Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Idén 9. alkalommal kerül megrendezésre a Lupusz Világnap. Az első világnapot 2004. május 10-én tartották meg, ahol cselekvésre hívták fel az egyes országok egészségügyi kormányzatát, ráirányítva a figyelmet a lupusz kutatásra fordítandó pénzügyi támogatásra, a betegséghez kapcsolódó ismeretek terjesztésének fontosságára és a fekvőbeteg-ellátásra. A kiáltványban megfogalmazott célokhoz azóta több ország szervezete, köztük a Magyar Lupus Egyesület is csatlakozott A világnap célja, hogy felhívja az egészségügyben dolgozó szakemberek és a közvélemény figyelmét a nagyobb tudatosságra és összefogásra e betegségnél, hogy az SLE közegészségügyi témává váljon. Ráirányítsa a figyelmet a betegek számának növekedésére, tájékoztassa a betegeket a lehetséges diagnózisról, a betegség gyógymódjairól, folyamatos együttműködésre buzdítsa a betegeket orvosaikkal, hogy ezzel is növeljék a betegséggel kapcsolatos tünetek megértését, hiszen a korai diagnózis és kezelés lassítja e betegség pusztító hatását, mely életeket menthet. A betegségről A lupusz - teljes nevén szisztémás lupus erythematosus (SLE) - az egyik legsokarcúbb, a test több szervét érintő autoimmun betegség. Bár az SLE krónikus lefolyású, napjainkban a gyógyszeres kezelések lehetőséget nyújtanak arra, hogy a betegek minél kevesebbet szenvedjenek a tünetektől, a szerveket érintő károsodások később és kisebb mértékben alakuljanak ki. Becslések szerint kb. 500 új megbetegedés fordul elő évente. Világszerte több mint 5 millió ember szenved ettől a kórtól, többen, mint leukémiában vagy sclerosis multiplexben szenvedő. Sajnos a külföldi statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt években 3-4 %-kal nőtt a lupusszal összefüggést mutató halálesetek száma. A betegség tünetei A betegségnek alig vannak csak rá jellemző tünetei. Az általános tünetekhez mindig a betegség aktív szakaszában megtámadott szervekhez köthető tünetek társulnak, amelyek az éveken, évtizedeken keresztül hol fellángolnak, hol enyhülnek. A lupusz jelentkezhet lappangva, általános tünetekkel: lázzal, fáradékonysággal, nyirokcsomó duzzanattal, ízületi fájdalommal, fogyással, rossz közérzettel, de kezdődhet idegrendszeri tünetekkel: fejfájással, depresszióval, olykor bénulással is. A leggyakoribb tünetek: a kéz- és lábízületek fájdalma, duzzanata, merevségérzés; tartós és jellegzetes bőrpír az arcon, napfény hatására kiütésekkel, gyulladással járó fényérzékenység, hajhullás, szájüregi sebek; mell- vagy hashártya-, szívburokgyulladás; vesegyulladást jelző magas vérnyomás, lábdagadás; migrén, depresszió; görcsrohamok; koraszülésre, vetélésre való hajlam; fertőzések iránti fogékonyság. A felsorolt tünetek persze nem mind és nem egyszerre lépnek fel. A szeszélyes lefolyású kór folyton változó képet mutathat. A betegség kezelése Az SLE terápiája kihívást jelent a kezelő orvos számára. A kezelés megkezdésekor a beteg alapbetegsége mellett figyelembe kell venni a gyakran előforduló kísérőbetegségeket és az SLE által érintett szervek állapotát is. Az SLE terápiájának bázisát a gyulladáscsökkentők, illetve a daganatok terápiájában is használt, immunrendszerre ható készítmények alkotják. „Egy évvel ezelőtt az Európai Gyógyszerügynökség törzskönyvezett egy forradalmian új gyógyszert az SLE kezelésében. Ez az első olyan célzott terápiás lehetőség, amely egy új hatásmechanizmussal képes a vérben oldott állapotban lévő, az immunsejtek érését, szaporodást befolyásoló anyaghoz kötődni, és így megakadályozni azoknak az ellenanyagoknak a mértéktelen elszaporodását, melyek kulcsszerepet játszanak a lupusz tüneteinek megjelenésében. Magyarországon ehhez a gyógyszerhez csak nehézkesen tudnak a betegek hozzájutni. Bízunk benne, hogy hamarosan minél több magyar beteg számára elérhető lesz az a gyógyszer, amelyre 50 évet kellett „várnunk”. – emelte ki Purgel Zoltán, a Schopper Gabriella Magyar Lupus Egyesület elnöke. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Fotók a sclerosis multiplexről

Országos fotópályázat a sclerosis multiplexről

Hírvilág

Ezerarcú nő

Tudományos konferencia az ELTE-n a nők helyzetéről