Hírvilág

Megszorító csomag Franciaországban

2011. NOVEMBER 08.

Szöveg nagyítása:

-
+

A saját szavai szerint az 1945 utáni egyik legszigorúbb költségvetést jelentette be hétfőn Francois Fillon francia miniszterelnök azzal a céllal, hogy a gazdasági lassulás ellenére Franciaország tartani tudja a deficitcsökkentésre tett ígéreteit, s hogy az alacsonyabb kamatozású hitelfelvétel érdekében megtarthassa tripla A minősítését. "Többéves erőfeszítés áll előttünk" - hangsúlyozta a miniszterelnök. Hozzátette, hogy a csőd már Franciaországban sem "absztrakt kifejezés". "Ahhoz, hogy 2016-ban zéró legyen a deficit, márpedig ez a célunk, több mint 100 milliárd eurót kell megtakarítanunk" - hívta fel a figyelmet Francois Fillon a kormányülést követő sajtótájékoztatóján. A kormány jövőre 4,3 százalékos, 2013-ban pedig 3 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol. A 2012-re már augusztusban előirányzott 12 milliárd eurós megtakarításon felül a kormányfő a jövő évre további 7 milliárd eurós megtakarítást jelentett be, 2013-ra pedig 11,3 milliárd eurós intézkedéscsomagot jelzett előre. A kormány felgyorsítja a Nicolas Sarkozy államfő mandátuma legfőbb intézkedésének tekintett nyugdíjreformot: a nyugdíjkorhatár 60 évről 62-re történő fokozatos megemelésének így 2018 helyett 2017-ben be kell fejeződnie. Ennek értelmében az 1952 és 1956 között született generációnak is néhány hónappal többet kell dolgoznia. A megtakarítás több mint 4 milliárd euró lesz. Az egészségügyi kiadások visszafogásából és az adókedvezmények egy részének megszüntetéséből 2,6 milliárd eurós megtakarítást remél a kormányzat. A szolgáltatási termékekre vonatkozó 5,5 százalékos csökkentett áfát 7 százalékra emelik, kivételt jelentenek ez alól a legfontosabbnak tekintett, így például az élelmiszeripari árucikkek. Az áfaemelés mindenekelőtt a vendéglátó- és az építőipart, valamint az energiaszolgáltatókat sújtja. Az általános áfa 19,6 százalékos mértéke nem változik. A társasági adó a több mint 250 millió eurós forgalmú cégek esetében öt százalékkal nő, s a válságadó addig lesz érvényben, amíg a decit három százalék alá nem csökken, a tervek szerint 2013 után. A szociális segélyek pedig ezentúl nem az inflációnak, hanem a gazdasági növekedésnek megfelelően, azaz egy százalékkal növekednek. Az újfajta indexálás azonban nem érinti a nyugdíjakat, a fogyatékosoknak járó támogatást és a munkanélküli segély megszűnése után járó minimál-juttatást. A személyi jövedelemadót viszont nem emeli a kormányzat, annak sávjai 2012-2013-ban nem változnak. Az állam működésére viszont jövőre 500 millió euróval kevesebb jut, a köztársasági elnök és a kormánytagok fizetését a nagy állami vállalatok vezetőinek béréhez hasonlóan befagyasztja addig a kormányzat, amíg a költségvetés nem kerül egyensúlyba. Az ellenzék és a szakszervezetek mellett egyes jobboldali képviselők sem támogatják az újabb megszorító csomagot és azzal vádolták meg az államfőt, hogy a külső nyomás miatt most a saját, 2007-es megválasztása óta elkövetett hibák kárait kénytelen helyreállítani. Benoit Hamon, a Szocialista Párt (PS) szóvivője "hatalmas csalási akciónak" nevezte a miniszterelnök bejelentését. "Fillon a válságra és az elmúlt harminc év kormányaira akarja rákenni a deficitet, pedig jól tudjuk, hogy csak a jelenlegi kormány adóügyi intézkedései 75 milliárd eurós hiányt halmoztak fel" - fogalmazott a szóvivő, aki azt állította, hogy a francia szociális modell szétbontásával akarja a kormány a költségvetési egyensúlyt helyreállítani. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A SARS-CoV-2 fertőzés (nem is olyan) ritka kardiális szövődménye: a szívizomgyulladás

Érdekes közlemény jelent meg a Lancet Klinikai esetbemutatások rovatában április 23-án egy Dél-Franciaországban észlelt myocarditis kapcsán, melyet a COVID-19 egyértelmű szövődményének tartottak a szerzők. Egy korábban jó karban lévő, 69 éves Lombardiából érkezett olasz férfi nizzai nyaralása során hasmenést, hányást tapasztalt, majd 7 nappal később a COVID-fertőzés tipikus tüneteit produkálva (köhögés, 39 C fokos láz, légszomj) került a Nizzai Egyetemi Kórház Sürgősségi Osztályára, ahonnan azonnal az Intenzív Osztályra szállították. Súlyos heveny légzési elégtelenség, respiratorikus distress, súlyos hypoxia miatt mechanikus lélegeztetésre szorult. Laborértékeiben normális Hb- és vérlemezkeszint, leukocytosis (Fvs: 14.9 G/l), balra tolt vérkép (neutrofil: 89%, lymphocyta: 7%, monocyta: 4%, eosinophil és basophil sejtek: 0-0%) igazolódott. Astrupja acidózist (pH: 7.27), 45.3 Hgmm-es pCO2-t és 146 Hgmm-es PO2-t mutatott, 98.2%-os O2-szaturációval. A beteg előzményeiben mindössze hypertonia szerepelt, melyre 2.5mg bisprolol kezelést kapott, tehát súlyos alapbetegsége nem volt.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

Gondolat

Modellállítás: az emberi test képi konstrukciói – A 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetem kiállítása

CZIGLÉNYI Boglárka

A Magyar Képzőművészeti Egyetem 2021. november 6. és december 4. között nyitva tartó kiállítása a képzőművészet és a művészképzés olyan szereplőire koncentrált, akikkel nem szokás foglalkozni, pedig évszázadok óta folyamatosan szem előtt vannak mind a művekben, mind a művészeti akadémiákon. A modellekről van szó. Az emberi test tanulmányozása Európában a reneszánsz óta alapja a képzőművészetnek, arról azonban kevés szó esik, hogy kik is azok, akik a „testüket adják” ehhez. A Bojtos Anikó és Albert Ádám kurátori vezetésével létrejött kiállítás a modelleket állította központba, és kulturális, társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt vizsgálta a Képzőművészeti Egyetem 150 éves történetét.

Hírvilág

Prix Galien elismeréssel díjazták a világ első BCL-2 gátló hatásmechanizmusú gyógyszerét, melyet a krónikus limfoid leukémia kezelésére Európában az AbbVie törzskönyvezett elsőként

A gyógyszerkutatás Nobel-díjának tekintett Prix Galien Gálán évről évre felsorakoznak a világ legfontosabb farmakológiai innovációi és a kutatási eredményei. Idén a „Legjobb Gyógyszerészeti Termék” díjat a Venclexta (US)/Venclyxto (EU) (venetoklax) kapta, ami az első törzskönyvezett BCL-2 inhibitor. Az új hatásmechanizmusú gyógyszert elsőként az onko-hematológiai indikációk közül a krónikus limfoid leukémia (CLL) kezelésére fejlesztette ki közösen a Genentech és az Abbvie. A készítményt az Amerikai Egyesült Államokban a két vállalat együttesen, míg az Amerikai Egyesült Államokon kívül az AbbVie forgalmazza.

PharmaPraxis

Kárba vész a gyógyszerész?

Megkérdőjelezhetetlen a gyógyszerészek népegészségügyi szerepe az alapellátásban