Hírvilág

Ezer esetet láttak el a Szigeten

2013. AUGUSZTUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Körülbelül ezer embert kellett ellátni szerda reggelig a Szigeten. A legtöbben végtagsérülésekkel jelentkeznek, de a hőség is gondokat okoz. A Sziget egészségügyi szolgálata körülbelül 450 emberrel dolgozik a fesztiválon - mondta el Szeles Géza, az egység vezetője. A szolgálathoz tartozik 18 orvos, 38 nővér és 8 mentő, utóbbiak teljes személyzettel. A többiek betegkísérők, tolmácsok és az esetek dokumentációit írják le. Mellettük három műszakban összesen 72 járőr keresi folyamatosan a sérülteket a fesztivál területén. A rádióval és GPS-szel is felszerelt járőrök egyszerre 24-en, hármas csoportokban járják a Szigetet. Szeles Géza ezt azzal indokolta, hogy egy ekkora rendezvénynél nem elég passzívan megvárni, hogy a sérültek, betegek maguk jelentkezzenek. Az egészségügyi szolgálatot vezető orvos hangsúlyozta, hogy a több száz tagú biztonsági személyzettel is folyamatos összeköttetésben állnak, mentőkoordinátoruk pedig ott ül az operatív irányítási központban. Szeles Géza azt mondta: tapasztalatai szerint a fesztiválozók az elmúlt években elég jól megtanulták, hogy vész esetén az elsősegélynyújtót vagy a biztonsági őrt kell értesíteni, ezért már viszonylag kevés értesítést kapnak az Országos Mentőszolgálattól. Az egészségügyi személyzet péntek délután hatkor kezdett el dolgozni a Szigeten, szerda reggelig körülbelül ezer esetet kellett ellátniuk. A leggyakoribbak a traumatikus esetek, "magasan a végtagsérülések vezetnek", ezen belül is a boka vagy térdsérülések fordulnak elő a legtöbbször. Szeles Géza hozzátette ugyanakkor, hogy ezeken kívül is minden előfordulhat, egy résztvevőt például kórházba kellett vinniük vakbélgyulladás gyanúja miatt. A hőség biztosan emelt az ellátási számon, viszonylag sok volt az ájulás annak ellenére, hogy az egészségügyi szolgálat is oszt vizet - mondta. Problémát jelent, hogy esténként sem hűl le a levegő és azoknak, akik éjszaka is szórakoznak, nem tud pihenni a szervezetük. Ha a következő napokban nem enyhül a hőség, akkor ezeknek az eseteknek a száma várhatóan emelkedni fog annak ellenére, hogy járőreik figyelmeztetik a napon ülőket. MTI 2013. augusztus 7., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Klinikum

Problémák a Pfizer Covid-19 elleni vakcina vizsgálataiban

Mint az akkor a kutatásszervező Ventavia Research Group alkalmazásában álló regionális igazgató a The BMJ-nek elmondta, a Ventavia adatokat hamisított, nem maszkolt/nem vak módon kezelte a betegeket, nem megfelelően képzett vakcinátorokat alkalmazott, és a III. fázisú vizsgálatok során nem követte megfelelően a betegek által jelentett adverz eseményeket. A cég minőség-ellenőrzéssel foglalkozó munkatársai olyan sok problémát találtak, aminek megoldására képtelenek voltak. Miután a Ventavia vezetését a regionális igazgató, Brook Jackson többször is tájékoztatta a problémákról, az FDA-nak is panaszos e-mailt írt – a Ventavia még aznap kirúgta.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.