Hírvilág

OEP: október 31-ig lehet benyújtani a háziorvosi letelepedési és praxispályázatokat

2015. OKTÓBER 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

A közlemény szerint csütörtökig 43 pályázat érkezett a pénztárhoz: 29 a praxisjog vásárlásának támogatására, 14 pedig a letelepedési támogatásra. Az eddig beérkezett pályamunkákat "igen magas minőségben állították össze" a pályázó orvosok, 90 százalékuk teljes mértékben megfelelt a kiírásban foglaltaknak, a fennmaradók egyszerű hiánypótlást követően teljesítik az elvárt kritériumokat - írták. Emlékeztettek arra, hogy a vonatkozó törvényi szabályozás értelmében az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, illetve az Országos Alapellátási Intézet feladata a tartósan betöltetlen háziorvosi szolgálatok adatairól szóló nyilvántartás vezetése. A Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt, hogy kétszáz körzet maradhat üresen, miután a felkínált forintmilliók ellenére alig jelentkezik valaki a kiírt háziorvosi pályázatokra. A cikk szerint júliusban 231 volt, jelenleg 238 az üres praxisok száma, és az OEP adatai alapján ezek közül - pár nappal a beadási határidő előtt - 39-et pályáztak meg. Ebből 27 esetben praxisjogot vásárolnának, 12-ben pedig letelepedési támogatást vennének igénybe. Így viszont, jegyezte meg a lap, csak az üres állások 15 százalékát tudják betölteni a jelenleg orvos nélküli körzetekben, ami azt is jelenti, hogy az e célra rendelkezésre álló 750 milliós keret nagyobbik része kihasználatlanul marad. MTI 2015. október 22., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.