Miközben az orvosok és szakdolgozók elhivatottságára számít a kormány, mert jelentős bérfelzárkóztatás nem lesz, a politikai környezet minden korábbinál jobban beszűkíti az egészségügyért felelős államtitkár mozgásterét, ráadásul önálló minisztérium híján még nehezebb az érdekérvényesítés. Mindez a XXXI. Medicina konferencia és IV. Egészségügyi Miniszteri Csúcstalálkozón derült ki múlt pénteken, ahol hat korábbi tárcavezető arról is beszélt, melyek lennének a legfontosabb lépések, amelyekkel szerintük stabilizálható lenne a betegellátás.

Javuló gazdasági teljesítmény mellett a költségvetésből több forrásra számíthat az egészségügy, ez pedig a 2016-os büdzsé számaiból is kitűnik – fogalmazta meg kincstári optimizmussal Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára, bár azt előadásában elismerte, hogy a kormányzat első sorban a negatív demográfiai folyamatok megfordítására és a foglalkoztatás növelésére fókuszál, nem pedig az egészségügyre. Az Európai Unióban nem számottevő a gazdasági növekedés, azonban hazánk ennél jobban teljesít, így az egészségügy is számíthat némi többletforrásra.

Elhivatottságnak továbbra is fontos szerepe lesz az egészségügyben, mert néhány év alatt biztosan nem zárkózunk fel a nyugati bérekhez – mondta a szakpolitikus, ugyanakkor arról is beszámolt, harminc százalékkal több pénz került a gyógyító-megelőző kasszába 2010-16 között, az idei évhez képest pedig 45 milliárd forinttal költenek többet az ágazatra jövőre, amit már deklarálták a júniusban elfogadott 2016-os büdzsében is. Mivel a kormány számára kiemelten fontos az egészségügyben dolgozók itthon tartása, az összeg több területen is a béremelést szolgálja. Egy részét a mozgóbérek kiengedésére szánják, tíz milliárd forint az alapellátásban foglalkoztatott szakdolgozók fizetésének emelésére, míg 6,8 milliárd forint a rezidensösztöndíjak kiterjesztésére jut – sorolta az államtitkár.

Úgyis fizet az állam, így intézményi szinten nincs szükség költségcsökkentő lépésekre – Banai Péter Benő szerint így gondolkodnak a kórházak vezetői, hiszen 2010 óta minden évben jelentős adósságkonszolidáció volt, idén májusban pedig további 60 milliárd forint érkezett a fekvőbeteg ellátók adósságainak rendezésére, ám a tartozásállomány továbbra is kitartóan növekszik. Az adósságrendezésnek csak akkor van értelme, ha érdemi változások lesznek a struktúrában, a jogszabályi háttérben, a feladatokban és a finanszírozásban. Az NGM szakpolitikusa egyetért az egészségügyi államtitkári posztra jelölt Ónodi-Szűcs Zoltánnal abban, hogy a finanszírozás jelenleg azért nem optimális, mert nem a betegek, hanem az intézmények érdeke határozza meg, ugyanakkor vannak túlreprezentált és alulfinanszírozott beavatkozások, amelyek szintín torzítják a rendszert. A gazdasági szakpolitikus kifejtette azt is, a várható átalakításoknál jól jöhet a kórházak négy évvel ezelőtti államosítása.


Kórházak a falnál


Korrekt válaszokat adott a kérdésekre a költségvetésért felelős államtitkár, ugyanakkor az egészségügyről a 2015 júniusában megjelent „Jó állam” jelentés fest reális képet, amely jóval kritikusabb, egyidejűleg megfogalmazza a tennivalókat is, elsőként azt: azonnali forrásnövelésre, és azok felhasználásának monitorozására szükséges az ágazatban – reflektált az elhangzottakra dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke. Jelezte azt is, a gyógyító-megelőző kassza növekedését a béremelések generálták, amelyek fontosak voltak 2012-13-ban, ugyanakkor mindez túl régen történt, és a mértéke is csekély ahhoz, hogy visszatartsa a dolgozókat a migrációtól.

Többet költenek a kevésbé elavult struktúrájú kórházakra, ugyanakkor az egészségügy GDP arányos részesedése is magasabb a környező országokban, mint hazánkban – folytatta Velkey György, aki szerint ennek az egyenlegnek az eredménye az intézmények eladósodása. A menedzsmenteknek egyidejűleg kell biztosítani a legeredményesebb betegellátást és megtartani a munkatársakat, ami megint csak a hiány növekedését okozza. Az adatok összevetéséből az is kiderült, lakosságarányosan nem sok a szolgáltató, bár az ellátási struktúra nem optimális. Nincs markáns különbség a bennfekvések számában sem, ami eltér, az ennek időtartama, ami túlobszerválásra utal, amit viszont az generál, hogy nem tudják átadni a betegeket a szociális rendszernek. További hátrányt jelent az ellátórendszernek, hogy a közigazgatási struktúra nem tudta kezelni a térségi alapú ellátásszervezést, pedig szakmailag ez lenne a kívánatos.

Elmentünk a falig – jelentette ki Velkey György, aki szerint az intézmények vezetőinek nincs mozgástere, ugyanakkor azt is hozzátette: a struktúrát át kell alakítani, mégpedig úgy, hogy ne vesszen el az az infrastrukturális és szellemi tőke, ami a kórházakban felhalmozódott, és amelyet az egynapos és járóbeteg ellátásban ugyanúgy kamatoztathatnának, ahogyan egészségszervezési és népegészségügyi funkciókat is elláthatnának. Azonban figyelmeztetett arra is, hogy a prevenciót nem szabad összemosni a gyógyítással, és bár az utóbbi években valóban számos, más szakpolitikai területeket is érintő intézkedése volt a kormánynak, a megelőzést célzó intézkedések hatása csak évtizedek múltán lesz érzékelhető.


Senki nem vállalná


Ha miniszter leszel, pont azt nem teheted, amit a szíved és az eszed diktál – foglalta össze a volt egészségügyi miniszterek kerekasztala mellett egy mondatban Kökény Mihály kétszeres ex-tárcavezető, hogy miért nem vállalná most az ágazat irányítását. A nyár elején elfogadott költségvetés miatt szűk a leendő államtitkár mozgástere, a humánerőforrás krízis kezelésében pedig nem csak neki, hanem a kormánynak kellene elkötelezettnek lennie – indokolta szintén nemleges válaszát Székely Tamás, a második Gyurcsány-, majd a Bajnai kormány egészségügyére. Az első Fidesz éra második egészségügyi minisztere, Mikola István, aki kicsit csalódottan azt is megjegyezte, hogy nagy reményeket fűztek Zombor Gábor szerepvállalásához – főleg azért nem lenne államtitkár, mert szerinte miniszteri szinten kellene képviselni az ágazatot, hogy annak érdekeit a kormányüléseken is képviselni lehessen. Ezzel értett egyet Rácz Jenő is, aki 2004-06-ig regnált miniszterként, majd hozzátette azt is, a MKSZ elmondta, miként kellene kezelni az ágazat problémáit, azonban megoldási javaslataik nem találkoznak a jelenlegi elképzelésekkel.

Az egykor elképzelt háziorvosi rendszer megbukott, mélységesen csalódott vagyok az orvosetikai helyzetet illetően – mondta Surján László, aki szerint a háziorvosok csak recepteket és beutalókat írnak, sokszor a beteg utasítására, majd rendelési idő után másodállásban dolgoznak, vagy úri passzióiknak élnek. Mindezt pedig semmi nem tartja kordában tisztességes felügyeleti rendszer híján. A rendszerváltoztatás utáni első egészségügyi miniszter konszenzuskonferencián dolgozná ki a finanszírozás új elemeit, hogy az egyéni, a társadalmi, és az orvosi érdekek összhangba kerüljenek. Pontszámrevízióval érné el, hogy az intézményeknek ne kelljen kockáztatniuk az okirat hamisítást azzal, hogy a jobban fizető ellátásokat jelentik a biztosító felé, mindehhez persze pénz is kell.

A forrásteremtésre mindjárt javaslatot is tett Kökény Mihály, aki a jövő évi büdzsében a foglalkozás bővülését szolgáló egy százalékpontos személyi jövedelemadó csökkentést inkább elvetné, az így nyert 120 milliárd forintot pedig az egészségügyre fordítaná. Magánforrásokkal támogatná meg a rendszert Mikola István, hiszen a lakossági önrész vállalást jelenleg semmi sem akadályozza. Szerint a bázisfinanszírozás még a fejlődőképes ágazatokat is bemerevíti, ezért a meghatározott feladatokhoz kellene forrásokat rendelni. A tisztázott, rendezett szolgáltatási csomag híve Gógl Árpád is, az első Orbán-kormány első egészségügyi tárcavezetője, aki szerint azoknak, akiknek ez ebben foglaltaknál több kell, lehetőséget kell adni arra, hogy kiegészítő biztosítást köthessenek.