Hírvilág

Háromdimenziós technológia archelyreállításban

2014. MÁRCIUS 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Egy teljesen új arcsebészeti eljárással állították helyre egy súlyos motorbalesetet szenvedett beteg arcát Walesben: először végeztek balesetben roncsolódott koponyán és arcon olyan arcrekonstrukciós műtétet, amelynek minden egyes szakaszában háromdimenziós nyomtatást alkalmaztak. Háromdimenziós technológiával nyomtatott implantátumokat már használtak archelyreállításhoz, ebben a műtétben azonban az orvoscsoport méretre készített nyomtatott sablonokat, összekötőlemezeket, protéziseket és implantátumokat használt fel a hónapokkal korábban elszenvedett sérülések szinte teljes körű helyreállításához - adta hírül a BBC hírportálja. A 29 éves Stephen Power 2012-ben annak ellenére szenvedett súlyos sérüléseket motorbalesetben, hogy viselt bukósisakot. Eltörött mindkét arccsontja, orra, felső állkapcsa és koponyája is. Négy hónapig tartó kórházi kezelés során sem tudták arcát helyreállítani, azóta állandóan szemüveget és kalapot viselt koponyája és arca elrejtésére. A teljes arcrekonstrukció előtt a walesi Swansea-ben lévő Morrison Kórház orvosainak el kellett törniük a beteg arccsontjait. Együttműködve a cardiffi Metropolitan Egyetem kutatóival és a balesetben alkalmazott rekonstrukciós technológiák központjával komputertomográfia (CT) segítségével mintázták, majd elkészítették a férfi koponyájának szimmetrikus 3D-s modelljét, majd ugyanezzel az eljárással a megfelelő síneket és lemezeket. A háromdimenziós nyomtatással kikerülhetővé vált a találgatás, ami egy helyreállításnál igen problematikus dolog. "Úgy vélem, ez összehasonlíthatatlan, a végeredmény teljesen különbözik mindentől, amit korábban csináltunk. Ez a technológia lehetővé teszi számunkra, hogy sokkal pontosabbak legyünk. Mindenki kezd már ebben gondolkozni - a találomra való, becslésre alapuló munka nem elég jó" - idézte Adrian Sugar állkapocssebészt a BBC. A helyreállító műtét nyolc órán át tartott, először az eltörött arccsontokat kapcsolták össze ismét a megfelelő sínekkel. 3D-s nyomtatással titánból Belgiumban készült implantátumot használtak ahhoz, hogy az arccsontokat a "régi-új" formájukban rögzítsék. Stephen Power elmondta, hogy a műtéttel arca sokkal jobban hasonlít a baleset előtti formájára. "Teljesen megváltoztatta az életemet. Azonnal láttam a különbséget, amikor felébredtem a műtét után… Remélem, nem kell elmaszkírozni magam, elrejtőzködnöm. Képes leszek a mindennapos dolgok elvégzésére, emberekkel találkozni, az utcán sétálni" - hangoztatta. Sean Peel mérnökdizájner hangsúlyozta, hogy a következő nagy lépés az lesz, amikor ezt a folyamatot és technológiát sokkal szélesebb körben fel lehet majd használni mivel a költségei csökkennek, és a felhasznált eszközök még korszerűbbek lesznek. Stephen Power műtétjét bemutatják a londoni Science Museum 3D Printing: The Future (3D-s nyomtatás a jövő) című kiállításán is. https://www.bbc.com/news/uk-wales-26534408 MTI 2014. március 13., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Gondolat

Lehet-e tudatos a micélium?

A Fungal Biology folyóiratban megjelent Hyphal and mycelial consciousness: the concept of the fungal mind című közlemény szerzője rávilágít, tudományos berkekben mennyire égető szükségünk van az intelligencia és a tudatosság fogalmainak felülvizsgálatára. Arthur Reber sejtszintű tudatosság elmélete szerint az intelligencia nem tekinthető emberi privilégiumnak. Az intelligencia inkább egy skálázható kvalitás, amely alacsonyabb vagy magasabb komplexitásban, de számos organizmuson megfigyelhető.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

Egészségpolitika

Európa összefogott a ritka betegségekkel élőkért

A kontinens döntéshozói, egészségpolitikusai, betegszervezetei, szakemberei, a digitális egészség úttörői közös platformra léptek a Biogen vállalat, a Reuters Events és az EU40 együttműködésével megrendezett virtuális konferencián, hogy kollektív tudásukkal még hatékonyabban lépjenek a ritka betegek érdekében, hogy mind a diagnózishoz, mind az ellátáshoz való hozzáférés Európa-szerte egységes legyen. Költséghatékonyságot célzó stratégiát, az ismeretek összegyűjtését és az információhoz való hozzáférés javítását, erősítését hirdették meg. Dr. Molnár Mária Judit, a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója értékelte az összefogás jelentőségét és mutatta be a hazai helyzetet.