. A szakmai kollégium tagozatai 1. Aneszteziológia és intenzív terápia a. Fülesdi Béla (DEOEC) b. Gál János (SE) c. Nagy Géza (Miskolc) 2. Oxyológia – sürgősségi orvostan, toxikológia, honvéd és katasztrófa orvostan a. Varga Csaba (Kaposvár) b. Zacher Gábor (Péterfy) c. Svéd László (ÁEK) 3. Infektológia a. Princz Gyula (Szt. László) b. Schneider Ferenc (Szombathely) c. Ternák Gábor (POTE) 4. Orvosi mikrobiológia a. Visontai Ildikó (OEK) b. Nagy Erzsébet (SZOTE) c. Kónya József (DEOEC) 5. Gasztroenterológia és hepatológia a. Tulassay Zsolt (SE) b. Novák János (Gyula) c. Wittmann Tibor (SZOTE) 6. Belgyógyászat, endokrinológia, diabétesz és anyagcserebetegségek a. Jermendy György (Bajcsy) b. Karádi István (SE) c. Paragh György (DEOEC) 7. Nefrológia és dialízis a. Wittmann István (POTE) b. Balla József (DEOEC) c. Reusz György (SE) 8. Tüdőgyógyászat a. Kovács Gábor (Korányi) b. Somfay Attila (Szeged-Deszk) c. Losonczy György (SE) 9. Tüdő- és mellkas sebészet a. Lang György (SE) b. Takács István (DEOEC) c. Rényi-Vámos Ferenc (Onkológia) 10. Reumatológia a. Poór Gyula (ORFI) b. Czirják László (POTE) c. Géher Pál (BIK) 11. Immunológia és allergológia a. Zeher Margit (DEOEC) b. Nékám Kristóf (BIK) c. Dérfalvi Beáta (SE) 12. Bőr- és nemibetegségek a. Kárpáti Sarolta (SE) b. Remenyik Éva (DEOEC) c. Liszkay Gabriella (Onkológia) 13. Transzfuziológia és hematológia a. Kiss Csongor (DEOEC) b. Masszi Tamás (Szt. László) c. Takács István (MISEK) 14. Onkológia és sugárterápia a. Kásler Miklós (Onkológia) b. Mangel László (POTE) c. Csejtey András (Szombathely) 15. Kardiológia a. Tomcsányi János (BIK) b. Szatmári András (GOKI) c. Merkely Béla (SE) 16. Szívsebészet a. Székely László (GOKI) b. Szabolcs Zoltán (SE Ér- és Szívseb. Klinika) c. Alotti Nasri (Zalaegerszeg) 17. Angiológia és érsebészet a. Entz László (SE) b. Kollár Lajos (POTE) c. Palásthy Zsolt (SZOTE) 18. Általános sebészet a. Oláh Attila (Győr) b. Svébits Mihály (Kecskemét) c. Vörös Attila (ÁEK) 19. Transzplantáció a. Langer Róbert (SE) b. Nagy Kálmán (Miskolc) c. Ablonczy László (GOKI) 20. Urológia a. Nyírády Péter (SE) b. Tenke Péter (Jahn F.) c. Gécs László (Veszprém) 21. Égés- és plasztikai sebészet a. Bene Ruzsena (Bethesda) b. Molnár Csaba (DEOEC) c. Tamás Róbert (ÁEK) 22. Traumatológia és kézsebészet a. Hangody László (Péterfy) b. Gera László (Kecskemét) c. Fekete Károly (Kenézy, Debrecen) 23. Ortopédia a. Tóth Kálmán (SZOTE) b. Tóth János (Békéscsaba) c. Szendrői Miklós (SE) 24. Sportegészségügy a. Tóth Miklós (SE) b. Varga Lehel (DVSC) c. Pavlik Gábor (Vasas) 25. Szemészet a. Facskó Andrea (SZOTE) b. Vámosi Péter (Péterfy) c. Nagy Zoltán (SE) 26. Fül-orr-gégészet a. Katona Gábor (Heim Pál Kh.) b. Fülöp Imre (Nyíregyháza) c. Kisely Mihály (Szombathely) 27. Arc, állcsont és szájsebészet a. Piffkó József (SZOTE) b. Redl Pál (DEOEC) c. Oberna Ferenc (Kecskemét) 28. Fog- és szájbetegségek a. Fejérdy Pál (SE) b. Hegedűs Csaba (DEOEC) c. Herceg Olga (Kaposvár) 29. Idegsebészet a. Barzó Pál (SZOTE) b. Csókay András (Miskolc) c. Bognár László (DEOEC) 30. Neurológia a. Nagy Zoltán (SE) b. Csiba László (DEOEC) c. Valikovics Attila (Miskolc) 31. Pszichiátria és pszichoterápia a. Németh Attila (OPK) b. Janka Zoltán (SZOTE) c. Frecska Ede (DEOEC) 32. Addiktológia a. Varga Gábor (Győr, Budapest) b. Szemelyácz János (POTE) c. Sineger Eleonóra (Dunaalmás) 33. Háziorvostan a. Hajnal Ferenc (SZOTE) b. Grezsa István (Hódmezővásárhely) c. Szabó János (Heves) 34. Gyermek alapellátás (Házi gyermekorvostan, ifjúsági és iskolaorvostan, védőnő) a. Kovács Julianna (Bordány - Csongrád Megye) - háziorvos b. Mezei Éva (Eger) - iskolaorvos c. Csordás Ágnes - védőnő 35. Foglalkozás orvostan a. Cseh Károly (Károlyi Kh.) b. Grónai Éva (Budapest) c. Hazay Balázs (MOK) 36. Megelőző orvostan és népegészségügy a. Vokó Zoltán (Budapest) b. Ádány Róza (DEOEC) c. Ember István (POTE) 37. Rehabilitáció a. Kullmann Lajos (ELTE) b. Szél István (OORI) c. Vekerdy Zsuzsa (DEOEC) 38. Balneoterápia a. Bender Tamás (BIK) b. Fülöp József (Szt. István) c. Héjj Gábor (ORFI) 39. Geriátria és krónikus ellátás a. Bakó Gyula (DEOEC) b. Ádám Ildikó (Kaposvár) c. Blaskovich Erzsébet (Dombóvár) 40. Szülészet és nőgyógyászat, asszisztált reprodukció a. Demeter János (ÁEK) b. Bánhidy Ferenc (SE) c. Tóth Zoltán (DEOEC) 41. Csecsemő- és gyermekgyógyászat a. Balla György (DEOEC) b. Szabó András (SE) c. Szabó László (Miskolc) 42. Neonatológia a. Ertl Tibor (POTE) b. Szabó Miklós (Budapest) c. Gárdos László (Zalaegerszeg) 43. Gyermekpszichiátria a. Pászthy Bea (Budapest) b. Vetró Ágnes (SZOTE) c. Herczeg Ilona (Heim Pál) 44. Gyermeksebészet a. Verebély Tibor (SE) b. Kiss Ákos (Miskolc) c. Farkas András (POTE) 45. Klinikai genetika a. Oláh Éva (DEOEC) b. Melegh Béla (POTE) c. Molnár Mária (SE) 46. Orvosi laboratórium a. Kappelmayer János (DEOEC) b. Kovács L. Gábor (POTE) c. Nagy Erzsébet (BIK) 47. Radiológia a. Battányi István (POTE) b. Gődény Mária (Onkológia) c. Bánsághi Zoltán (Szt. Imre) 48. Nukleáris medicina a. Szilvási István (ÁEK) b. Borbély Katalin (Onkológia) c. Pávics László (SZOTE) 49. Patológia a. Tímár József (SE) b. Méhes Gábor (DEOEC) c. Vass László (Kistarcsa) 50. Igazságügyi orvostan, orvosszakértés és biztosítási orvostan a. Keller Éva (SE) b. Szabó István (Miskolci Orvosszakértői Intézet) c. Tringer László (SE Pszichiátriai Klinika, törvényszéki pszichiátria) 51. Egészségügyi informatika (nem orvosi) a. Surján György (ESKI) b. Stubnya Gusztáv (SE) c. Horváth Lajos (BIK) 52. Menedzsment és egészséggazdaságtan a. Sinkó Eszter (SE) b. Kaló Zoltán (ELTE) c. Boncz Imre (POTE) 53. Klinikai szakpszichológia a. Perczel Forintos Dóra (SE) b. Bugán Antal (DEOEC) c. Szabóné Kállai Klára (Békéscsaba) 54. Ápolás (szakdolgozói) a. Halmosné Mészáros Magdolna (Gyula) b. Molnár Gabriella (Bethesda) c. Jászberényi Valéria (SE, Szemészet) 55. Dietetika, humán táplálkozás (szakdolgozói) a. Henter Izabella (OGyEI) b. Terényiné Marinov Ágnes (Heim Pál Kh.) c. Utczás Anna (Balatonfüred) 56. Mozgásterápia és fizioterápia (szakdolgozói) a. Dr. Horváth Mónika (SE) b. Peuser Judit (Budapest) c. Tóthné Steinhausz Viktória (POTEi Egyetem, Zalaegerszegi Kp.) 57. Komplementer medicina a. Hegyi Gabriella (POTE) b. Jónás Eszter (Budapest – homeopata) c. Saáry Kornélia (Budapest – akupunktúra) 58. Kórházi klinikai gyógyszerészet (gyógyszerészeti) a. Botz Lajos (POTE) b. Soós Gyöngyvér (SZOTE) c. Zelkó Romána (SE) 59. Gyógyszerellátási gyógyszerészet (gyógyszerészeti) a. Télessy István (Bag) b. Hankó Zoltán (Kerepes) c. Regdon Géza (SZOTE) 60. Ipari gyógyszerészeti (gyógyszerészeti) a. Antal István (SE) b. Laszlovszky István (Richter) c. Greskovits Dávid (Meditop) Javasolt tisztségviselők: Elnök: Fülesdi Béla (DEOEC) Alelnökök: Szilvási István (SE) Barzó Pál (SZOTE) Titkárok: Boncz Imre (POTE) Perczel Forintos Dóra (SE) 2011. 04. 26. Forrás: Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság Kapcsolódó anyagok: Megújulnak az egészségügyi kamarák

Csak egyeztetések után alakítják át a szakmai kollégiumokat

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.