Hírvilág

Onkológia – az orvostudományon túl

2017. JÚNIUS 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

Soha nem látott civil összefogással épült új környezet a rákbetegeknek és az őket gyógyítóknak az egyesített Szent István és Szent László kórházban. Összesen 400 millió forintból épült világszínvonalú környezet, de ennél több: a művészvilág széles köre adta bele mindazt, amivel segíteni tudja a betegek gyógyulását. Az egyik legismertebb magyar író, Esterházy Péter betegsége, majd halála irányította figyelmüket a rákra, ennek nyomán pedig egy olyan központ létesült, ami talán a világon is egyedülálló. Hogy kell-e személyes érintettség, hogy valaki átérezze egy betegség súlyát? Igen. A társadalom tagjainak túlnyomó többsége inkább elfordítja a fejét, ha pedig érintetté válik, szégyent érez és tabuként kezeli a rákot. Hogy kellenek-e szerteágazó és hathatós kapcsolatok ahhoz, hogy komoly erők megmozduljanak egy ügy érdekében? Esterházy Péter hasnyálmirigy rákja irányította családja és barátai, de az egész közvélemény figyelmét a daganatos betegségek felé. Bekapcsolódott, minden erőt megmozgatott, hogy végre befejeződhessen Bodoky György onkológus professzor álma egy teljesen újjászülető onkológiai részlegről az egyesített Szent Imre és Szent László kórházban. És nemcsak a forrásteremtéssel, az elképzelés kreatív és lélekkel töltő megvalósításához adott támogatással, de talán az ötnapos kómából felébredt író parki sétáján elhangzott mondatával segítette, hogy a több éves munka végre beteljesüljön: „a betegek ennél többet érdemelnek” – mondta. Prof.Dr.Bodoky György (jobb szélen) -- fotó: B. Papp László - Rákgyógyítás.hu Talán a magyar egészségügyben eddig példátlan akarat és civil összefogás eredményét és lehetőségeit mutatja, ami a Szent László kórház 29-es pavilonjában történt. Bodoky György már évek óta dolgozott azon, hogy a korábbi onkológiai osztály és a kórház egészen más szegletében működő ambulancia végre a gyógyítókhoz és betegekhez is méltó környezetbe költözhessen. És valóban minden lehetőséget megkeresett, minden kinyitható kaput megnyitott, így idővel jöttek a szükséges források, összesen 400 millió forint, a most létrehozott osztályt több különálló épületből költöztették egybe, egy- és háromágyas szobákkal újabb csúcsszínvonalú részleget kialakítva. ,,Sokáig nagyon rossz körülmények között fogadtuk a betegeinket, a kórtermek állapota óriási kontrasztban volt az onkológián folyó, nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos munkával. Ha valaki belépett a korábbi, elöregedett épületbe, biztosan nem az volt az első gondolata, hogy jó kezekbe került” – ismerte el maga Bodoky György centrumvezető főorvos is az osztály megnyitóján. ,,A betegeink jobb körülményeket érdemeltek, ezt tudjuk most már biztosítani számukra. A 38 ágyas fekvőbeteg osztály és az ambulancia egy épületbe költözésével gördülékenyebb lett a betegellátás, s javultak az orvosok és ápolók munkafeltételei is. Világos kórtermeket és kezelőket alakítottak ki, a betegeknek ingyenesen biztosítanak internetes hozzáférést és táblagépeket is a kezelések idejére”—mondta el a részleteket a professzor. De a szakmai színvonal, a nemzetközi mércével mérve is impozáns környezet mellett itt valami más is történt. Számos művész is megmozdult és érezte úgy barátjuk példáját látva: tennie kell azért, hogy a betegek valóban méltó, sőt annál is többet adó környezetben gyógyulhassanak. És így történhetett meg, hogy az alkotó, a megálmodó képzeletét is felülmúlta az, ami létrejött. Építészek önként és ingyen segítették a tervezést és több, mint 50 kortárs festő alkotásait ajánlotta az új osztály falára, ezzel pedig a világon talán egyedülálló módon kapcsolódott, kapcsolódik be a művészet ereje is a gyógyításba. A történet ott kezdődött, hogy Esterházy Péter írót ebben az onkológiai centrumban kezelték. Amikor kiderült hasnyálmirigyrákja, rögtön egyértelművé vált, hogy betegsége előrehaladott, a folyamat lassítható, de megállíthatatlan. Az író nem titkolta betegségét, könyvet is írt róla. A kezelések során Esterházy Péter és családtagjai megismerték a centrumot támogató betegszervezet és alapítványok szerteágazó munkáját is, ezért az író halálát követően azt kérték: gyászolói, tisztelői ne vigyenek virágot a temetésre, abból inkább a betegeket támogassák. És támogatták. Így lett a Gyáli úti a gigantikus, személytelen épületegyüttes kertjének leghátsó szegletében egy valóságos galéria. A kortárs művészektől kapott alkotásokat Einspach Gábor, az Art+Text Budapest vezetője, a Magyarországi Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének elnöke rendezte el a falakon, így, ahogy Bodoky György a megnyitón meg is jegyezte: ha valakinek gondja van az elhelyezésekkel, ne őrá haragudjon. De hogy a művészvilág és a nagyon is praktikus, kiszámítható orvoslás találkozásának egy másik, kedves történetet is hozzunk: Váli Dezső festőművész a vasárnap 15.30-ra szóló meghívást helyből lemondta, mondván, ő 14 és 16.30 óra között alszik. És akkor megszólalt Bodoky Györgyből azonnal az orvos: jöjjön, van elég ágyunk. Váli Dezső is ott volt a megnyitón, ahol mesélt is nekünk. Hogy miért és hogyan került ő ebbe a civil összefogásba. ,,Nem akarom megvárni, míg meghalok, szeretném ha a műveimet már most is mind többen láthatnák. Mert a kép olyan, mint a frizsider: ha nincs bedugva a dugó, nem működik. Örültem, amikor Péter barátom felesége, Esterházy Gitta megkeresett, hogy elindult ez a kezdeményezés és hál’ Istennek, mint látom, nagyon is elterjedt”—mondta az alkotó. Az épület mellett emlékparkot is avattak. És természetesen ki más, mint Esterházy Péter emlékére, ahol barátja, alkotótársa Dés László zenélt. Játszotta azt a szerzeményét, amely íróbarátjának készült. A főorvos tervei szerint nemcsak a betegek élvezhetik ezt a páratlan gyűjteményt, vasárnaponként tárlatvezetés is lesz a nagyközönség számára ilyenkor megnyíló épületben. És a kiállítók: Bak Imre, Banga Ferenc, Barabás Zsófi, Czeizel Balázs, Dalos Ádám, Csutak Magdi, ef .Zámbó István, feLugossy László, Egyed László, Forgách András, Forgács Péter, Keserű Ilona, Klimó Károly, Péri László, Rober Fekete, Gábor Áron, Gerlóczy Sári, Győri Márton, Haász István, Haász Katalin, Haraszty István "Édeske", Hencze Tamás, Jávor Piroska, Jókai Lóránt, Koncz András, Konok Tamás, Makai Mira, Megyik János, Mulasics László, Nádas Péter, Nádler István, Radák Eszter, Rein Ulla, Salamon Pál, Schadl János, Soós Nóra, Soós Tamás, Sváby Lajos, Szikszay Károly, Szilárdi Béla, Szirtes János, Szűts Miklós, Tettamanti Béla, Váli Dezső, Vojnich Erzsébet, Záborszky Gábor és Wahorn András. Kun Viktória eLitMed.hu 2017. június 28.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.