Hírvilág

Kettős májültetés Hongkongban

2015. AUGUSZTUS 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

Két lánya májának egy-egy darabjából alkottak új májat egy makaói férfi számára a hongkongi Queen Mary kórházban hétfőn. A világon első ilyen műtét sikeres volt - számolt be a South China Morning Post című lap online kiadásában. Az 59 éves Cseng Cse-ming hepatitis B betegségben, fertőző májgyulladásban szenvedett, és a kóma utolsó szakaszában volt, amikor a család és az orvosok az egyidejű operációk mellett döntöttek. A műtét elmaradása, illetve sikertelensége egyértelműen a páciens halálát okozta volna. A korábban biztonsági őrként dolgozó férfinak három lánya van, közülük a 23 és a 22 éveset találták a legalkalmasabb donoroknak vérük típusának egyezősége miatt. Májuk azonban egyenként túlságosan kicsinek bizonyult, ezért úgy döntöttek, hogy a legfiatalabb gyerek májának kétharmada mellé a másik gyerek májának egyharmadát társítják, utóbbi enyhe májzsírosodása miatt. Az orvosok a máj bal és jobb felének egyesítése után végezték el a beültetést, amivel 55 perc alatt végeztek. Ezzel - számolt be Lo Csung-mau, a sebészek egyike -, jelentős időt takarítottak meg, csökkentették a kockázatot és elősegítették a gyorsabb felépülést. Mint mondta, csak azért döntöttek e bonyolult és több ember életét, egészségét veszélyeztető megoldás mellett, mert nem volt más választásuk, nem állt rendelkezésükre időben a szükséges szerv, miközben életet kellett megmenteni. Úgy fogalmazott, tisztában vannak a kettős májátültetés etikai problémájával, és kijelentette, ha lett volna módjuk más megoldásra, nem vontak volna be egészséges embereket. A neves hongkongi kórházban 1991 óta 1182 májátültetést végeztek el, közülük mindössze 44 százalékban tudták elhunyt donor szervét felhasználni. A helyzet messze nem ideális - hangsúlyozta Lo, különösen, hogy az akut májelégtelenségben szenvedő betegek 90 százaléka meghal, mielőtt megfelelő, beültethető májhoz juthatna. A szakemberek még mindig arra panaszkodnak, hogy alig vannak, akik haláluk után engedélyeznék szerveik eltávolítását orvosi célra, mert az ázsiai emberekben élő hagyományos nézet szerint az emberi testet lehetőleg teljes egészében, hiánytalanul kell végső nyugalomba helyezni. MTI 2015. augusztus 3., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

PharmaPraxis

D vitamin és kálcium pótlás polycisztás ovárium szindrómában szenvedők betegek esetében

D-vitamin és kálcium pótlással kiegészített kezelés hatékonyan csökkenti a hyperandrogenizmus tüneteit, jótékonyan hat a menstruációs ciklus zavarait és eredményesen csökkenti testtömegindexet.

Klinikum

T-sejt-alcsoportok és jelentőségük autoimmun és reumatológiai betegségekben - A Figyelő 2015;2

POLGÁR Anna

A T-sejtek heterogén sejtpopuláció, tagjai sejt felszíni markereik, transzkripciós faktoraik és citokintermelésük alapján egymástól markánsan elhatárolható alcsoportokra oszthatóak.

Klinikum

Chondroprotekció a gyakorlatban

A glükózamint több kettős vak, placebokontrollos, hosszú távú vizsgálatban is kedvező hatásúnak találták, jelentősen csökkentette a térdarthrosisban szenvedő betegek fájdalmát, az ízület merevségét, javította a fizikai teljesítményt.

Klinikum

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.