Hírvilág

Kilencezer, szociálisan rászoruló gyermek nyaralhat

2013. MÁJUS 16.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kilencezer, szociálisan rászoruló gyermek nyaralhat az idén a zánkai Új Nemzedék Központ területén - jelentette be Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón, Zánkán. Hozzátette: Zánkára várnak ezer, határon túl élő magyar gyermeket is, akik a környező országokból érkeznek a Határtalan túra elnevezésű táborba, "sokan közülük először látogatnak az anyaországba". Az egyhetes nyaralásért a családoknak 1-2 ezer forintot kell fizetniük, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a minimálbért, ha meghaladja, akkor tízezer forintot - ismertette a szóvivő. Tájékoztatása szerint a kilencezer gyermekből hatezren általános iskolások, míg a többiek tematikus - sport-, formatervezői, vízi mentő - táborban nyaralhatnak. Szólt arról is, hogy az Erzsébet-programban az idén 135 ezer ember kapott rendkívül kedvezményes nyaralási, táborozási lehetőséget, közülük 73 ezer a gyermek. Nagy Anna kiemelte: az Erzsébet-program nem ér véget a nyárral, a tavaszihoz hasonlóan ősszel is lesznek háromnapos osztálykirándulások, amelyekért ezer forintot kell fizetniük a rászoruló családoknak. Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért program koordinációjáért felelős miniszteri biztos a sajtótájékoztatón felidézte: egy évvel ezelőtt vette át a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum kezelését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, s 2012 májusában rendeztek Zánka Újratöltve címmel konferenciát, amelyen stratégiai partnerekkel vitatták meg a központ jövőjét. Három fő cél tűztek ki: szervezeti átalakítást (korszerű menedzsment felállítását), a központ fizikai megújítását, valamint stratégiai partnerségek kötését. Hozzátette, ilyen, stratégiai vagy kitörési pont a létrehozandó országos ifjúsági hálózat, a vitorlásszövetséggel közösen megkezdett Festetics-program, a cserkészekkel történő együttműködés, a lovassportok, valamint a szociális üdültetés, vagyis az Erzsébet-program. Kiemelte, hogy ezek közül a legstabilabb pont az Erzsébet-program. Siklódi Levente, az Új Nemzedék Központ ügyvezető igazgatója elmondta: az idén négy, 40 éves, elavult nyári épületet újítanak fel műszakilag és külsőleg. Az épületek komfortosabbak lesznek, hiszen a közös vizesblokkok helyett a szobákhoz külön fürdőszobákat alakítanak ki. A gazdaságosságot és a kihasználtságot növeli, hogy az épületeket téliesítették, így azok már nem csak egy szezonban lakhatók. A felújítás a nyári szezonra befejeződik - tette hozzá. Szólt arról, hogy jelentősen nőtt a központ vendégéjszakáinak száma: míg tavaly az addig tapasztalható csökkenést sikerült 105 ezer éjszakaszámnál megállítani, az idén az előzetes foglalások alapján elérik a 140 ezret. MTI 2013. május 16., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Klinikum

Reumatológiai gyulladásos megbetegedések és családtervezés – a reumatológus szemével - A Figyelő 2017;1

SEVCIC Krisztina

Klinikai vizsgálatok igazolják, hogy az RA-s nőknek kevesebb gyermekük születik, illetve gyakoribb köztük a gyermektelenség, különösen, ha fiatal életkorban (30 éves kor előtt) diagnosztizálják betegségüket, illetve ha a diagnózis felállításakor még nincs gyermekük.