Hírvilág

MTA: sötét fotonra utaló jeleket figyeltek meg

2016. FEBRUÁR 04.

Szöveg nagyítása:

-
+

A sötét fotonra utaló jeleket figyeltek meg az MTA Atommagkutató Intézetének (MTA Atomki) tudósai, a debreceni fizikusok kimagasló kísérleti eredményeiket a rangos Physical Review Letters tudományos szakfolyóiratban publikáltak - közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia.

Csillagászati megfigyelések szerint a világegyetem gravitáló tömegéhez ötször nagyobb mértékben járulnak hozzá az olyan anyagi részecskék, amelyeket még nem sikerült felfedezni (sötét anyag), mint azok, amelyeket ismerünk (látható anyag). A sötét anyagnak jelenleg csak a gravitációs hatása ismert, e láthatatlan anyag építőköveinek azonosítása a nagyenergiás fizika egyik legégetőbb problémája.

A sötét anyag részecskéi közötti kölcsönhatás leírására vezették be az elektromágneses kölcsönhatást közvetítő részecske analógiájára az úgynevezett sötét foton fogalmát, amelynek keresése egyre nagyobb erőkkel folyik az utóbbi években. Az elmélet szerint a sötét foton gyengén ugyan, de kölcsönhatásban áll a látható világunkkal is. Lehetséges-e, hogy a fenti kapcsolatot megteremtő részecske tömege elegendően kicsi ahhoz, hogy atommagátmenetekben is előállíthassák? Jelenleg ezt a lehetőséget sem kísérleti adatok, sem elméleti becslések nem zárják ki. Ez volt az indítéka annak, hogy a debreceni fizikusok az Atomkiban Krasznahorkay Attila vezetésével kutatási programot indítottak a fenti részecske keresésére - áll a közleményben.

A kutatók a nagyenergiás atommagátmenetekben keletkező elektron-pozitron párok szögkorrelációját vizsgálták. A debreceni fizikusok ehhez egy olyan új elektron-pozitron pár spektrométert építettek, amelynek a hatásfoka nagyságrendekkel jobb a korábbi, hasonló berendezésekénél. Ezzel a spektrométerrel a vizsgált szögkorrelációban a várt eloszláshoz képest szignifikáns csúcsszerű eltérést tapasztaltak. Ezt jelenlegi ismereteink szerint nem lehet magfizikai eredetűként értelmezni, viszont értelmezhető egy semleges részecske bomlásával, amelynek paraméterei egyeznek a sötét fotonra előre jelzett mutatókkal.

A méréseket az MTA Atomki nemrég átadott Tandetron gyorsítójánál egy új elektron-pozitron spektrométer segítségével folytatják. A programot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Európai Unió is támogatja az ENSAR program keretében.


Forrás: MTI és MTA
MTI 2016. február 1., hétfő 12:47

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.