Hírvilág

Moszkva betiltja a tömény szeszes italok éjszakai árusítását

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Jurij Luzskov, Moszkva polgármestere már aláírta azt a rendeletet, amely szerint a fővárosi üzletekben tilos lesz a 15 százalékosnál nagyobb alkoholtartalmú szeszes italok árusítása 22 és 10 óra között. Ezzel azt kívánják megakadályozni, hogy a moszkvaiak éjszaka is vásárolhassanak például vodkát és konyakot, a sör és bor forgalmazását azonban a rendelet nem érinti. Egyelőre még nem ismert, miként fogják betartatni a tilalmat, amely a RIA Novosztyi és az Interfax hírügynökségek szerint szeptember 1-jén lép majd életbe. Egy korábbi tilalom 23 és 8 óra között nem tette lehetővé a tömény szeszek árusítását, ez alól azonban kivételt képeztek azok az üzletek, amelyeknek a helyi hatóságok engedélyezték, hogy a nap 24 órájában forgalmazzanak alkoholt. Oroszországban a nyáron fogadták el a parlamentben az ittas vezetésre vonatkozó zéró toleranciáról szóló törvényt, miután Dmitrij Medvegyev elnök kijelentette, az oroszokban az ital tekintetében nem lehet megbízni. Emellett törvényileg szabályozzák majd a vodka minimum árát, hogy visszaszorítsák a feketepiacon árult, moonshine fantázianéven futó, abszintot és vodkát tartalmazó ital forgalmát, mely évente többezer orosz haláláért felelős. Az alkoholfüggőség évente körülbelül félmillió ember halálát okozza Oroszországban és jelentősen befolyásolja a férfiak várható élettartamát, mely alacsonyabb, mint az olyan szegény országokban, mint Banglades vagy Honduras. „Az emberek képtelenek vigyázni egészségükre, ezt tanulni kell” – mondta el Medvegyev egy 2009-es televíziós interjúban, amikor bejelentette a zéró tolerancia bevezetését. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

Az elfogyasztott élelmiszer-féleségek hatása a várható élettartamra

A diéta élettartamra kifejtett hatását innovatív módszerük révén, a legjobb, rendelkezésre álló bizonyítékok összegzésével, 95%-os biztonsággal állapították meg norvég kutatók.

Egészségpolitika

Lelkünket betegíti a rossz környezet

Lég-, fény- vagy zajszennyezés, klímaváltozás, az extrém időjárási események, a városi, épített környezet, vagy a kémiai szennyező anyagok, fémek, műanyagok és gyógyszerek, bizonyítottan akár komoly lelki betegségeket okozhatnak. A Covid-19 most különösen aktuálissá teszi a problémát: ugrásszerűen nőtt meg a szorongás, depresszió, de az öngyilkosságok száma is, főleg az aktív korúak körében.

Hírvilág

A pihentető alvás fontossága

Az alvászavar mára globális problémává nőtte ki magát, hiszen a világ népességének közel felét érinti az élet valamelyik szakaszában, azonban sajnos csak nagyon kevesen ismerik fel a problémát, és foglalkoznak a kezelésével.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...