Hírvilág

"Jekyll és Hyde" egy baktériumban

2012. JÚLIUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy féreg emésztőrendszerében figyelték meg azt a látszólag ártalmatlan, az állat túlélését segítő baktériumot, amely egy genetikai kapcsoló átkattanásával sötét arcát mutatja a féreg által megfertőzött rovarokban, és halálos mérget kezd kiválasztani vérükben. A Science tudományos folyóiratban ismertették a Michigani Állami Egyetem és a Harvard orvosi karának kutatói tanulmányukat, amelyben sikerült felfedniük egy eddig nem ismert mechanizmust, amely a "Jekyll és Hyde" baktériumban lejátszódik. Mint Todd Ciche, a kutatás egyik résztvevője elmondta, ilyen változások időnként véletlenszerűen is megtörténhetnek; ebben az esetben még nem ismert, hogy a féreg emésztőrendszerének baktériumközösségében békésen tevékenykedő mikrobában milyen hatásra "kattan át" a genetikai kapcsoló, aminek következtében rovarvérben gyilkossá változik át. Bár az emberi bélrendszer bonyolultabb, és nehezebb nyomon követni a hasonló folyamatok lépéseit, a megállapítás újfajta betekintést kínál, ami orvosi áttörésekhez vezethet - mondta Ciche a ScienceDaily című tudományos ismeretterjesztő portálnak (www.sciencedaily.com/releases/2012/07/120705194134.htm). Az állatok és az ember emésztőrendszerében élő baktériumok másként viselkednek a gazdaszervezeten belül és azon kívül, a mikrobiomból kiemelve. "Csak most kezdjük megismerni, hogyan alakulnak ki a mikrobák között ezek a szövetségek, miként működnek és hogyan fejlődnek" - magyarázta Ciche. A szóban forgó baktérium egy biolumineszcens rovarkórokozó. Közösségi állapotában - a nematoda féreg beleiben - lassan növekedik és ellát olyan feladatokat is, amelyek a féreg túlélését segítik, még a szaporodásához is hozzájárul. Ahogy azonban a nematoda növekszik, a baktérium felfedi sötét arcát. Miután átkattan a DNS-kapcsoló, egyre gyorsabban növekszik és halálos toxint termel. Amikor a féreg rovarokat kezd megfertőzni, akkor a baktérium rovarölőt kezd kibocsátani. MTI 2012. július 6., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.