Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Az elhízásnál is halálosabb a testmozgás hiánya: majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömegindex - derült ki egy hosszú távú, igen nagy létszámú brit tanulmányból. A Cambridge-i Egyetem kutatói megállapították, hogy évente körülbelül 676 ezer európai haláleset írható a mozgáshiány számlájára, miközben az elhízás mintegy 337 ezer ember korai halálát okozta a kontinensen - tudósított a BBC az American Journal of Clinical Nutrition című táplálkozás-tudományi szaklapban megjelent tanulmányról. Következtetésük szerint napi húsz perc tempós séta alapvető változást hozhatna. Az elhízás és a mozgáshiány gyakran kéz a kézben járnak, ám az is ismeretes, hogy a vékonyaknak is nagyobb eséllyel lesznek egészségügyi problémái, ha nem mozognak. A kutatók 334 161 európai lakost követtek nyomon 12 éven át. Felmérték, mennyit mozognak, milyen a derékbőségük és feljegyeztek minden halálozást. "Az idő előtti halál leginkább azokat sújtotta, akik nem mozogtak, és ez a normális súlyúakra, a túlsúlyosakra és az elhízottakra egyaránt igaz volt" - mondta Ulf Ekelund, a kutatás egyik résztvevője. Hozzátette: ha a mozgáshiányt felszámolnák Európában, az majdnem 7,5 százalékkal csökkentené a halandósági rátát, míg az elhízás felszámolása csak 3,6 százalékkal. Mégsem arról van szó, hogy vagy az egyikkel, vagy a másikkal kell megküzdeni: az elhízás arányait is mérsékelni kell, ám fontos, hogy a testmozgást jelentős közegészségügyi stratégiaként ismerjék el - vélte a norvég szakember, aki maga sífutó, hetente öt órát intenzíven edz. Az egészséges változáshoz azonban elég lenne napi húsz perc tempós séta vagy ennek megfelelő más testmozgás, amely akár munkába járáskor, akár az esti tévénézés helyett beleférne a legtöbb ember 24 órájába - tanácsolta Ekelund. A mozgáshiány és az elhízás okozta betegségek - köztük a szív- és érrendszeri zavarok - szinte megegyeznek, a 2-es típusú cukorbetegség azonban gyakoribb az elhízottak közt. "Az életmódváltás segít megőrizni a szív egészségét, ám a testmozgást mindig könnyebb elkezdeni és tartósan folytatni, ha nem cipeljük a túlsúly extra terhét" - kommentálta az eredményeket a Heart Research brit kutatóintézet munkatársa. (https://www.bbc.com/news/health-30812439) MTI 2015. január 15., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

COVID-19

Covid-19 – a rákgyógyításban is nehézségeket okozott

A betegek, de még az orvosok is nehéz helyzetbe kerültek a világjárvány hozta egészségügyi átrendeződés kapcsán. Egyrészt volt, ahol hónapokig nem is fogadták a betegeket, a már megkezdett kezelések is abbamaradtak, másrészt maguk az érintettek is tartottak bemenni az intézményekbe. A kormányrendeletek ellenére tanácstalan volt gyógyító és páciens egyaránt.

Gondolat

Az emberiség öt nagy ostora

Soha az emberiség történetében nem volt olyan betegség, amely az orvoslást, a társadalom szociális szerkezetét és a túlvilág képzetét döntőbben determinálta volna, mint a lepra és a pestis...

Gondolat

Nem tükörkép hasonmások Az ikrek világa

FAZEKAS Erzsébet

Az iker-testvérek számát 125 millióra becsülik a világon. Statisztikák szerint minden 333 szülésre esik egy olyan, amikor egy terhesség után két baba jön világra.

Hírvilág

A H1N1-vírus és a citokinvihar

Az eddigi halálozási adatok szerint főleg a fiatalokra és egészséges felnőttekre jelent komoly veszélyt a H1N1-vírus.