Hírvilág

Fogyaszt a cukorbetegséget kezelő hatóanyag

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Forgalomba kerülhet egy olyan fogyasztószer három éven belül, melynek segítségével fél év alatt két ruhaméretet lehet karcsúsodni. Az injekció fenomenális eredményeket hozott: segített lefogyni a testsúlyukkal küzdő férfiaknak és nőknek. Még öröm is vele a fogyókúra, mert akik használták, úgy nyilatkoztak róla, hogy jó közérzetük is lett tőle. Az eredményeket egy elhízásról szóló konferencián tették közzé. A liraglutide-ot már használják a cukorbetegség kezelésében. Gyártója, a dán Novo Nordisk 5 000 elhízott férfi és nő bevonásával végez definitív kísérleteket, melyek 2013-ra érnek véget. Ha a teljes kísérlet is ugyanolyan sikerrel zárul, mint az eddigi részei, a gyógyszert rutinszerűen írhatják fel a túlsúlyos és elhízott embereknek három év múlva. Már több minr 550 alanyon tesztelték a készítményt. Néhányuk naponta kapott a gyógyszerből. Mások placebot kaptak, vagy orlistatot, ami egy viszonylag régóta kapható, szer hatóanyaga, és amely a zsír felszívódásának csökkentésével fogyaszt. A liraglutide-ot szedők átlagosan 9 kilót fogytak fél év alatt, több mint kétszer annyit, mint az orlistatos csoport tagjai. A legnagyobb adag liraglutide-ot szedők legalább testsúlyuk 10 százalékát leadták, ami majdnem háromszorosa annak, amennyit az orlistatos csoport tagjai ledobtak magukról. A nők derékmérete átlagosan 7,5 cm-t csökkent, és a férfiak pocakja is kisebb lett. A gyógyszert további 18 hónapon át szedték, így a leadott kilók nem kúsztak vissza. Nem úgy, mint az orlistatot szedő csoportban, ahol a résztvevők ismét hízni kezdtek. A liraglutide-ot az inzulinhoz hasonlóan injekciós tollal is lehet adagolni. Olyan hormon az alapja, mely azt az információt szállítja az agynak, hogy ideje abbahagyni az evést, de a termelődésétől számított néhány percen belül le is bomlik. A gyógyszer ezzel ellentétben órákon át a szervezetben marad. „Az első klinikai kísérletek elképesztő eredményekkel zárultak” – nyilatkozta Viggo Birch, a Novo Nordisk igazgatója. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Tervszerűen fogyjunk

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.