Hírvilág

Későn kezdődik, de erős lesz a pollenszezon

2012. ÁPRILIS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az elmúlt napokban csökkent a pollenterhelés az országban - írta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán a hivatalos Facebook-oldalán. Magas koncentrációban csak a platán virágporát regisztrálták, és ezt is csak a Dél-Dunántúlon. Tüneteket okozhat még a nyír, néhol a gyertyán, illetve a fűz virágpora. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb jelentésében azt írta: a 14. hét első felében előbb fokozatosan erősödött, majd péntektől a hideg, az eső és a viharos szél következtében jelentősen csökkent a pollenterhelés. A hét első felében még a nyír virágpora jelentette a legnagyobb terhelést, bár mennyisége fokozatosan csökkent, koncentrációja még elérte a magas, nagyon magas szintet. A hét közepétől viszont robbanásszerűen beindult a platán pollenszórása, virágporának koncentrációja magas, illetve nagyon magas szintre emelkedett. A fővárosban a fűz és a gyertyán pollenkoncentrációja is elérte a magas szintet, de tüneteket okozó mennyiségben regisztrálták a ciprus- és tiszafafélék, a juhar, a kőris és a hét elején még a nyár virágporát is, majd megkezdődött a tölgy és a bükk pollenszórása is. Az esős idő következtében megemelkedett a légkörben az allergén gombák mennyisége is - a legtöbb helyen elérte a tüneteket okozó közepes, Zalaegerszegen a magas szintet is. Ezen a héten hétfőn az előző napokhoz hasonlóan továbbra is alacsony volt a pollenterhelés, kedden viszont kismértékben erősödött - olvasható az OKI jelentésében. Az OKI a honlapján rendszeresen frissíti az egyes allergén növények - mogyoró, éger, ciprus- és tiszafafélék, kőris, nyárfa, gomba, szilfa, fűzfa - pollenszórására vonatkozó mérési eredményeket, és egy térképen öt színnel jelölik az egyes településeket a különböző allergének intenzitása alapján. A fehér szín azt jelenti, hogy az adott növény pollenje nincs jelen az úgynevezett pollencsapdában. A pollenszemek alacsony intenzitását sötétzölddel, a közepes intenzitást világoszölddel jelölik. A magas intenzitást narancssárga, a nagyon magas intenzitást piros színnel jelzi az OKI. Szerdán a legfrissebb mérési eredmények alapján csak néhány települést jelöltek a nagyon magas pollenintenzitást jelző piros színnel az OKI térképén. Eszerint jelenleg Győrben és Zalaegerszegen a nyír, míg Pécsett a platán pollenkoncentrációja éri el a nagyon magas szintet. Paller Judit országos tiszti főorvos és Apatini Dóra, az OKI biológusa március végén sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet: a kései téli fagy miatt később kezdődött az allergén fák pollenszórása, de a mostani meleg idő alapján erős lesz a pollenszezon. Mint a tiszti főorvos akkor kiemelte: a magyar lakosság körülbelül tíz százaléka allergiás, a pollenallergia mintegy kétszázezer embert érint. Köztük sokan egyszerre több allergénre is érzékenyek - tette hozzá. MTI 2012. április 11., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.