Hírvilág

Évente harminc gyerek hal meg bántalmazástól

2012. MÁJUS 23.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet (OGYEI) elkészítette új szakmai ajánlását a gyermekbántalmazás és -elhanyagolás megelőzése, felismerése, illetve kezelése érdekében - közölte Mészner Zsófia, az OGYEI főigazgatója szerdán egy budapesti konferencián. Kovács Zsuzsanna, az OGYEI munkatársa arról beszélt, hogy a 2008-ban készített módszertani ajánlás felújított, aktualizált változatát az egészségügyi államtitkárságnak is felajánlják, hogy a dokumentum - amely azt tartalmazza, hogy mi a teendő a gyermekek bántalmazása, elhanyagolása esetén - úgynevezett protokoll formájában legyen hivatalos, betartása legyen számon kérhető. Mint elmondta: Magyarországon évente mintegy harminc gyermek hal meg bántalmazás, vagy elhanyagolás következtében. A magyarországi gyermekek több mint 10 százaléka, mintegy kétszázezer számít veszélyeztetettnek. Csak 2010-ben mintegy ötven fiatalkorú vetett véget életének önkezével - mondta a szakember, aki egyúttal kiemelte: a sikertelen kísérletek száma ennek nagyjából tízszerese lehetett. A konferencián Kassai Tamás, az országos baleseti intézet munkatársa egy, a közelmúltban halálra vert 11 éves gyermek esetét ismertetve azt mondta: az OGYEI ajánlását kiegészítve, vagy külön jogszabályban azt is rögzíteni kellene, hogy a súlyosan bántalmazott gyermekekről a helyszínelő rendőrök készítsenek felvételeket, és azok képezzék a későbbi eljárási dokumentáció részét. Kassai Tamás hangsúlyozta: az említett 11 éves gyermeket agyonverték, "addig ütötték, amíg mozgott". A főorvos azt is elmondta, hogy a fiát halálra verő férfit a bíróság első fokon ötévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Élettársára, aki végignézte a kisfiú bántalmazását, de azt nem akadályozta meg, segítségnyújtás elmulasztása miatt 1 év 8 hónapi – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabtak ki. Kassai Tamás megjegyezte, hogy a férfi élettársa azóta elhunyt, s így az ő gyermekeinek felügyeletét is a fiát halálra verő férfire bízták. Az OGYEI és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által közösen szervezett Lyukak a védőhálón címmel rendezett szakmai konferencián a felszólalók többsége azt emelte ki: a bántalmazás visszaszorítása össztársadalmi feladat, a legfontosabb pedig a bántalmazás jeleinek felismerése, a megelőzés. Ebben a kormányzat mellett kiemelt szerepe van az egészségügyi, pedagógiai, rendvédelmi szakembereknek, valamint a védőnői hálózatnak és a szociális ellátórendszernek is. Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának munkatársa előadásában arról beszélt, hogy Kelet-Közép-Európában, így sajnos Magyarországon is komoly problémát jelent a gyermekek elhagyása. Mint kiemelte: az ilyen sorsú gyermekek többségét a születésüket követően egyszerűen otthagyják a kórházban. Herczog Mária azt mondta, ez azért is probléma, mert az anyának hivatalosan le kell mondania gyermekéről, e nélkül ugyanis nem adható örökbe. Mindeközben, ha a gyermeket a kórházak erre kijelölt inkubátorába teszik, akkor a gyermek egyszerűen örökbe adható. Herczog Mária ennek kapcsán viszont elmondta: az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának álláspontja szerint a több országban bevezetett inkubátorprogram a gyermek, az anya és a család jogait is súlyosan sértik. Magyarországon 1996 óta nagyjából negyven csecsemőt hagytak a kórházak inkubátoraiban. Itthon viszont a program anonimitása csak részben teljesül, mivel az intézmények portásai látják, ki hagyta ott a gyermeket. Herczog Mária szerint ennek alapján megállapítható, hogy a gyermekek többségét nem az anyák, hanem férfiak tették az inkubátorba. Mint a szakember elmondta, ezek a férfiak jellemzően prostituáltak futtatói, akik a nőt kényszerítették, hogy mondjon le gyermekéről. Herczog Mária szerint szakmai protokollokat kell kidolgozni arra, hogy az ilyen, illetve más krízis helyzetben lévő terhes nőket segítsék, hogy fel se merüljön a csecsemők elhagyása, vagy ha valóban nincs más választás, az anyák méltósággal mondhassanak le gyermekükről. A konferencia aktualitását adta az is, hogy a kormány programjában kiemelt szerepet kap a gyermekek védelme, ennek fényében lett 2012 a "gyermekbarát igazságszolgáltatás éve". Mint Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnmegelőzési és áldozatvédelmi osztályának vezetője emlékeztetett: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium rendelete szerint a rendőrségeken a 14 éven aluli sértettek, illetve tanúk számára olyan gyermekbarát meghallgatószobákat kell kialakítani, ahol a gyermek biztonságosan érzi magát, és ahol ezáltal minél több információt tud majd elmondani. Az osztályvezető közlése szerint az országban mostanra négy helyen alakítottak ki ilyen gyermekbarát meghallgatószobát, a főváros V. és VII. kerületi rendőrkapitányságán, illetve egyet-egyet Vas és Veszprém megyében. Németh Ágnes előadásában arra is kitért, hogy a gyermekek meghallgatásáról szeretnének kiadni egy egységes módszertani ajánlást, de a jogszabály módosítását is indokoltnak tartanák. Mint mondta: azt szeretnék, hogy a gyermekeknek ne kelljen a bíróságokon is megjelenniük, hanem a nyomozási bírók is a gyermekmeghallgató szobákat használnák. Azt szeretnék, ha 2014-től a bírók is kötelezően ezekben a szobákban vennék fel a gyermekek vallomását - hangsúlyozta az osztályvezető. MTI 2012. május 23., szerda

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.