Hírvilág

Katalóniában DNS-vizsgálattal próbálják meg azonosítani a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatait

2016. SZEPTEMBER 13.

Szöveg nagyítása:

-
+

Katalóniában DNS-vizsgálattal próbálják meg azonosítani a spanyol polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatait. Az országban egyedülálló programot a katalán kormány indította.

Carles Mundó, Katalónia igazságügyi tanácsosa, a programot ismertető sajtótájékoztatón hangsúlyozta: feladatuk méltó módon lezárni a történelemnek ezt a sötét időszakát azzal, hogy az azonosítást követően a hozzátartozók végső nyugalomra helyezhetik szeretteik földi maradványait.

A program első lépéseként felveszik a kapcsolatot 4800, eltűntként nyilvántartott ember családjával, akiktől DNS-mintát kérnek. Ezt követően megkezdik a Katalónia területén talált tömegsírok feltárását, és mintát vesznek a földi maradványokból, majd összevetik azokat a családtagoktól származókkal.

Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban több mint félmillió ember vesztette életét. Francisco Franco tábornok diktátor uralma a polgárháborút követően kegyetlen megtorlásokkal kezdődött, több ezer embert bebörtönöztek, legalább 30 ezret kivégeztek. Több tízezren, más becslések szerint több mint százezren, jelöletlen sírokban nyugszanak az ország különböző pontjain.

A spanyol parlament 2007-ben törvényt fogadott el a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak rehabilitálásáról, majd azt is megszavazta, hogy azonosítsák a Madrid melletti Elesettek Völgyének (Valle de los Caidos) nevezett gigantikus mauzóleumban, névtelenül eltemetett több tízezer áldozatot. Eddig egyik sem valósult meg.

Forrás: MTI
MTI 2016. szeptember 8., csütörtök 17:31

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Las Trece Rosas – Tizenhárom Rózsa

ZALAI Anita

1939. augusztus 5-én Spanyolországban – néhány hónappal a polgárháború befejeződése után – Franco tábornok parancsára a madridi Almudena temető keleti falánál kivégeztek tizenhárom fiatal lányt.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma