Hírvilág

Ötezeréves mézgyűjtő hely

2013. JANUÁR 21.

Szöveg nagyítása:

-
+

Ötezer éves barlangrajzokat fedezett fel Indiában, Andhra Prades szövetségi államban, Kárnul közelében egy nemzetköz régészcsoport. Az indiai, brit és ausztrál tudósok kutatásaikról a Journal of Archaeological Sciences folyóiratban számoltak be. A gigantikus Billa Szurgam-barlangban elsőként 1884-ben Bruce Foote brit geológus végzett feltárásokat. A továbbiakban a barlangban folytatott ásatások során kő- és csonteszközök sokasága, edénytöredékek és állati csontok kerültek elő, amelyek az őskori ember jelenlétére utalnak. Mindazonáltal semmi jel nem utal arra, hogy a barlang hosszabb időn át állandó lakhelyül szolgált volna a prehistorikus népességnek - olvasható a The Telegraph angol nyelvű indiai lap online kiadásában. A barlang falán, a mészkőben egy bevésést fedeztek fel, amely három koncentrikus rombuszt ábrázol. A vésetekből kiemelt kalcium-karbonát apró szilánkjainak kormeghatározását egymástól függetlenül az Oxfordi Egyetem, valamint az Ausztrál Nukleáris Tudományos és Technológiai Szervezet (ANSTO) szakemberei végezték el. Adataik szerint a sziklarajz 4100-5400 éves lehet. A tudósok szerint valószínűleg egy átmeneti, a vadászó-gyűjtögető életmódról földművelésre váltó közösség tagjai hagyták hátra. "Valószínűleg sohasem tudjuk meg, hogy a rajz mit jelképezett a korabeli emberek számára" - vélekedett Paul Tacon, az ausztrál Griffith Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint elképzelhető, hogy az ábra lépsejtet vagy mézgyűjtő helyet jelölhetett. "Az ábra segítségével nemzedékeken át kommunikálhattak az emberek, megjelölve, hogy ez, mint napjainkban is, ideális mézgyűjtőhely" - jegyezte meg Paul Tacon. (https://www.telegraphindia.com/1130118/jsp/nation/story_16456186.jsp) MTI 2013. január 18., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Egészségpolitika

Az Akadémiai kutatóhálózatnak a kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Falus András immunológus akadémikussal, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet emeritus egyetemi tanárával, az MTA folyóirata, az 1840-ben alapított Magyar Tudomány főszerkesztőjével beszélgettünk arról, hogy mely értékek veszhetnek el, ha a tervezett intézkedéseket a nemzetközi tiltakozás ellenére végig viszi a kormányzat.

Gondolat

Közös jelek, bábeli zűrzavar -- beszélgetés Boros Mátyás képzőművésszel

Régóta rajzoló ember vagyok, a családi legenda szerint a rácsos ágyban kezdődött. Az idők során akarva-akaratlanul kialakítottam olyan biztos pontokat, formákat, amelyeket rajzolás közben bármikor elő tudok venni.