Hírvilág

MTA Közgyűlés - Négy témában indulnak nemzeti kutatási programok

2022. MÁJUS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Hárommilliárd forintból négy nagy kutatási programot indít a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – közölte Freund Tamás, az MTA elnöke a tudós testület 195. közgyűlésének Díszünnepségét követő sajtótájékoztatón hétfőn.

Freund Tamás elmondta, hogy összesen évi 3 milliárd forint támogatással indul el a Nemzeti Agykutatási Program 3.0, a Technológiák és fenntartható fejlődés, a Tudomány a magyar nyelvért és a Poszt-COVID nemzeti program.

Az MTA 195. közgyűlésén bejelentett, a kormány által támogatott programok olyan társadalmi és nemzetstratégiai prioritásokhoz kötődnek, amelyekben kiemelkedő hazai tudományos háttér áll rendelkezésre, és közvetlenül kapcsolódnak az Akadémia küldetéséhez, programjaihoz – tette hozzá.

A Nemzeti Agykutatási Program harmadik szakaszának fő törekvése az agy működésének és betegségeinek jobb megértése és az eredmények mielőbbi gyakorlatba ültetése a legkiválóbb kutatók munkája révén.

A Technológiák és fenntartható fejlődés elnevezésű program a stratégiai jelentőségű technológiák és a fenntarthatóság összehangolását célozza. A Tudomány a magyar nyelvért nemzeti program olyan kutatásokat fog támogatni, amelyek egyrészt nyelvi örökségünk egész történelmi településterületünkre kiterjedő megőrzésére, másrészt a modern technológiák anyanyelvünk művelésének szolgálatába állítására irányul.

Végül a kormánnyal együttműködésben folytatódik a nemzeti Poszt-COVID-stratégia és pandémiás terv tudományos megalapozása – ismertette a részleteket az MTA elnöke.

Freund Tamás az elmúlt évet értékelve kiemelte, hogy az Akadémia rendezte kapcsolatát a kormányzattal. „A kormánnyal új szakaszba lépett a kapcsolatunk” – fogalmazott az MTA elnöke, aki szerint ezt mutatja, hogy majdnem kétszeresére nőtt az Akadémia központi költségvetési támogatása ebben az évben.

Elmondta, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózattal a nyitott kérdések tárgyalásos úton rendeződtek és sikerült minden minisztériummal kétirányú kommunikációs csatornát kiépíteni, rendszeres kapcsolatot tartani.

Kitért arra, hogy az új feladatok mellett tovább folytatódnak az Akadémia korábbi programjai, köztük a Közoktatás-fejlesztési Kutatási Program és a Lendület Program.

Freund Tamás az új programokról szólva beszélt az MTA Kiváló Kutatóhely Programjáról, amely a tudományos kiválóság elismerését célozza intézményi szinten. Mint fogalmazott, abban reménykednek, hogy ennek az elismerésnek egyre nagyobb presztízse lesz, és nemcsak a MTA pályázataihoz, hanem számos más egyéb lehetőséghez jobban hozzájutnak majd az MTA Kiváló Kutatóhely minősítéssel rendelkező intézetek.

Az új programok között beszélt még a Középiskolai MTA Alumni Programról. Kiemelte, hogy az MTA 18 ezer fős köztestületének 1600 tagja csatlakozott a kezdeményezéshez, és már 100 középiskola jelezte részvételi szándékát határon innen és túl. Mint az MTA elnöke rámutatott, a program a társadalom felé nyitást és olyan új generáció kinevelését célozza, amely érti a tudomány módszertanát, megbecsüli, hitelesnek tartja és így felvértezhető az áltudományok ellen.

Az ukrajnai háború kapcsán beszélt arról, hogy mindent megtesznek azért, hogy a háború elől menekülő tudósoknak szállást és ellátást biztosítsanak, emellett a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát megpróbálják Magyarországról működtetni.

Kitért arra is, hogy már készülnek az MTA alapításának 200. évfordulójára, amelyet 2025-ben egy egész éves rendezvénysorozattal szeretnének megünnepelni.

Az elnök a MTA Székházának felújítása kapcsán azt mondta: nagyon időszerű a munkálatok megkezdése. A harmadik emeletet le kellett zárni, mert életveszélyessé vált. A székház teljes felújítása megközelítőleg 65 milliárd forintba kerülne, de erre jelenleg nincs forrás, így három részre szakaszolják a felújítást.

A tervek szerint a kiköltözést nem igénylő első ütem még az Akadémia alapításának 200. évfordulója, azaz 2025 előtt elkészülhetne. Így a tetőszerkezet javítása, a gépészet cseréje után ismét megnyílhatna a 3. emeleti Képtár és a Kupolaterem. Ez összesen 16 milliárd forintba kerülne – közölte az MTA elnöke.


Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Gondolat

Az érzelmek szerepe a tudományos kutatásban - videointerjú Mérő Lászlóval

BME-TMIT szemináriumi előadása után Mérő Lászlót az érzelmek tudományos kutatásban betöltött szerepéről kérdeztük. Az emberi hangulatok és érzelmek a tudományos kutatások összetett folyamataira is hatással vannak.

PharmaPraxis

Húsz éve Magyarország stratégiai partnere a Servier Hungária

Kitartás - elkötelezettség, emberi kötődés a magyar kutatók iránt, folyamatos megújuló befektetés: ezek a gondolatok jellemezték a Servier elmúlt 20 évét hazánkban

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.