Hírvilág

Jelentős kortárs kiállítások: Szentendre tervei

2015. JÚNIUS 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szemléletváltással és struktúraátalakítással a magyar képzőművészet valódi fővárosa lehet Szentendre - mondta Gulyás Gábor, a szentendrei Ferenczy Múzeum június elejével kinevezett új igazgatója. A megszépült Pajor-kúria épületében otthonra lelő Ferenczy Múzeum és intézményei vezetését június elsejével Gulyás Gábor vette át, aki korábban egyebek mellett a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központot és a budapesti Műcsarnokot irányította. Az új igazgató úgy véli, hogy a vidéki városok közül nincs még egy olyan, amelyhez annyi meghatározó képzőművész kapcsolódna, mint Szentendréhez, számára "a magyar képzőművészet fővárosa akkor is, ha ezt a szerepet jelenleg kevésbé tölti be". A kiterjedt és nagy múltú Ferenczy Múzeum jelenlegi helyzetét vázolva elmondta: többféle gyűjtőkörrel rendelkezik, amelyek közül némelyik nagyon erős, így a régészet, míg az irodalomtörténet például háttérbe szorul, amin pedig változtatni szeretne. De a meghatározó természetesen a képzőművészet - mutatott rá. Az új vezető kiemelte: több évre szóló világos, transzparens és érthető programterv kell, az átláthatóságnak a kiállítás-szervezésben is meg kell jelennie. A finanszírozás kérdésről szólva úgy fogalmazott: megalapozott, hosszú távra szóló ajánlatot szeretne letenni a fenntartó asztalára és mint megjegyezte, sok - főleg rekonstrukciós - program csak pályázati pénzből valósítható meg, de sokminden nem pénz kérdése. Gulyás Gábor a terveket és a feladatokat részletezve elsőként az intézménystruktúra megújítását említette. Mint mondta, sok múzeum kiállítása közönségvonzerő szempontjából kevésbé sikeres, ezért a szentendrei kismúzeumok kiállításait újra kell rendezni. Esetükben lényeges az is, hogy összekapcsolódva és egymást erősítve működjenek és jelenjenek meg, méghozzá egész évben. Az igazgató kiinduló szerepet szán a Fő téren található - jelenleg rossz állapotban lévő - Szentendrei Képtárnak, hiszen ezzel találkozik először a turista. A helynek versenyképesnek kell lennie és a tervek szerint a főszezonban olyan nemzetközi művészek kapnak helyet, akik a külföldiek számára is érthetőek és vonzóak, míg a fennmaradó időszak egy részében főleg Szentendréhez kötődő kortárs képzőművészek új műveiből nyílik tárlat, illetve határterületeket - dizájn, film-, hangművészetet, építészetet - szeretnének megjeleníteni. Gulyás Gábor a változtatandók közé sorolta a Ferenczy Múzeum állandó kiállítását is, amely koncepciójában térne el a mostanitól, de elengedhetetlennek látja hozzá kapcsolódva egy reprezentatív katalógus, valamint népszerűsítő anyagok megjelentetését is. Az igazgató a szemléletváltás részeként a valóságban is kapukat nyitna, és művészeti találkozóhellyé tenné a Pajor-kúria felhasználható tereit. A múzeum által működtetett MűvészetMalommal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy ki kell találni a hely karakterét, illetve be kell fejezni az épületegyüttes rekonstrukcióját, mert jelenleg a középső részen csupasz falak állnak. Úgy vélte: a múlt évi Czóbel- és a mostani Perlrott-kiállítás jól illeszkedik ahhoz a gondolathoz, hogy a Szentendréhez szervesen kapcsolódó művészek - gyakran feldolgozatlan - életművének bemutatása jöjjön itt létre. "Klasszikus modern magyar művészeti teljesítményeket kell bemutatni, illetve jelentős kortárs magyar és nemzetközi kiállításokat kell idehozni" - hangsúlyozta. Az intézmény tudományos munkáját méltatva Gulyás Gábor kiemelte, hogy a közönség számára is hozzáférhetővé kell tenni a múzeum és a munkatársak sokrétű tudományos tevékenységét és beszámolt egy képzőművészeti kutatóhely koncepciójának kidolgozásáról is. Gulyás Gábor az elképzelések között sorolta egyebek mellett egy folyóirat indítását, egy "utazó" Szentendre-kiállítást a múzeum értékes gyűjteményéből válogatva, a tervezett programok közül pedig egy új művészeti fesztivált emelt ki, amely Art Capital néven indulna 2016 nyarán nemzetközi jelleggel és kitekintéssel. A több héten át tartó eseménynek évenként más-más város lenne a vendége, jövőre Krakkó mutatkozna be - tette hozzá. 2015. június 21., vasárnap

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.