Hírvilág

Kép és képtelenség

2014. NOVEMBER 17.

Szöveg nagyítása:

-
+


A Google Glass, az Oculus Rift, a Layar, az Xbox Kinect és számos egyéb, a kiterjesztett, illetve a virtuális valóságot alkalmazó eszköz és program próbálható ki a Kép és képtelenség című interaktív kiállításon hétfőtől a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

A Capa Központ december 2-án ünnepli fennállásának első évfordulóját, igen sikeres évet zárva: új intézményként elérte a 20 ezres látogatószámot, és több mint 200 szakembert hívott meg.

Nemes Attila kurátor elmondása szerint a Capa Központ és a Kitchen Budapest közös kiállítása a látáshoz és megfigyeléshez kapcsolódó új, innovatív technológiákat egyedi nézőpontból kívánja vizsgálni, párhuzamosan bemutatva a piacvezető technológiákat és a hackerek, művészek technológiai vízióit.

Mint hozzátette, a kiállítás célja, hogy játékos és szórakoztató formában mutassa meg, milyen, a látást és megfigyelést segítő eszközök fogják meghatározni a következő évtizedet. A célcsoport nem elsősorban a szakemberek - hiszen ők minden bizonnyal ismerik már az olyan eszközöket, mint a Google Glass -, hanem azok az érdeklődők, akik néhány éven belül várhatóan maguk is hasonló termékeket használnak majd, így a legtöbb eszköz ki is próbálható - jegyezte meg.

A bevezető teremben videókon ismerhetők meg olyan, fejlesztés alatt álló termékek, mint a Sony Project Morpheus elnevezésű virtuális valóság szemüvege, vagy a Meta átlátszóra tervezett szemüvege, amely a virtualitást a valósággal ötvözi majd.

Nemes Attila emlékeztetett: a kezdeteket a Nintendo Wiimote jelentette, ez a kiállításban is kipróbálható vezérlőegység adta meg először a virtuális valóság élményét a felhasználónak, de még képernyőn keresztül.

Johnny Chung Lee 2007-ben továbbfejlesztette ezt az eszközt, a Nintendo konzolának szenzorait a felhasználó fejére helyezve. A rendszer így meg tudja határozni a fej térbeli pozícióját, és ahhoz igazítja a képernyőn látottak perspektíváját. Kimondottan játéknak készült a Playstation Eye Pet; a kiterjesztett valóságot használó programban egy virtuális háziállattal lehet interakcióba lépni.

A Leap Motion kontrollere érintés nélküli vezérlést tesz lehetővé a levegőben, ennek Pinchi nevű hackje pedig a technológiát felhasználva hanganyagok szerkesztését szolgálja. Külföldön sajtótermékeknél már igen elterjedt a Layar "valóságböngésző", amelynek segítségével az okostelefonokon képekbe rejtett kódokat leolvasva új tartalmak: reklámok, videók, weboldalak jeleníthetők meg.

Talán a technológia iránt nem kifejezetten érdeklődő látogatók számára sem ismeretlen a Google Glass "okosszemüvege", amely a felhasználó hang- és kézjeleire annak szeme elé vetíti a kért információt, böngész az interneten vagy akár fotót is készít.

A rövidesen kereskedelmi forgalomban is kapható Oculus Rift szemüveg egy teljesen virtuális valóságba helyezi a felhasználót. A Capa Központban az eszköz kipróbálható a Radial G Racing versenyzős játékkal, de a Sightline The Chair alkalmazással több száz méteres mélység felett is egyensúlyozhatnak vagy a Weight of the Worlds programmal egymás gondolataiban is olvashatnak a látogatók.
Szintén lehet játszani a kiállításban a Microsoft által az Xbox konzolokhoz fejlesztett Kinect mozgásérzékelővel, a Capa Központban így akár focizhatnak, teniszezhetnek, bowlingozhatnak vagy falat is mászhatnak az érdeklődők.

A 2015. március 1-jéig látogatható kiállítás a "víziókkal" zárul, filmrészleteken, videókon, interjúkon keresztül bemutatva, milyen lehet a virtuális valóságra építő eszközök világa egy-két évtized múlva.


Forrás: MTI
2014. november 17., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

A COVID-19-el fertőzött betegek kórházi kibocsátásának feltételei

Avagy mikor hagyhatja el a beteg a kórházat és mikor érhet véget az otthoni karantén? Az Európai Betegségmegelőzési és Ellenőrzési központ (ECDC) az EU/EGT-tagállamok felkérésére készített útmutatása azokra a szempontokra tesz ajánlásokat, amelyek alapján az igazoltan COVID-19-fertőzött beteg biztonságosan (azaz fertőzésveszély nélkül) kibocsátható a kórházból, vagy megszüntethető otthoni izolációja.

Gondolat

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Gondolat

A misztikus kék ló

„A művészet a szellemi világhoz vezető híd” – mondta Franz Marc (1880–1916)

Gondolat

Gyógyító és ártó szellemek

Sámánhit a világban

Gondolat

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.