Hírvilág

Izombetegségek kezelése Magyarországon

2012. ÁPRILIS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

Gyakorinak ritka, ritkának gyakori - így lehetne összefoglalni azt a tünetegyüttest, amelybe különféle izombetegségek, az izomsorvadás is beletartozik. Nem üres szójáték a megállapítás, hiszen több mint kétmillió embert érint a világon különféle visszafordíthatatlan, gyógyíthatatlan izombetegség. (Hivatalosan az számít ritka betegségnek, amely 10 ezer emberből 6-nál kevesebbet sújt.) Magyarországon a két legjellegzetesebb izombetegség, a Duchenne- és Becker-szindróma 300 ezer embert érint, gerincvelő eredetű izomsorvadásban pedig 250 ezren szenvednek. - Egyértelműen gyógyíthatatlan kórokról van szó - mondja Karcagi Veronika genetikus főorvos, az OKI Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztályának vezetője. Közlése szerint a már említett Duchenne-szindróma a leggyakoribb öröklődő izomsorvadásos betegség, hibás gén okozza; az X kromoszómához kötődik, ezért fiúk a veszélyeztetettek, ők öröklik, a lányok csak hordozói a hibás génnek. Az említett génhiba miatt hiányzik az izomsejtekből a disztrofin nevű fehérje, amely az izom normális működését hivatott biztosítani. Általában a gyerek hároméves korára jelentkeznek a járással kapcsolatos gondok, és az izom fokozott pusztulása később teljes mozgáskiesést eredményez. Sajnos legtöbb esetben akkor diagnosztizálják, amikor az izomrostoknak 40 százaléka már elpusztult. A Becker-féle izombetegség valamivel ritkábban fordul elő, és már újszülött korban felismerhető az úgynevezett rongybaba - "floppy baby" - tünetegyüttes alapján, amely laza, sorvadt izomzatot jelez. A lehetőségek meglehetősen szűkösek A főorvosnő a spinális izombetegség szakértője. - Ez az öröklődő kór meglehetősen korán felismerhető és kiszűrhető - húzza alá. - A mi laboratóriumunk 1993 óta végez genetikai vizsgálatokat és diagnózis-meghatározást egészségügyi intézmények, illetve szakorvosok kérésére a klinikai diagnózis pontosítására, másodlagos prevenció céljából, valamint családtervezés támogatására. Ez alatt a néhány év alatt 319 beteget azonosítottunk, és 203 magzati mintát vizsgáltunk meg. A spinális izomatrophia (SMA) a leggyakoribb és legsúlyosabb izombetegség, amely a gerincből ered. A gyerekek többsége kétéves kor alatt meghal, egy részük a fokozott gondoskodás következtében megérheti a kamaszkort, de fokozatos "leépüléssel", aki pedig a felnőtt korba is eljut, tolókocsiba kényszerül, teljesen mozgáskorlátozottá válik. Viszont szellemileg ezek a betegek épek, többségük átlag feletti intelligenciával rendelkezik. - Mit lehet tenni egy bizonyítottan, elfogadottan gyógyíthatatlan izombetegségben szenvedő beteg érdekében? - Inkább ott kezdeném, hogy szűréssel minél több ilyen esetet meg kell előzni, a molekuláris genetikai labor erre hivatott. De amint a számok és a példák mutatják, mégis jó néhányan megszületnek a súlyos betegség terhével, ami nemcsak az egyén gondja, hanem közös, társadalmi teherként kell viselni. Célzott terápiával ezeknek a betegeknek egy része életben tartható bizonyos ideig. Alakult 2007-ben egy nemzetközi konzorcium az Európai Unió támogatásával, amelynek mi is tagjai vagyunk. A konzorcium elsődleges célja, hogy a mozgatószerveket érintő betegségek, az izomsorvadás különböző fajtáinak hatékony terápiás eljárásait kifejlessze, kipróbálja és egységes, modern szemlélet alapján alkalmazza. Sajnos a lehetőségek meglehetősen szűkösek, egyrészt az ide tartozó betegségek természete, másrészt az egyénre szabott kezelések komplikáltsága miatt. Az izomsorvadásos tünetegyüttessel történő foglalkozás nem egy orvos kompetenciája, nem elég a neurológus közreműködése, hanem összehangolt orvosi team munkát igényel, kezdve az ideggyógyássza a kardiológuson, pszichológuson, a gyógytornászon, a pulmonológuson át az ortopéd szakorvosig és más szakemberekig. A támogató terápia legfőbb része a légzésfunkció könnyítése, a megfelelő táplálás, a gerinc stabilizálása, a gyógytorna és egyéb kiegészítő kezelések. A világon mindenütt küszködnek ezekkel a kórokkal - Akik időről időre felröppenő csodaszer hírekben hisznek, azokat sajnos ki kell ábrándítanom, jelen pillanatban a milliós üzleti vállalkozásokként működő "őssejtterápia" pozitív hatása sehol nem nyert még bizonyítékot, ezektől mindenképpen óvnám azokat az egyébként joggal aggódó családokat, amelyek izomsorvadásos beteget ápolnak - magyarázza. - Mi a legfrissebb jó híreket, terápiás lehetőségeket első kézből tudatjuk az érdekeltekkel, a köréjük szerveződött betegsegítő csoportok, orvosaik mindenről tájékozottak. Mostanában tartunk egy teljes napi nemzetközi tréninget éppen a Duchenne-szindrómás betegek jobb terápiás körülményeinek érdekében. Összefoglalva tehát elmondható: a szűrés, a korai felismerés, a gondozás időbeni elkezdése az egyetlen járható út ma ebben a betegségcsoportban. A szakorvosok a betegség folyamatát ismerik, a még ép rostok életét bizonyos ideig képesek meghosszabbítani, de speciális gyógyszer nincs ezekre a betegségekre. Karcagi Veronika tájékoztatása szerint mivel a világon mindenütt küszködnek betegek ezekkel a kórokkal, ahol megtehették, speciális központokat hoztak létre, ahol a betegek teljes körű, célzott terápiás ellátásban részesülnek, és méltóbb körülmények között élhetik napjaikat. - Mi is ilyen központot szeretnénk, jelen körülmények között ez lenne a legnagyobb segítség mind az érintettek, mind hozzátartozóik számára - teszi hozzá. Leopold Györgyi /MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.