Hírvilág

Minden pillanatomra emlékszem

2012. JÚLIUS 31.

Szöveg nagyítása:

-
+

Meglepő különbségeket tártak fel amerikai kutatók az átlagoshoz képest az emberek egy különleges csoportjának, a kiváló életrajzi memóriával rendelkezőknek az agyában és mentális folyamataiban. Utóbbiak azok, akik gond nélkül fel tudják idézni életük minden egyes pillanatát körülbelül 10 éves korukig visszamenően. A különleges életrajzi emlékezet jelenségét először 2006-ban dokumentálta James McGaugh neurobiológus és csoportja az irvine-i Kaliforniai Egyetemen (UCI). A Neurobiology of Learning and Memory című szakfolyóiratban most megjelent tanulmány azonban az első, amely tudományos bizonyítékot szolgáltat mintegy tucatnyi ilyen különleges képességű ember szokásostól eltérő agyműködésére vonatkozóan. Mint a kutatók megállapították, minden egyes résztvevő agyi szerkezete kilenc meghatározott területen eltért a kontrollszemélyek agyi felépítésétől, a különleges életrajzi emlékezettel rendelkezők agyában például nagyobb tömegű volt a fehérállomány az agy középső és elülső részén. A legtöbb agyi különbözőség az életrajzi memóriával összefüggő területeken volt, "így kapunk egy leíró, koherens történetet arról, ami zajlik" - idézte Aurora LePortot, a kutatók egyikét a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál (https://www.sciencedaily.com/releases/2012/07/120730170341.htm). Meglepő módon ezek a szuper önéletrajzi emlékezettel bíró emberek nem értek el magasabb pontszámot a rutin laboratóriumi memóriateszteken és azokban a feladatokban, ahol az ismétlésre épülő emlékezetükre volt szükség. Amikor azonban életük azon személyes vagy társadalmi eseményeire került sor, melyek 10 és fél éves koruk után történtek, akkor "figyelemre méltóan jobbak voltak életük részleteinek felidézésében" - tette hozzá McGaugh, a kutatás vezetője. Mindez arra utal a szakemberek szerint, hogy az emlékezet egy különleges formájáról van szó. Mint LePort elmondta, az interjúk alatt elég volt egy dátumot megadni a különleges életrajzi emlékezetű embereknek, és ők azonnal, gondolkodás nélkül képesek voltak felidézni az akkor történteket. A csoport tagjai közül sokan voltak gyűjtők, akik különböző magazinokat, bélyeget, képeslapokat vagy éppen cipőket gyűjtöttek, és jellemzően gyakoribb volt körükben a kényszeres-rögeszmés viselkedés is. A tanulmányhoz összesen több mint 500 jelentkezőt vizsgáltak meg, akik magukról úgy vélték, hogy rendelkezhetnek a különleges képességgel. Közülük eddig 33 emberről, köztük a tanulmányba bekerült 11-ről igazolták az UCI kutatói, hogy valóban kiváló életrajzi memóriával bírnak, és még 37-en várnak további tesztekre az "erősen valószínű" kategóriában. MTI 2012. július 31., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.