Hírvilág

Kis magyar parádé: 2012. október 23.

2012. OKTÓBER 24.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Külügyminisztérium szerint elfogadhatatlan, hogy a XXI. században, a demokratikus Magyarországon polgártársainkat zsidó identitásuk miatt becsméreljék, bántalmazzák. A Külügyminisztérium ezt azzal összefüggésben írta szerdán, hogy az index.hu rövid híre szerint a Jobbik ifjúsági tagozatának kedd esti fáklyás menete során a Dohány utcai zsinagóga közelében néhányan egy izraeli zászlót felgyújtottak és megtapostak. A Belügyminisztérium keddi közleménye szerint pedig a Ferenciek terén "szélsőjobboldali ellentüntetők verbálisan inzultálták" a Milla tüntetésére érkezőket, és a rendőrség dupla sorfallal állította helyre a rendet. A Külügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye úgy fogalmaz: a kormány "elkötelezetten küzd az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen, és minden rendelkezésére álló eszközzel, a leghatározottabban fellép ezen veszélyes jelenségek ellen". A Külügyminisztérium "radikális elemek által elkövetett antiszemita indíttatású verbális és fizikai" atrocitásokról írt. "Különösen fájdalmas, hogy ezek a magyar nemzet egységét aláásó és nemzetközi hitelességét romboló provokációk éppen az 1956-os forradalom és szabadságharc 56. évfordulóján történtek meg, hiszen a forradalom a nemzet egységét példátlan tisztasággal mutatta fel, és vele Magyarország az egész szabad világ elismerését kivívta". Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta: ha a hírek valósak, az nagyon nyugtalanító fejlemény. Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy amikor az egész világ 1956 hőseire emlékezik, miért kell politikai célzattal "belerángatni" ebbe Izraelt. Úgy vélte: az incidens több másik ismert esettel, így az index.hu fotósának keddi megtámadásával és az augusztusi Magyarország-Izrael válogatott meccsen elhangzott szlogenekkel is összekapcsolódik. A nagykövet felszólította minden demokratikus párt vezetőjét, hogy világosan és egyértelműen fejezzék ki azt: Izrael zászlajának - egy baráti ország zászlajának - elégetése elfogadhatatlan, az antiszemita, Izrael-ellenes jelszavaknak nincs helyük Magyarországon. Bényi Mónika, az ORFK szóvivője kedd este azt mondta az MTI-nek: ilyen jelzés a rendőrséghez nem érkezett, ilyen eset miatt a rendőrség nem intézkedett. A Jobbik szerdán eljuttatott közleményében arról írt, hogy sem a párt, sem annak ifjúsági tagozata (IT) nem ismeri azokat, akik az IT október 23-ai vonulásán elégettek egy izraeli zászlót. A párt arra gyanakszik, hogy "az eset provokáció volt". Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán az MTI-vel azt közölte: pártjuk "mélyen elítél minden, a Magyarországon élő zsidó vagy más nemzeti, vallási kisebbségek ellen irányuló fizikai vagy verbális támadást". Az ellenzéki pártvezető közleményében kiemelte: az MSZP a jövőben is határozottan fellép azok ellen, akik a bűnbakkeresésben, az indulatok elszabadításában, az egyre nehezebb körülmények között élő emberek egymás ellen fordításában érdekeltek. A Demokratikus Koalíció (DK) szerdán küldött közleményében "fölháborodottan tiltakozik" az izraeli zászló fölgyújtása ellen. A DK elítéli egy állam zászlajának elégetését, mint a politikai vélemény-nyilvánítás elfogadhatatlanul szélsőséges formáját - fogalmaztak. MTI 2012. október 24., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.