Hírvilág

Intézményesített diszkrimináció

2012. NOVEMBER 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

A romaemancipáció egy generáció alatt végbemehet, ha mindenki, így a politika, az érintettek és a helyi közösségek megteszik a magukét ennek érdekében - mondta Jeszenszky Géza történész, az Antall-kormány külügyminisztere, jelenlegi oslói nagykövet a Roma Club Alapítvány első nyilvános konzultációján Budapesten szerdán. A Roma kutatások és annak hatásai című rendezvényen - amelyet azzal kapcsolatban rendeztek az ELTE-n, hogy Jeszenszky Géza egyik egyetemi jegyzetében a romákra vonatkozó egyes kijelentései nemzetközi visszhangot és sajtópolémiát váltottak ki - kiemelte: a roma emberek társadalmi felemelkedését segítik a helyi és országos roma önkormányzatok. Jeszenszky Géza rámutatott: az egyetemi jegyzetében leírt "minden mondatáért vállalja a felelősséget". A jegyzetben egyebek mellett az a mondat szerepel, hogy "azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak, vagy akár anélkül szexuális életet éljenek egymással". A történész megemlítette, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemen a nemzeti kisebbségek helyzetét taglaló kurzushoz tartozó egyetemi jegyzet 2009-ben megjelent bővített kiadásában szerepel a romakérdés, ez tartalmazza a fenti mondatot is. A roma társadalomra vonatkozó fejezetet külső forrásokból, egyebek mellett a Wikipédiából állította össze - tette hozzá. Az oslói nagykövet hangsúlyozta: nem akart ezzel a mondattal senkit megbántani, de ha ez mégis megtörtént, akkor ezúton is bocsánatot kér. Annak a véleményének adott hangot, hogy részéről az lett volna a rasszizmus, ha az általa leírt jelenséget a cigányságra genetikailag jellemző tulajdonságként jelölte volna meg, de ezt az ő mondata nem tartalmazza. Jeszenszky Géza arról is szólt, hogy tankönyvének a roma társadalom problémáit taglaló fejezete "rokonszenvező" bemutatása a cigányság helyzetének, ezt pedig tanulással és munkával lehet javítani. Az inkriminált mondattal kapcsolatban megértésének adott hangot, ha az nem rokonszenves, ugyanakkor célként jelölte meg, hogy Magyarországon minél több egészséges gyermek szülessen. A közönség közül jövő kérdésre azt is elmondta, hogy nem volt az idézett mondatának támogatói között jobbikos politikus. Czeizel Endre orvos-genetikus közölte: az egész magyar lakosság 0,3 százaléka él elsőfokú unokatestvérek közötti házasságban, ugyanez az arány a roma emberek között 4,7 százalék. Felhívta a figyelmet arra: ennek azonban nem szabad különösebben nagy jelentőséget tulajdonítani, mert az ilyen szintű rokonok közötti házasság "genetikailag elfogadható", és a törvény is megengedi. Beszélt arról, hogy a vele született zöldhályog gyakoribb a roma gyermekeknél, ugyanakkor ismeretlen náluk a sclerosis multiplex betegsége. A roma gyermekek értelmi fogyatékosságának arányát növeli az, hogy a roma várandós nők közül sokan isznak alkoholt és dohányoznak, ezt a mutatót azonban leginkább a mélyszegénység, a nem kielégítő táplálkozás növeli - mutatott rá. Karsai László, a Szegedi Tudományegyetem tanára, holokausztkutató történészprofesszor szerint Jeszenszky Géza kijelentéseit - amelyet "felületes, összecsapott munkának" nevezett - a "neonáci Jobbik" és számos szélsőjobboldali ember támogatta. Megítélése szerint a munkában szándékos tévedések szerepelnek, egyebek mellett az, hogy a németek kitelepítésére a potsdami konferencia kényszerítette Magyarországot. Hozzászólásában a történész megjegyezte: kutatásai során nem találkozott egyetlen olyan dokumentummal sem a mintegy hárommillió oldalnyi 1938 és 1946 közötti iratból, amely a romák vérfertőző kapcsolatairól számolt volna be. Sík Endre szociológus, a Tárki igazgatója Jeszenszky Géza mondatát "hatásában rasszistának" nevezte, "még ha nem is ez volt vele a célja". Emlékeztetett arra is, hogy a tankönyvben szereplő állítás alapjául szolgáló felmérést öt nagy roma közösségben készítették még az 1980-as évek végén. Ezen közösségek többségében ugyanolyan alacsony a rokonok közötti házasság, mint a többségi társadalomban, csak kettőben magas az ilyen típusú házasságkötés - jegyezte meg. Hozzáfűzte, a többségi közösségekben is lehetne ilyen mértékű rokonházasságokat találni, különösen a tanyavilágban. Mint mondta, a felmérés óta eltelt idő változásokat kényszerített ki a roma közösségben, ezért szerinte Jeszenszky Géza kijelentése "finoman rasszista és tudománytalan". Vajda Zsuzsanna pszichológus, egyetemi tanár azt mondta: rossz hangsúlyt kapott Jeszenszky Géza mondata, ami "valószínűleg nem is igaz". Annak a véleményének is hangot adott, hogy a nagykövetnek nem állt szándékában megsérteni a cigány közösséget, és nehezményezte, hogy az egyetemi jegyzet többi gondolata - mint például a gazdagok attitűdje a szegénységgel szemben - nem keltett ekkora visszhangot. Az egyetemi tanár úgy látja, az ominózus mondat idézése "pótcselekvés", ehelyett kormányzati koordinációra és a problémákkal - egyebek mellett a szegények éhezése - való valódi szembenézésre lenne szükség. Kitért arra: Svédországban megengedik, hogy féltestvérek házasságot kössenek, Hollandiában pedig bárki házasságot köthet, ha konszenzus áll fenn a házasuló felek között. Kóczé Angéla, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológia Intézetének munkatársa közölte: a többségi társadalomban megjelennek olyan sztereotípiák, miszerint "a romák lustábbak", szellemi képességük alacsonyabb az átlagnál, e mögött pedig "egyfajta rasszista logika" áll, holott nem lehet általánosítani egy-egy közösségre bizonyos tulajdonságokat. Azt mondta: emellett a roma embereknek "intézményesített diszkriminációval" is szembe kell nézniük. MTI 2012. november 21., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Valamilyen vízió kell, nem csak pénz

„Össztársadalmi egészségjavításnak, egészségfejlesztésnek kellene minden kormányzati döntés fókuszában lennie – Health in All Policies –, ahogyan azt a WHO, az Egészségügyi Világszervezet vallja csaknem tíz esztendeje. Láthatóan ezt a szemléletet, ezt a megközelítést még nem sajátította el a magyar kormány az eddigi munkavégzése során, pedig nem megspórolható feladat annak tisztázása, mit kell annak érdekében tenni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota rapidabb módon javulhasson” – mondja Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász. Szerinte tudatos stratégiaalkotásra van szükség nemcsak az egészségügy területén, hanem az oktatás, környezetvédelem területén is, de az iparfejlesztésekben a „zöldesítés” felé való elmozdulás is létfontosságúnak tűnik.

Gondolat

Szerepkonfliktusok az orvosnői hivatásban

GYŐRFFY Zsuzsa, ÁDÁM Szilvia

Idegtudományok

A Parkinson – betegek világnapjára

TAKÁTS Annamária

A Parkinon - kór az Alzheimer - kór után a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri betegség. Hosszú ideig mozgászavarnak tartották mozgáslassulással, izommerevséggel, remegéssel, testtartás zavarral és esésekkel, a beszéd és az arckifejezés megváltozásával. Az utóbbi 10 - 15 évben ismert lett, hogy a tüneti kép sokkal gazdagabb, a betegség érinti a fizikai, szellemi és lelki működéseket is.

Hírvilág

A tartós betegséggel élők kerüljenek az Európai Unió egészségpolitikájának fókuszába!

2019-ben az európai polgárok új Európai Parlamentet választanak és új Európai Bizottság is alakul. Ezek a változások egy kihívásokkal teli politikai környezetben zajlanak, fennáll a lehetősége, hogy az Unióban csökken az egészségügy szerepe a 2020 utáni időszakban.

Hírvilág

Markánsan a „cigányútról”

Orvos kell, nem zsíros kenyér