Hírvilág

Harc a szélütés ellen

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A Magyar Stroke Társaság 2011-ben is folytatja a szélütés elleni küzdelmet. Idén februárban kezdte társadalmi célú edukációs kampányát, hogy minél többen ismerjék meg a stroke tüneteit és a 3 órás időablak jelentőségét. A stroke nemcsak az idősek betegsége, hanem egyre inkább sújtja a fiatalokat is. A betegek száma évről-évre nő. Magyarországon évente 18 ezren halnak meg agyi érkatasztrófa következtében, a betegek egynegyede 60 évesnél fiatalabb, a férfiak átlag 5 évvel korábban kapják meg a betegséget, mint a nők. Az agy vér-, oxigén- és tápanyagigénye óriási, energiatartalékai szinte nincsenek. Ha a vérellátási zavar néhány óránál hosszabb ideig tart, az agyszövet elpusztul. Ujjbegynyi agyszövet elvesztése beszédképtelenséget vagy valamelyik testfél bénulását okozhatja. A Társaság szeretné továbbra is felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi „érkezését”. Átmeneti beszéd-, látászavar, valamelyik arc- vagy testfél, illetve ujjak néhány percig tartó zsibbadásakor sürgősen hívni kell a mentőket. Arra kell törekedni, hogy a stroke-ot elszenvedett beteg minél hamarabb kórházba kerüljön. Különösen azoknál, akiknél még csak múló tünetek tapasztalhatók, mert nekik vannak a legjobb esélyeik a stroke megelőzésére. Ahhoz, hogy három órán belül megkezdődjön a vérrögoldás, az első lépést a betegnek, vagy hozzátartozójának kell megtennie: a szélütés tüneteit észlelve azonnal hívni kell a 104-et. A stroke ellátása során előforduló időveszteség tekintélyes része a kórházig terjedő időszakra jellemző. Ugyanis ilyenkor a rokon vagy az ismerős először a háziorvost hívja - gondolván- , hogy majd a családorvos értesíti a mentőket. Ezzel viszont sok idő kárba vész; amelyet a hatékony kezelésre lehetne fordítani. A Társasággal együttműködik az ellátás egyik fontos résztvevője, az Országos Mentőszolgálat. A Társaság elnöke, Prof. Dr. Bereczki Dániel szerint megelőzéssel lehetne javítani a statisztikákon. Ugyanis míg a stroke kockázati tényezői között a magas vérnyomás áll az első helyen, a közvélemény nincs tudatában a „néma gyilkosnak” nevezett hipertónia veszélyével. Szintén kockázatot jelent a cukorbetegség, az extrém túlsúly, a vér kóros zsírértékei, a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás is. Forrás: www.szote.u-szeged.hu

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei