Hírvilág

Magyar alelnököt választott a Foglalkozás-egészségügyi Ápolók Európai Szövetsége

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szövetség 1993. március 21-én jött létre az Egyesült Királyságban. Alapvető céljai többek közt a foglalkozás-egészségügyi szakterületen dolgozó szakápolók összefogása, a foglalkozás-egészségügyi szakápolás nemzetközi szinten történő képviselete, az európai munkavállalók egészségének védelme és munkahelyi biztonságának megteremtése a szakápolás révén. A Szövetség jelenlegi elnöki tisztjét Julie Staun (Dánia) tölti be. Az előző évek bevált gyakorlatát követve a Szövetség évente két alkalommal hívja össze a tagállamok képviselőit, hogy tudásukat, elképzeléseiket, tanácsaikat és szakértelmüket megosszák egymással. Emellett a találkozók lehetőséget teremtenek a jó gyakorlatok bemutatására, személyes kapcsolatok kiépítésére, a jövőbeni együttműködési lehetőségek megbeszélésére, valamint egy-egy foglalkozás-egészségügyi szolgálat meglátogatása révén a helyi gyakorlat közvetlen megismerésére is. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara – képviselve a kamarai tagsággal rendelkező foglalkozás-egészségügyi szakterületen dolgozó ápolókat – hosszas előkészítő munka után, 2009. évben lett tagja a FOHNEU-nak. A Kamara meghívására 2010. május 6-8. között Budapest adhatott otthont az Európai Szövetség 31. találkozójának. A találkozó mindhárom napja a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Vas utcai épületébe zajlott. A találkozón 12 tagállam képviseltette magát: Spanyolország, Málta, Finnország, Franciaország, Hollandia, Egyesült Királyság, Szlovénia, Görögország, Dánia, Svédország, Magyarország és Írország. A találkozón megfigyelői státuszban részt vett továbbá az Európai Unió hivatalos tagjelöltje, Törökország is. A találkozó 3. napján a résztvevők egyhangú szavazással a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara által delegált Hirdi Henriett Évát választották alelnöknek. A találkozón döntés született arról is, hogy 2012-ben Spanyolország rendezheti meg a FOHNEU 5. Nemzetközi Kongresszusát Tarragonában, a következő találkozónak, pedig 2010 őszén Szlovénia adhat otthont. A legtöbb hazai ápolónak nincs lehetősége nemzetközi szakmai konferenciákon való részvételre, ezért 2010. május 4-én a MESZK Közösségi és Hospice Szakápolási Tagozata – a FOHNEU találkozó előrendezvényeként – angol és magyar nyelvű előadásokkal szakmai továbbképzőnapot rendezett „Foglalkozás-egészségügyi Ápolók Szakmai Napja” címmel az Aesculap Akadémián. A rendezvény lehetőséget teremtett a hazai foglalkozás-egészségügyi szakápolók számára, hogy meghívott külföldi előadóktól képet kapjanak más Uniós tagország szakápoló képzési rendszeréről, a szakápolók mindennapi feladataikról, munkakörülményeikről. Az előadások után a résztvevők kötetlen beszélgetés keretében adhattak tájékoztatást saját tapasztalataikról, gyakorlatukról.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.