Hírvilág

Közösségi véradókampány: Adj vért a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék!

2021. SZEPTEMBER 22.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Magyar Vöröskereszt szakmai partnerével, az Országos Vérellátó Szolgálattal, a Magyarországi Légimentésért Alapítvánnyal, és a Magyar Légimentő Nonprofit Kft.-vel közösen rendhagyó közösségi véradókampányt indít 2021. szeptember 24-én, pénteken 12 és 18 óra között hét helyszínen (Budaörsön, Balatonfüreden, Keszthelyen, Pécsen, Szentesen, Miskolcon és Debrecenben).

Előzetes bejelentkezés után szeretettel várjuk a sajtó képviselőit az esemény sajtótájékoztatóján, amelyen köszöntőt mond:

  • Kardos István, Magyar Vöröskereszt Főigazgatója
  • dr. Radnai Márton, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyvezetője
  • dr. Gebei Róbert, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója
  • Nagy Boglárka, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány alapítója

  • Időpont: 2021. szeptember 24., 12:00

    Helyszín: Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (2040 Budaörs, Hársfa utca 6.)

    Az esemény kiegészítő programja a 10 éves a Budaörsi Légimentő Bázis megünneplése, amelynek kapcsán fotókiállítás és filmvetítés is lesz a sajtómegnyitó után.
    A program információs anyaga a csatolmányban található.

    További részletek a Facebookon!


    Forrás:
    Magyar Vöröskereszt

    HOZZÁSZÓLÁSOK

    0 hozzászólás

    A rovat további cikkei

    Hírvilág

    Mennyit ér a vesém?

    A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

    Hírvilág

    Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

    Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

    Hírvilág

    Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

    TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

    Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

    Hírvilág

    Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

    Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

    Hírvilág

    Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

    A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

    Kapcsolódó anyagok

    Hírvilág

    Sikeres véradás a Szegedi Tudományegyetemen

    Nem hiába nyerte meg néhány évvel ezelőtt a Szegedi Tudományegyetem az országos felsőoktatási véradóversenyt: a hallgatók, oktatók és az egyetem munkatársai között nagyon sokan vannak, akik fontosnak tartják az önkéntes véradást. Ezt bizonyította az is, hogy az év 100. napján, április 10-én, 252 fő jelent meg véradáson – közülük 187-en adtak vért. Ez volt az első olyan véradás, amelyen kiemelkedően magas volt a külföldi hallgatók száma.

    Hírvilág

    Az aneszteziológusok és az OVSZ egy újszerű programmal tenné hatékonyabbá az itthoni vérellátást

    A vérellátó rendszer nemcsak hazánkban, de világszerte is egyre nagyobb kihívásokkal szembesül, hiszen míg az igény egyre növekszik, a véradományok száma csökken. Van egy megoldás, ami már számos országban működik, így a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) együttműködve most olyan kezdeményezést indított, melynek célja, hogy a közép-kelet-európai országok is csatlakozzanak a Patient Blood Management (PBM) kezdeményezéshez.

    Hírvilág

    Feltöltenék a vérkészleteket a nyári szünet előtt

    Egészséges véradónap

    Klinikum

    A vérplazma összetevői, azok élettani szerepe, és gyógyászati felhasználása

    CSERNUS Zita

    A vér folyékony kötőszövetünk komplex bonyolult és összetett funkcióval. Alkotórészei a sejtes elemek (vörösvérsejtek, fehérvérsejtek, vérlemezkék), és az in vivo működésükhöz szükséges közeg a vér 55%-át kitevő plazma. Ebben a sejtek szabadon áramlanak, lehetővé teszi, hogy azok minden szervhez eljuthassanak az érpályán keresztül és kifejthessék élettani hatásukat.