Hírvilág

H1N1 vakcina: elgondolkodtató részletek egy markáns megfogalmazásairól ismert mikrobiológus álláspontja

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

...milyen mellékhatásai, szövődményei lehetnek az oltásnak. A vakcina csak közel egy hónapig hatékony. Anno sertésinfluenza elleni vakcinaoltás harminc éve többet ártott, mint amennyi emberéletet megmentettek. 1976-ban egyszer már feltűnt a sertésinfluenza vírus, akkor 25-ször annyian betegedtek meg az oltás mellékhatásaként jelentkező idegrendszeri problémákkal, mint ahány életet megóvott a vakcina. A most ismét felbukkant sertésinfluenza-vírus és a körülötte csapott hisztéria komoly tudományos kérdéseket vetett fel, de már nemcsak a sertésinfluenzáról, hanem a vírusok elleni védekezésről is szó van. Az közismert, hogy Louis Pasteur, a kórokozó elmélet kidolgozója, a bakteriális betegség atyja , az viszont kevésbé közismert, hogy élete végén Pasteur, kórokozó elméletét visszavonta, ugyanis rájött, hogy nem a vírusok azok, amik veszélyt jelentenek az emberre, sőt mára az is kiderült, hogy egy emberi sejtre ezer baktérium és vírus jut, amelyek már-már baráti szimbiózisban élnek az élő szervezetben. Itt tart ma a tudomány, évtizedek óta nem voltak halálos világjárványok, de ma mégis mindenki az újinfluenza-járványtól retteg. A járvánnyal kapcsolatos magyar kormányzati intézkedések közismertek. Noha azt még a Pandémiás Bizottság elnöke, Bujdosó László sem gondolja, hogy a vírus gyilkos járványt okozna, sőt nyilatkozata szerint "a vírus nem váltotta be a félelmeket", a kormány azonban 4 milliárd forint értékben hatmillió vakcinát rendelt meg az Omninvest Kft.-től. A kérdések egyre szaporodnak, a válaszok viszont továbbra sem ismertek, például, hogy összesen hány embert akarnak beoltani Magyarországon. De ami még ennél is különösebb, az Országos Gyógyszerészeti Intézet alig három hónapos folyamat - és csupán egy hónapos kísérlet - után engedélyezte a vakcina forgalomba hozatalát. Tette ezt úgy, hogy közismert: a védőoltásokkal kapcsolatos szövődmények harmadik csoportját, a 60 napon belül jelentkező szövődmények alkotják, aminek vizsgálatát idő hiányában az Omninvest-nél el sem végezhették. Az állat és emberi kísérletekre fordított együttes idő, továbbá a eredmények kiértékelése legkevesebb öt hónapot igényelne, olvasható két orvos, Lenkei Gábor mikrobiológus és testvére, Lenkei György tudományos összefoglalójában. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a STOP kérdésére elismerte, hogy nem ismerik minden hatását a vakcinának, de szerintük nem is a hatást vizsgálták, hanem, hogy az oltás kiváltja-e a megfelelő immunválaszt, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a "forgalomba hozatali engedély kiadása után is folyamatosan figyeli a cég és a hatóság a készítmény biztonságos alkalmazását. A mellékhatás bejelentés fontosságára ezúttal külön is felhívjuk a szakemberek figyelmét". A rövid távú hatások között mégis felsorolták a következőket. "fájdalom, bőrpír, duzzanat és beszűrődés az oltás helyén; fáradtságérzet, rossz közérzet, fejfájás, ízületi fájdalom, verítékezés, izomfájdalom, láz". Az oltás rizikócsoportját az OGYI szerint az anafilaxiás reakciótól eltérő, a vakcina bármely összetevőjével (ezen belül a segédanyagok bármelyikével), a tiomerzállal, vagy a nyomokban visszamaradt tojásfehérjével, formaldehiddel, gentamicinnel, neomicinnel, vancomicinnel és ciprofloxacinnal szemben túlérzékeny emberek alkotját. Visszatérve a vírusok elleni védekezésre, a STOP-nak Lenkei Gábor azt mondta, kiderült, hogy nem a vírusok a veszélyesek, hanem az emberek veszélyesen rossz állapota. Lenkei szerint nagy világjárványok csak akkor jelentkeznek, ha az emberek rossz lelki és testi állapotban vannak, a spanyolnáthát hozta példának, ami 1918-ban azért tudott milliókat meggyilkolni, mert egy kifáradt, négyéves háborúskodásban megnyomorított Európával találta szemben magát. A testvérpár hangsúlyozza, senkit sem akarnak lebeszélni a védőoltásról, ugyanakkor azt kérik, tájékozódjon, és gondolja át mindenki, mielőtt oltóanyagot juttat a szervezetébe. A tájékozódáshoz azonban sajnálatos módon nincs elegendő információ. Mit tudunk? A vírus egy fehérjével körbevett örökítő anyag, amely nem élő, a tudomány nagyjai szerint - Szent-Györgyi Albert, Linus Carl Pauling Nobel-díjasok - a leghatásosabb a vírusokkal szemben a C-vitamin, amelynek elégséges mennyiségű bevitele elejét veheti a megbetegedésnek. Lenkei a STOPnak azt mondta, a vírus csak akkor kezdi el magát örökíteni, ha legyengült szervezettel találkozik. A legutóbbi - és 2. magyar halálos áldozatról az a hír járta, hogy minden előzmény nélkül vált áldozatává a vírusnak, ezzel kapcsolatban Lenkei viszont szkeptikus, hiszen, mint mondja, elképzelhető, hogy valamilyen fel nem ismert betegsége volt az áldozatnak, a vírus ugyanis nem öl meg teljesen egészséges embereket. Azt is tudjuk, hogy a H1N1-influenza-vírus május és szeptember között 206 ember megbetegedéséért tehető felelőssé, akik közül csupán 32-en kerültek kórházba. A már említett dolgozatban a testvérpár ezt a számot összehasonlította azzal, hogy ugyanezen időszak alatt 2618-an halnak meg az elfogyasztott gyógyszerek mellékhatásai következtében. Kérdéses, hogy a mostani hisztériát és a kiadásokat, továbbá a felhalmozott oltóanyagot indokolja-e a járvány "ereje". A hírek szerint a gyártó arra készült, hogy a világon elsőként a vírus vad, veszélyes, kezelhető formájából készíti el a vakcinát, de erről letettek, és az 1930-as évek végén, az USA-ban felbukkant, úgynevezett klasszikus reasszortáns változata ellen készítettek vakcinát. Az orvosok felteszik a kérdést: "az oltóanyag egy 80 évvel ezelőtti változat ellen véd?", noha a hivatalos indoklás szerint a jelenlegi H1N1-vírus éppen azért veszélyes, mert teljesen új, amivel az emberek még nem találkoztak, így nem alakulhatott ki vele szemben védettség. Az OGYI kérdésünkre elárulta, hogy az oltóanyag A/California/7/2009 (H1N1)-szerű NYMC X-179/A reasszortáns. Megismételjük: H1N1-szerű. Vegyük a legjobb helyzetet, hogy a védettség kialakul. Sajnos ebben az esetben sem számíthatunk arra, hogy egy oltással kibekkeljük a tavaszt. "Az oltás után elkezdődik az ellenanyag termelődése, ami a harmadik hét végén tetőzik. Egy idő után az ellenanyag mennyisége lassan csökkenni kezd. Miután a vakcina új, még nem lehet pontosan megmondani, milyen hosszú lesz a hatása". Az információhiány nemcsak az OGYI-nál jelentkezett, hiszen ahhoz képest, amit tudunk, sokkal több az olyan információ, amit nem ismerünk. Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége OS-hez eljuttatott közleményében azt írja, az "egészségügyről szóló törvény szerint a beteg önrendelkezéshez való joga csak a tájékoztatáshoz való jog tényleges érvényesülésén alapulhat. Az eddigi kampány során az előírások betartásának, vagy arra való törekvésnek az Egészségügyi Minisztérium illetve tiszti főorvos részéről nyoma sincs". A STOP további kérdésekkel fordult az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz, de válaszokat egyelőre nem adtak. Forrás: Webdoki, STOP.hu Orvosszerkesztő megjegyzése: Portálunk a minél teljesebb körű, tárgyilagos és alapos tájékoztatást tartja feladatának, a H1N1-influenzával kapcsolatban csakúgy, mint minden más szakmai területen. A "Hírvilág" rovatban olvasható cikkek, híradások, tudósítások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Dr. Matkó Iván

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Hírvilág

Az MMR-védőoltás és a lázas rohamok összefüggése

Az MMR (kanyaró-mumpsz-rubeola) védőoltást követően a lázas rohamok számának aránya növekszik, viszont nem világos, hogy ez az arány a rohamok egyéni vagy családi története, a születés körüli tényezők vagy a szociális-gazdasági helyzet alapján változik-e.

Hírvilág

A H1N1-vírus és a citokinvihar

Az eddigi halálozási adatok szerint főleg a fiatalokra és egészséges felnőttekre jelent komoly veszélyt a H1N1-vírus.

Klinikum

Az immunitás nemi különbségeinek hatása a vakcinafejlesztésre

Bár a vakcináció az egyik legsikeresebb közegészségügyi intervenció, a klasszikus vakcinafejlesztés leginkább empirikus alapokon folyik, a vakcinák biztonságossági és immunogenitási profilja patogénspecifikus. Az oltási rezsimek minden beoltandó számára ugyanazt az oltást ajánlják, holott jól ismert: a beoltott egyén sajátosságai – életkor, nem, komorbiditások, egyéb infekciók, mikrobiom – jelentősen befolyásolják a vakcinációra adott individuális választ. A Frontiers in Immunology összefoglaló közleménye áttekinti a férfi, illetve női nem hatását az oltásokkal kapcsolatos immunválaszra, és az „ugyanazt az oltást mindenkinek”, illetve az „egy kórokozó, egy vakcina” szemlélet helyett a különböző populációkat figyelembe vevő oltásfejlesztési és oltási stratégia mellett érvel.

Hírvilág

H1N1: Gyógyszerkorrupció?

Az Európa Tanács 2010 januárjában vizsgálatot indít a gyógyszergyártó cégek és a H1N1-influenza kampány kapcsolatáról.