Hírvilág

Okos eszközök – szerepük van a diagnosztikában

2020. OKTÓBER 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Valamennyi hitelesített mobil eszköznek fontos helye van a korai diagnosztikában. A legújabb kardiológiai irányelvek szerint elfogadott és már nélkülözhetetlen részei a korai, de akár előrehaladott betegségek felismerésnek. A szívritmuszavar felismerésének, kontrolljának egyik legfontosabb szereplőjévé váltak. Ma 300 ezer érintett, de a becslések szerint 30 év múlva számuk megháromszorozódik. A pitvarfibrilláció, vagyis a szívritmuszavar leggyakoribb formája, ami sok esetben már kritikus helyzetben derül ki, pedig leggyakrabban vannak jelei, amivel orvoshoz kell fordulnunk. Halálos következményei, vagy maradandó károsodásai legtöbbször megelőzhetők.

„Négyévente újulnak meg a szakmai irányelvek, most ezek közé bekerült, hogy a mobil eszközök adatainak is komoly szerepe van a diagnosztikában. Vagyis egy okos óra, mobil EKG mind, mind olyan információkat adnak, amelyek alkalmasak a betegség felismerésére. Gyakran a szívritmuszavar nem akkor jelentkezik, amikor épp a célzott vizsgálat történik, ha egyáltalán észleljük, hogy valami nem stimmel, mert még az sem biztos, hogy vannak tünetei” - mondja Gellér László orvosprofesszor, a Városmajori Klinika osztályvezetője, egyetemi tanár, tanszékvezető-helyettes, aki felhívja arra is a figyelmet, hogy fontos, hogy értsük jól az azokból kapott értékeket. „Nem a pánik, a szorongás szabad, hogy az eredménye legyen egy-egy esetleges eltérésnek, hanem az, hogy szakértő segítséggel értelmezzük azokat. Keressünk fel kardiológust, illetve idővel tanuljuk meg mi magunk is, mikor indokolt valóban orvoshoz fordulni.” - hívja fel a figyelmet a professzor.

A magyar kardiológia ott tart, hogy az időben felismert, orvoshoz forduló szívbetegek döntő többséget meg tudják menteni. Ennek ellenére még ma is évente több mint 30 ezer embert veszítünk el szív- és érrendszeri betegségekben, a halálozások több mint feléért ezek felelnek. Mindezt úgy, hogy az orvostudomány és az ellátórendszer valóban világszínvonalon dolgozik, a gond azonban a lakosság tájékozottságával, illetve a betegek kooperációjával van. Még mindig hirtelen szívpanaszok esetén átlagosan négy órát várunk, míg segítséget kérünk, pedig itt minden perc életmentő lehet. Aztán a túlélést követő kritikus 365 napban az odafigyelés lankad, ebben az időszakban a már megmentett betegek felét veszítjük el. A leggyakoribb szívritmuszavart, a pitvarfibrillációt is leginkább már akkor észleljük, amikor már nagy a baj. Éppen ezért 2011-ben a Semmelweis Egyetem szakdolgozói és betegei létrehozták a szívbetegséggel élők, civil és önkéntes betegegyesületét, szakemberekkel, betegekkel közösen alakítva érdekvédelmüket.

„Az eltelt kilenc évben számos eredményt értünk el és most, tovább szeretnénk lépni. Korunk megváltozott betegigényei gyors alkalmazkodást követelnek: könnyen kezelhető otthoni technológiával, magas hatékonyságú, színvonalas ellátással, az egészséges életévek számának megnövelésével. Hét előadást láttunk: a SZÍVSN betegszervezet PF problématérképének létrehozásáról, a ritmuszavarok kezelési lehetőségeiről, az eszközös ablációról, az okos eszközökről, a WIWE készülék használatáról online. Minden olyan eszközt meg kell ragadnunk, ami az időbeni diagnózisra lehetőséget ad, ezekről viszont mindenkinek tudnia kell. A SZÍVSN országos betegegyesület a hiteles tájékoztatásért hozta létre immár második alkalommal az országos találkozót.

Merkely Béla professzor és Gellér László professzor vezette munkacsoporttal közösen valósítottuk meg a laikusoknak szóló találkozót. Mert fontos, akár életmentő az információhiányból adódó kiszolgáltatottság csökkentése, a pitvarfibrilláció felismerésének és kezelési lehetőségeinek megismertetése, a stroke számának csökkentése. Időben felismerve a bajt ugyanis, ennek kockázata a felére csökkenthető. Fontos szempont volt a vidéki páciensek megszólítása, 1054 kérdőív kiértékelésével erősíteni a betegszervezet ritmuszavarokkal foglalkozó csoportját. A hiteles előadások támogatták és támogatják a világszínvonalú ellátást, az orvosok, diplomás szakdolgozók és a betegek összefogását, ami a betegteher jelentős csökkenésével jár. Kitartóan kerestük a legmegfelelőbb beteg-oktatási formát, amely bevezeti az érdeklődőket a pitvarfibrilláció területére. Törekedtünk az érthetőségre és a hitelességre. A szakmai előadásokat szakemberek, diplomás ápolók állították össze és adták elő. Az online előadásokat havonta folytatjuk a Városmajori klinikán, a témához szorosan kapcsolódó rizikófaktor és pitvarfibrilláció szűréseket. A szűrőprogram segítségével elérhetőséget adunk a korszerű ellátáshoz. Honlapunkon www.szivsn.hu és FB felületünkön tájékoztatjuk az érdeklődőket a kardiológia legújabb vívmányairól”-- mondja Bernáth-Lukács Zsuzsa a SzívSN Országos Betegegyesület elnöke.

Kun J. Viktória


HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Kokain és hirtelen halál

A szív eredetű hirtelen halálozás és a kokainfogyasztás között talált összefüggést egy új spanyol tanulmány.

Egészségpolitika

A telemedicina felhasználásával javult a szívbetegek túlélési esélye

Az AOK Nordost (egy közegészségügyi biztosító Berlinben) távgyógyászati ellátási programja hozzávetőlegesen 70 százalékkal növelte a szívbetegek túlélési esélyét a programban való részvételük kezdete után két évvel, olvashatjuk egy német tanulmány megállapításai között.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma