Hírvilág

Leonardo "köznapi" teendői

2012. ÁPRILIS 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Soha nem látott Leonardo da Vinci-relikviával találkozhat a látogató májusban a Buckingham-palota új kiállításán: a reneszánsz polihisztor jegyzetfüzeteinek lapjaival, köztük azzal az oldallal, amelyen feljegyezte tudományos kutatásai teendőit. Leonardo, teljes nevén Leonardo di ser Piero da Vinci, 1452. április 15.-én született és1519.május 2.-án halt meg. Legendás itáliai származású polihisztor, festő, tudós, matematikus, hadmérnök, feltaláló, anatómus, szobrász, építész, zeneszerző, költő és író. A reneszánsz személyiség megnevezés mögött gyakran az ő karaktere áll: a végtelenül kíváncsi és kreatív emberé. Az egyik legnagyobb festő volt ő, s ugyanakkor egyes vélemények szerint minden idők legműveltebb embere is. Leonardo életművének számos orvostörténeti vonatkozása is van, ám emellett úttörő jelentőségűnek mondható pszichológiai érzéke is, ahogy a belső folyamatokat művészetével láttatni képes. Egyik leghíresebb alkotása, mellyel kortársai csodálatát is kivívta, a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában megfestett freskója, „Az utolsó vacsora”, amellyel 1498-ban készült el. Az alakokról így ír Vasari: "…mindegyikük arcán látszik a szeretet, a félelem és a felháborodás, illetve a fájdalom, hogy képtelenek kitalálni, mi van Krisztus lelkében.". És ekként gondolkodott a témáról maga Leonardo da Vinci is: „A jó festőnek két fő dolgot kell lefestenie, az embert és lelki célját. Az elsőt könnyű, a másodikat nehéz,…” Freud hosszú esszét szentelt Leonardo da Vinci jelleme és szexualitása megfejtésének. Ebben hangsúlyozza, hogy sajátos módon gyöngéd, békés, nyugodt és szemlélődő személy volt, kiváló emberi kapcsolatokkal, aki ellenezte például a húsfogyasztást és minden bizonnyal aszexuális életet élt, és női név nem merült föl vele kapcsolatban. Homoszexuális beállítottságára egy adat van, miszerint 1476-ban, 24 éves korában, Leonardo ellen – három más ifjúval együtt – egy ismert homoszexuális férfival történő „fajtalankodás” miatt két ízben bírósági eljárást indítottak. Később a vádak alól őt felmentették. Freud szerint inkább aszexuális lehetett, erre utalnak rajzai, melyekben aggályosan kerüli a szexuális témát, és jellemző tanácstalansága is, ha a nőt test különböző funkcióiról van szó. Az 1510 körül írt listán Leonardo emlékezteti magát arra, hogy szereznie kell egy koponyát, be kell köttetnie az anatómiáról írt könyvét, meg kell figyelnie az emberi agyban lévő lyukat, és le kell írnia, hogy milyen egy krokodil álkapcsa. Listát készített azokról a dolgokról is, amelyeket be kell szereznie, mielőtt útnak indulna. Mint minden útnak induló, Leonardo előre összeállította, hogy mit visz magával, a mindennapos tárgyakon kívül - mint az ing, a zokni és egy törölköző - felsorolja anatómiai eszközeit, köztük a csipeszt, a szikét és a csontfűrészt is. Tudjuk, hogy Paviába tartott, ahol az egyetem orvosiskolájában holttesteket vizsgált." A jegyzetfüzetet valószínűleg II. Károly angol király vette meg, és 1690 óta a Királyi Gyűjtemény részét képezi. A teendőkről szóló oldalt a gyűjtemény kurátorai szerint még soha nem állították ki. Leonardo jegyzeteit gyakran tükörírással írta: vagy azért, hogy megakadályozza, hogy riválisai ellopják a gondolatait, vagy pedig azért, hogy a gyakorta "felforgatónak tartott" tudományos elméleteit palástolja, leginkább katolikus egyház elől. 2012. április 8., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Betegség és egészség a kora újkori magyar irodalomban

CZIGLÉNYI Boglárka

2021-ben látszólag nem invenció a betegség, a járvány témája köré szervezni egy tudományos rendezvényt. Azonban a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete már évek óta tervezett egy betegség/egészség témájú konferenciát, amely végül idén szeptemberben tudott megvalósulni. Azt, hogy ez a téma nem csupán az utcán hever, hanem kultúratudományi szempontból is igen termékeny, a négynapos konferencia sokszínű programja bizonyította, a filológia és az irodalomtörténet mellett tudomány- és társadalomtörténeti (pl. várostörténeti), antropológiai, eszmetörténeti és teológiai szempontokat is megszólaltatva.

Gondolat

A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében

CSÖRGŐ Zoltán

Kezdetben úgy tűnt, hogy a tudományos gondolkodás uralkodóvá válása után az élet mindennapjainak mitológiai megközelítésű magyarázata elvesztette jelentőségét az emberi társadalmak életében. A felvilágosodás, majd a pozitivizmus - mert nem értette az értékeit - a tudomány “magasáról” lenézte, a babonás szokások szintjére degradálta, majd száműzte, eltűntette az emberiség évezredes tapasztalatait hagyományokba foglaló mitologikus és vallási formákat és helyükbe új hitet, a tudományba, mint az emberiség minden bajára gyógyírt nyújtó megismerő útba, minden kérdésre választ adó világmagyarázatába vetett hitet kínálta.

Hírvilág

Üzenetek a matrac-sírból Heinrich Heine és a sclerosis multiplex

Heine mindig beteg volt. Ha nem volt beteg, betegnek érezte magát.

Gondolat

A látás története – Egy film a személyes vizuális tapasztalatokról

CZIGLÉNYI Boglárka

Mark Cousins skót filmrendezőnek aznapra az volt a terve, hogy korán felkel, és bejárja, lefilmezi a körülötte lévő vizuális világot. Aztán mégis ágyban maradt, és a sötét szobában gondolta végig mindazokat a képeket, amelyek fontosak voltak számára az élete során. A saját látásának történetét próbálta rekonstruálni, egy nappal azelőtt, hogy szembetegsége miatt meg kellett operálni. A beavatkozásra készülve és az esetleges megvakulástól is félve Mark Cousins azzal foglalkozott, ami filmrendezőként a legfontosabb számára: a látás fejlődésével és örömével. Erről szól szubjektív és érzékeny dokumentumfilmje.

Gondolat

„A svéd filmet imádtam”

RÉVAI Sára

Január 21. és 29. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, 60 filmmel és 200 vetítéssel, Budapesten és tíz másik városban. Sós Ágnessel, a BIDF alapítójával, főszervezőjével beszélgettem.