Hírvilág

Holokauszt-konferencia

2014. ÁPRILIS 25.

Szöveg nagyítása:

-
+


A nácik számára az auschwitzi haláltábor "hulladékibocsátót" jelentett, nem tömeggyilkosságként, hanem megtisztulási folyamatként fogták fel a népirtást. Erről Roger Griffin, az Oxford Brookes University professzora beszélt csütörtökön Budapesten, a nemzetközi holokauszt-konferencián.

Roger Griffin a Bűn, felelősség - emlékezés; a magyarországi holokauszt hetven év távlatából című tanácskozáson tartott előadásában azt mondta: a nácikban élt olyan kép is, hogy "Auschwitz Európa ánusza".

Elmondta, a népirtás felelősei nem bűnözök voltak, ezek az emberek felelősek voltak egy ideológia felé, amely erkölcsös cselekvéssé fordította át szörnyű tetteiket.
A fanatikus nácik, vagy a magyarországi nyilas párt esetében a zsidók gyilkolása "szent küldetésként" jelent meg. Úgy gondolták, hogy az emberiség érdekében kellett megvalósítaniuk - mondta Roger Griffin, megjegyezve, hogy ez egy teljes mértékben perverz koncepció.

A megértést lehetetlenné teszi, ha azt kérdezzük: hogyan tudjuk megmagyarázni ezt a bűnt. Azok számára, akik ezt a genocídiumot elkövették, a cselekedetük nem volt bűncselekmény - mondta Roger Griffin, majd kijelentette: "nem a gonosszal van itt dolgunk, hanem a tudatállapot egy különleges formájával, amit fanatizmusnak nevezhetünk".

Dan Michman, a Yad Vashem és Bar Ilan University professzora a holokauszt történetének kutatásáról szóló előadásában elmondta, hogy a holokausztról az 1980-as évek elejéig nem volt tudományos kutatás. Ezek a kutatások arra korlátozódtak, hogy megpróbálták összegezni az addig összegyűjtött tudást - tette hozzá.

Rámutatott, a náci rezsim csupán 12 évig létezett, de ezen rövid idő alatt borzasztó gonosz tetteket vittek véghez. Magas volt a hatékonyság a nagy részvételnek köszönhetően. A holokauszt ugyan német kezdeményezés volt, ennek ellenére "egy európai projekt volt" - mondta.

Romsincs Ignác akadémikus, történész előadásában elmondta, hogy Magyarország 14,5 milliós lakosságának 6,2 százaléka, körülbelül kilencszázezer ember halt meg a második világháborúban. Az elhunyt katonák száma 340-360 ezer volt, és közel 600 ezer volt a polgári áldozatok száma. Utóbbi túlnyomó többsége, mintegy félmillió ember zsidó volt, vagy zsidónak minősült.

A hazai zsidóság mintegy 60 százalékának az elpusztítása "olyan szörnyűséges tett volt", ami nemcsak a zsidóság, hanem az egész magyar társadalom tragédiája volt - mondta Romsics Ignác, aki szerint a felelősség a magyaroké és a németeké.

Ungváry Krisztián történész előadásban kijelentette: Horthy szerepe pontosan mutatja, hogy miért ízléstelen róla Magyarországon közteret elnevezni. Mutatja azt is, hogy miért abszurd történelemhamisítás a német megszállás bemutatása úgy, mintha "Gábriel arkangyal küzdene a német sassal" - tette hozzá.

Ma Magyarországon kormánypolitika a holokauszt miatti bocsánatkérés, és áttételesen a szerecsenmosdatás. Az a kognitív disszonancia, ami például a Magyar Nemzet publicisztikái és a történelem ténye között feszül, napról napra növekvő szakadékként, ma már a történelemtudomány teljes semmibevételével is riogat - mondta Ungváry Krisztián.
Karsai László történész a Mit tudhatott a magyar zsidóság? című előadásában azt mondta: nem információk, hanem az erő, a képesség, az akarat hiányzott, hogy az akkori helyzetet a zsidók megfelelően értékeljék.

Kijelentette: 1944-ben csődöt mondtak vezetőik és az ország vezetői. Elárulták, kiszolgáltatták a náci gyilkosoknak zsidó honfitársaikat - fűzte hozzá.

Karsai László azt mondta, ha nem szállják meg Magyarországot a németek, akkor a zsidók döntő többsége túlélhette volna a holokausztot. Ha a megszállás után Horthy csak fele annyira gerincesen, keményen védte volna a magyarországi zsidókat, mint Pétain marsall a francia zsidókat, több százezerrel többen élhették volna túl a vészkorszakot - fogalmazott Karsai László, aki szerint ha a zsidók között többen lettek volna, akik képesek, hajlandóak lettek volna megfelelően értékelni a holokausztról rendelkezésükre álló információkat, akkor több tízezerrel többen élhették volna túl a Soát.

A nemzetközi konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Holokauszt Emlékközpont szervezte.




MTI 2014. április 24., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.