Hírvilág

Folytatódik a főváros CT, MR programja

2021. JANUÁR 28.

Szöveg nagyítása:

-
+

A főváros és a kormány korábbi megállapodása értelmében a fővárosi és a kerületi önkormányzatok 5 év alatt 50 milliárd forintot fordíthatnak egészségügyi fejlesztésekre és képalkotó diagnosztikai vizsgálatok finanszírozására a központi költségvetésből. A 2020. novemberében nyújtott 2 milliárd forintos állami támogatást a Fővárosi Önkormányzat a képalkotó a diagnosztikai vizsgálatok számának növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatgyanús betegek vizsgálati várólistájának csökkentésére költi. Ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzat uniós közbeszerzési eljárást folytat le CT és MR diagnosztikai szolgáltatások beszerzése tárgyában. Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető lenne az országban. 2019-ben a fővárosban 21 ezren haltak meg és ebből 5.488 volt a daganatos halálozás. A főváros számára ezért is kiemelt jelentőségű cél a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentése, illetve megszüntetése. Ehhez nyújthatnak segítséget a most kiírt közbeszerzési eljárások, amelyek eredményeként az eddig e tárgyban megkötött szerződések mellett a nyertes gazdasági szereplőkkel megkötött szerződések alapján szélesebb körben folytatódhat a daganatgyanús indikációval rendelkező budapesti lakosok CT és MR diagnosztikai vizsgálata. A „CT diagnosztikai szolgáltatás beszerzése” tárgyú közbeszerzés eljárást megindító felhívása - ( hyperlin: https://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:20273-2021:TEXT:HU:HTML&src=0) - 2021. január 15-én 2021/S 010-020273 számon jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában, valamint tájékoztató jelleggel ugyanezen a napon a Közbeszerzési Értesítőben 24699/2020 számon. Az ajánlattételi határidő 2021. február 15. 11:00 óra. A közbeszerzési dokumentumok elérhetősége az alábbi: https://ekr.gov.hu/ekr-em/folyamat/kozbeszerzes/cselekmenyek.xhtml?kozbeszerzesAzonosito=EKR001393642020&casticket=ST-166594-D5zh5oray6t3cXdBFrER-e1portalweb1 Az „MR diagnosztikai szolgáltatások beszerzése” tárgyú közbeszerzés eljárást megindító felhívása - (hyperlink: https://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:20315-2021:TEXT:HU:HTML&src=0- 2021. január 15-én 2021/S 010-020315 számon jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában, valamint tájékoztató jelleggel 2021. január 18-án a Közbeszerzési Értesítőben 24701/2020 számon. Az ajánlattételi határidő 2021. február 16. 11:00 óra. A közbeszerzési dokumentumok elérhetősége az alábbi: https://ekr.gov.hu/ekr-em/folyamat/kozbeszerzes/cselekmenyek.xhtml?kozbeszerzesAzonosito=EKR001393572020 A közbeszerzési eljárásokat az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével kell lebonyolítani, így az ajánlatokat is az EKR-ben kell benyújtani. Az EKR használatához, így az ajánlatok elkészítéséhez és benyújtásához a gazdasági szereplők részéről regisztráció szükséges, majd a regisztrációt követően gazdasági szereplők jelezhetik érdeklődésüket az eljárás iránt, amelynek eredményeként hozzáférhetővé válnak az eljáráshoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok, majd ajánlatukat is benyújthatják az EKR-en keresztül! A Fővárosi Önkormányzat várja a tisztelt gazdasági szakmai szereplők jelentkezését, hogy közösen járuljunk hozzá a képalkotó diagnosztikai várólisták csökkentéséhez. Forrás: Főpolgármesteri Hivatal, Sajtókapcsolati Csoport

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.

Gondolat

Mérgek a bőrön át

Tudjuk, hogy nemcsak az élelmiszerek tartalmazhatnak egészségre káros adalékokat, hanem hétköznapi tisztálkodó szereink is.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-beteg kapcsolat

A tudományos életet a gyógyszeriparra, az ott kivívott vezetői pozícióját pedig alkalmazott gyógyszerészi státuszra cserélte dr. Kádár Tibor gyógyszertárvezető gyógyszerész. Ma már egy kis budai patika vezetője és résztulajdonosa, de nem csak az adminisztrációval foglalkozik. A gyógyszertár törzsvásárlói gyakorta találkoznak vele a tára mögött.

Klinikum

A psoriasisos menetelés – a pikkelysömör szerepe a cardiovascularis társbetegségek kialakulásában -- A Figyelő 2017;1

WIKONKÁL Norbert

A közleményben a psoriasis kezelésében a 2000-es évektől észlelt szemléletváltozást tekintjük át a psoriasissal szövődő egyéb betegségek tekintetében. Célunk, hogy a praxisban dolgozó kollégák mind szélesebb köre ismerje meg a pikkelysömör kezelésében elért jelentős haladást, illetve azt a molekuláris szemléletet, ami megváltoztatta nemcsak a psoriasisról alkotott elképzeléseinket, de a psoriasissal szövődő egyéb betegségek, közöttük a cardiovascularis megbetegedések jelentőségét is.