Volt vezető az ellátó rendszer finanszírozotti és a finanszírozói oldalán is. Fővárosi kórház és országos egészségügyi intézmény gazdasági igazgatója. Adott tanácsokat a szakminisztériumnak, dolgozott az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP). A sokéves fővárosi pörgés után hátrahagyva Budapestet, vidékre költözött, szeptember 1 óta a Zala Megyei Kórház gazdasági igazgatói posztját tölti be, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) élén pedig október óta áll. Molnár Attila szerint az átalakítás útján végig kell menni, menetközben kiköszörülve a hibákat, ám úgy véli, a folyamat lényegi, tényleges változást hozó pontját sokára érjük el. – Nyolc évet dolgozott főosztályvezető-helyettesként az OEP-nél. Ön szerint reális lehetőség a Pénztár megszüntetése? – Az OEP, mint funkció mindenféleképpen megmarad, teljesen mindegy, mi a neve, egy ilyen szervezetre szükség van, hiszen finanszírozni kell az intézményeket, és ellátni az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az OEP saját működési költsége sosem volt nagy tétel, a finanszírozó fenntartása semmilyen formában nem lesz gazdaságosabb. Ugyanakkor nem hiszem, hogy megaszervezetek megfelelő hatékonysággal tudnak dolgozni. – Ezek szerint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet sem lehet hatékony? – Túlságosan sok funkció összpontosul a GYEMSZI-ben, amelyek külön-külön nagyon fontosak, ám ezek együttműködése egy intézményen belül nem biztos, hogy a hatékonyságot javítja. – Ön gyakran mondja a mai finanszírozásról, hogy annak kellene fizetnie a zenét, aki a muzsikust rendelte. Mit jelent ez pontosan? – Hadd mondjak egy példát. Ha a háziorvos vizsgálatot rendel, az, hogy ez mennyibe kerül, őt semmilyen mértékben nem befolyásolja a döntésében, hiszen a laboratórium, vagy a képalkotó diagnosztikát működtető intézmény állja a költségeket. Ez a kórházakban is így van, a vizsgálatokat rendelő orvos ott sem érzékeny a költségekre. Pedig a gyógyítás minden egyes fázisában tudni kell, mi mennyibe kerül, s aki megrendeli, annak kell eldöntenie, hogy indokolt-e és milyen mértékben indokolt a vizsgálat. – Az orvos számára, aki gyógyít, nagy valószínűséggel minden általa rendelt vizsgálat indokolt. – Az orvosok sok esetben túlbiztosítják magukat, amit bizonyos mértékben megértek, hiszen nagy a felelősségük. De sokszor egyazon kórház két osztálya egy nap, vagy néhány óra különbséggel végezteti el ugyanazokat a vizsgálatokat ugyanazon betegnél, ugyan abban a laborban. Néhány esetben az orvos a magasabb paraszolvencia reményében rendel akár naponta különféle vizsgálatokat, hogy kialakítsa a páciensben a tudatot, hogy minden figyelem rá irányul, mindent megtesz érte. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy ezeknek a vizsgálatoknak mindegyike a beteg érdekeit szolgálja. Természetesen vannak olyan problémák, amikor indokolt naponta CT-felvételeket készíteni, de sokszor a betegek olyan diagnosztikai paletta mellett kerülnek ki az osztályról, hogy ellátásuk másfél-kétszer annyiba kerül a kórháznak, mint amennyi finanszírozást kap érte az intézmény. – Költségérzékennyé tehető az orvos? – A Zala Megyei Kórházban éppen most készítjük elő, hogy a vizsgálatot rendelő orvos a számítógépen minden esetben azonnal lássa, mennyibe kerül a beavatkozás. Ha rendelkezésére áll ez az információ, mérlegelheti, hogy valóban indokolt-e a ráfordítás. Nagyon fontos, hogy az orvos tudja, hogy mennyibe kerül a tevékenysége, első sorban a diagnosztika, mert ennek indokolatlan költségei jelentős többletet jelentenek a kórház számára. Hiszek abban, ha az orvos visszajelzést kap a tevékenysége költségeiről, idővel ezeket az információkat is figyelembe veszi a döntésnél. – Hosszú távon ez megtakarítást jelentene? – A takarékoskodás helyett szívesebben használnám az optimális ráfordítás kifejezést. Kórházunkban nemrégiben volt egy vizsgálat, ami rámutatott, egy néhány ezer forintos szűrő cseréjének elmaradása takarékoskodási indokkal több millió forintos kárt okozott egy kórházi fertőzés formájában. – Optimális ráfordítás, hogy a kórházaknak kötelező a Büntetés-végrehajtás intézményei által készített termékeket előnyben részesíteni a közbeszerzéseken? – Magyarország jogállam, a vonatkozó jogszabályokat betartjuk, legalábbis törekszünk azok betartására. – Az új struktúrában maradt érdemi feladat, döntési jogkör az intézmények menedzsmentjénél? – Vannak olyan döntések, amelyeknél nem lehet központi jóváhagyásra várni, egyszerűen azért, mert a folyamatos működés és betegellátás miatt nincs rá idő. Optimális egyensúlyt kell kialakítani a GYEMSZI, a Térségi Ellátásszervezési Központok és a kórházak vezetése között. Az államosítás kezdetén voltak problémák, buktatók, mostanra sokat javult a helyzet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az államosítás folyamata hatalmas többlet feladatot jelentett mindkét oldalnak és ilyet korábban még senki nem csinált. Az intézményi menedzsmentnek ma is megvan a megfelelő mozgástere, ami a jövőben is megmarad, de ahogy régen, úgy most is vannak pontok, amikor egyeztetni kell a tulajdonossal. – Az új rendszerben megmarad a gyógyítás szabadsága? – Ez a fogalom Magyarországon kívül már sehol nem létezik. Az orvoslásnak megvannak a maga szabályai, ezek mentén kell végezni az ellátást. Ebben nagy szerepe lenne az OEP-nek, amelynek hatékonyabban kellene vizsgálnia, hogy valóban azt kapta-e a beteg, ami az egészségi állapotának és a szabályoknak megfelelően szükséges volt. A többletellátásokért pedig nem szabadna fizetni a szolgáltatónak. A mai rendszerben sokaknak túl nagy a szabadsága, így bármilyen változás, legyen az finanszírozási, vagy szakmai protokollbeli, ezt a viszonylag nagy szabadságot szükségszerűen korlátozni fogja. A mostani átalakításnál ez nem érezhető annyira, mint 2007-ben? Kisebbnek tűnik az ellenállás. – A 2007-es reform drasztikus kapacitáscsökkentést eredményezett, a mostani átalakítás viszont ennél mélyebben próbál belenyúlni az ellátórendszerbe. Hogy ebből mi valósul meg, azt nem tudjuk pontosan, de az elképzelések, az irányok jók, hiszen egy hatékonyabb, működőképesebb, betegközelibb ellátást céloznak. Azonban az eredményesség és a költséghatékonyság az orvos-beteg találkozás pillanatában dől el, ezért az átalakítással tovább kell menni, el kell jutnia erre a pontra, ahol érdemben befolyásolható az egész rendszer. – Öt évvel ezelőtt már abban a pillanatban probléma volt, amikor a struktúra nagy kereteihez próbáltak hozzányúlni, most az államosításnak köszönhetően lényegesen könnyebben kezelhető helyzet alakult ki. Korábban egy kórház sorsa erősen befolyásolta az adott város politikai elitjének választási eredményeit, utóbbiak érdeke volt a döntő a kapacitáselosztásnál, a térségek kialakításánál. Most, hogy az állam a tulajdonos és a fenntartó, könnyebb átvezetni a változásokat és legyűrni a politikai érdekeket, ami 2007-ben nem sikerült. – Ön szerint átmeneti állapot az államosítás, az átalakítás könnyítése érdekében? – A költségvetési formát és a közalkalmazotti státuszt nem az egészségügyre szabták. Az intézmények most az államigazgatás részét képező elemek, ám attól, hogy állami tulajdonban vannak, nem feltétlenül kell költségvetési intézménynek lenniük. A megfelelő működési formát még ki kell találni, ezért is várjuk a kórháztörvényt, ami ezekre a kérdésekre választ ad majd. Ahogy nem gondolnám, hogy újra az önkormányzatokhoz kerülnének a szolgáltatók, úgy azt sem hiszem, hogy az átalakítást privatizáció követné. Pillanatnyilag egy kórház egyetlen befektető kéjes álmában sem jelenik meg, mint befektetési lehetőség. Az egészségügyi ellátórendszer azért szorul átalakításra, mert nem kívánatos cél a befektetőknek, biztosítóknak. A jó működés biztos jele az lesz, ha majd ők is akarják, ami persze nem jelenti azt, hogy meg is kell kapniuk. – Mi lesz az átalakítás döntő lépése? – Amikor az orvosok jogállása terítékre kerül. – Ezzel már Mikola István is próbálkozott minisztersége idején. – Az orvosi tevékenység nem írói, nem előadóművészi vagy képzőművészeti tevékenység, így nem lehet szellemi szabadfoglalkozás sem. A gyógyítás meghatározott közegben, megfelelő szakmai háttérrel végzett, személyes bizalmon - közbizalmon alapuló szolgáltatás. Leginkább az ügyvédek munkájához hasonlítanám, az orvosok jogállására, foglalkoztatására is az ügyvédi praxishoz hasonló önfoglalkoztató forma lenne alkalmas. Itt meg tud jelenni a szakmai tudás, az ismeretek, a tapasztalat, a praxis pedig értékesíthető, örökölhető, továbbvihető. Ebben a formában az orvos több intézménnyel is szerződhet, s ahelyett hogy ma kötött munkaidőben egy ellátóhoz kötve, időnként haszontalan feladatokat látnak el, más kórházakban is elvégezhetnék azt a munkát, amiben professzionálisak. Így a betegek is bármelyik intézményben hozzájutnának a jó kezű sebészhez, zseniális gégészhez, a legjobb belgyógyászhoz. Csak a rezidenseket kellene alkalmazotti formában foglalkoztatni, akik meghatározott ideig a rutin kórházi kezeléseket munkaköri feladatként végeznék el, ezután jöhetne a praxiskialakítás, specializálódás. – Gondolja, hogy a mai magyar orvostársadalom üdvözölné ezt a megoldást? – Biztosan lennének orvosok, akikre nagyon sok szolgáltató igényt tartana, és olyanok is, akikre kevesebb. De ez a betegeknek a lehető legjobb lenne, és meggyőződésem, hogy a gyógyítók nagy részének is. Nagy bátorság kell ehhez a lépéshez, hiszen érdekeket sért, így előre borítékolható a konfliktus. – Nemrégiben vette át az EGVE vezetését Ari Lajos korábbi elnöktől. Más lesz az Egyesület? – Az érdekérvényesítő tevékenységet ugyanolyan intenzitással folytatnánk, mint eddig. Megőriznénk a jó kapcsolatokat a jogalkotóval, folyamatos közöttünk a párbeszéd, az előzetes konzultációk, kikérik a véleményünket. Azonban a véleményező szerepből szeretnénk átlépni az aktív javaslattevő szerepkörbe, van néhány változtatás, amit határozottan kezdeményeznénk. Az egészségügyi intézményekben gazdasági, műszaki területen dolgozók munkájának, képzésének szabályait szeretnénk lefektetni, mert egy egészségügyi intézmény nagyon speciális és komplex üzem, a műszerészek, a villanyszerelők, a gazdasági területen dolgozók esetében is speciális szakértelemre van szükség. Szakértelmük elismeréseként ők sem maradhatnak ki például az egészségügyben dolgozók béremeléséből. – Az intézményi vezetőváltásokkal sok kiváló, tapasztalt szakember vonul nyugdíjba, a szakmai irányításban, tudományos tevékenységben számítunk rájuk, de a testületeinkben fiatalítás lesz, az új vezetőink életszemlélete, hozzáállása, rányomja a bélyeget az EGVE mindennapi működésére, de úgy vélem, ez előnyünkre válik. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2012-12-03