Hírvilág

Művészet a placcokon

2013. SZEPTEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Lakásszínházi előadás, irodalom, tánc, vizuális művészet, utcai várostervezés, közösségi alkotások és slam poetry - színes programokkal várja a látogatókat az idei PLACCC Fesztivál szeptember 24. és 29. között Budapest belvárosában. A várost rendhagyó művészeti térként használó PLACCC Fesztivál nyolcadik alkalommal jelentkezik szeptember utolsó hetében Budapest belvárosában. Az alkotók utcákat, tereket, tűzfalakat, hétköznapi helyszíneket vesznek birtokba, munkáikat a környezet, a véletlenek, a közösség vagy akár egy-egy járókelő is formálhatja, ezért a produkciók minden alkalommal másképpen alakulnak. A különleges lakásszínházi előadásairól ismert Ördög Tamás és Kiss-Végh Emőke ötlete alapján született meg a One In One: Budapest című produkció, amely egy holland-olasz szerelmespár valós történetét meséli el, akik hosszú távkapcsolat után Budapesten költöztek össze. Malu Peeters és David Power saját albérletükben tartott előadáson mesélik el életük történetét, hogyan szereztek munkát, barátokat, illetve miként befolyásolta az ismeretlen környezet a szerelmüket. A Színház- és Filmművészeti Egyetem dramaturghallgatóiból álló Dinamó Budapest interaktív színházi játékkal, a Bábeli könyvtár című produkcióval készül a fesztiválra. A program során a résztvevők több olvasmányon keresztül vezető utat járnak be, mindenki a saját előadása főszereplője lesz - áll a közleményben. A svájci Asphalt Piloten nevű csoport munkájában a tánc, a zene, a street art és a videó találkozik. Az alkotók az utca forgatagából táplálkoznak, és improvizációikkal emelik ki az urbánus környezet egy-egy izgalmas részletét. Lotte van den Berg holland rendező az utcán üldögélve arról faggatja a járókelőket, mit hiányolnak a városból, és az összegyűjtött válaszokból állítja össze projektjét, így ötvözve a színházat a közösségi várostervezéssel. Orosz Klára szobrászművész is közösségi programot szervez: 3D Pixel című projektjében több köbméternyi piros kockát borít ki Budapest különböző pontjain, és a járókelőkre bízza, mit építenek fel belőle. A Trafó - Kortárs Művészetek Háza Schermann Márta rendező több hónapos összművészeti és közösségi projektjét a Városi Ferenc választása című slampárbajt és a Városi Ferenc szerelme című, függőségről szóló dokumentarista előadást mutatja be a fesztivál keretében, a magyar Randomroutines pedig a szervezők kérésére vasrajzot készít egy belvárosi tűzfalra. A programot megelőző hétvégén, szeptember 20-22. között Csepelen, a PLACCC tavalyi helyszínén az érdeklődők elsőként próbálhatják ki a holland-magyar Space Társulat Volt egyszer egy Csepel Művek című produkciójának okostelefonos applikációját, valamint a belvárosi helyszínek előtt bekapcsolódhatnak Orosz Klára projektjébe. A programok nagy része ezúttal is ingyenes, a One In One: Budapest és a Bábeli könyvtár című produkciókra szeptember 10-től lehet jegyet váltani a PLACCC Fesztivál honlapján (www.placcc.hu), az InterTicket hálózatában, valamint elővételben a Trafó pénztárában. A Városi Ferenc sorozat előadásaira a Trafó árusítja a belépőket. MTI 2013. szeptember 5., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

Az önmagunkkal való foglalkozás mint gyógyítás – Interjú Kis Judit képzőművésszel

„Mentális egészséggyakorlatok. A művészet közösségi helyzetekbe terelése.” Saját munkáiról szólva fogalmaz így Kis Judit képzőművész, akinek az önreflexióra építő művei önmagunkkal és másokkal egyaránt interakcióra hívnak. Kis Judit 2020-ban kapta meg az ACAX_Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, akkor, amikor a Covid-járvány globális szinten ébresztett rá mindannyiunk kiszolgáltatottságára, gyengeségeinkre és erősségeinkre. A rangos képzőművészeti díj nemzetközi zsűrije szerint Kis Judit munkái arra a lehetőségre hívják fel a figyelmet, hogy „úgy hagyjuk majd magunk mögött a jelenlegi helyzetet, hogy közben újra felfedezzük képességünket az empátiára és a törődésre”. A fiatal képzőművésszel sebezhetőségről, egyéni és közösségi gyógyulásról beszélgettünk.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Gondolat

Gyógyító és ártó szellemek

Sámánhit a világban

Gondolat

A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Gerevich doktor sokrétű érdeklődési körére világít rá a jelen kötet tanulmányainak sokszínűsége a szakmán és annak határterületein belül és azon túl, továbbá azt is ábrázolja, hogy a pszichiátria és a pszichológia tudománya mennyire átszövi a hétköznapjainkat is és jelen van az élet minden területén, legyen szó pszichiátriai kórképek gyógyításáról vagy az ezirányú kutatómunkáról, esetleg éppen arról, hogy vajon hol a határ az egészséges és a beteg psziché között, mi jelent már devianciát vagy fogadható el a normalitás keretein belül.