Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

A pitvarfibrilláció, más néven pitvari remegés vagy PF, a leggyakoribb szívritmuszavar .(1). Akkor fordul elő, amikor a szív két felső ürege (a pitvarok) túl gyorsan, vagy kontrollálatlanul húzódnak össze (2). A szívverést elektromos impulzusok vezérlik, a PF esetében ezek az elektromos impulzusok rendszertelenné válnak, így a két pitvar összehúzódásának összhangja is megszűnik. Ez rendszertelen, gyakran szabálytalan és/vagy szapora szívveréshez vezet, ami időnként remegésnek érződik. Amikor a szív rendszertelenül ver, akkor a vért sem pumpálja megfelelő hatékonysággal. A Pitvarfibrilláció Tudatosság Hete során 2020. november 16. és 22. között hívják fel a figyelmet a leggyakoribb szívritmuszavarra, ami Európában 11 millió, Magyarországon pedig mintegy 300 ezer embert érint(1,2). A szabálytalan szívverés súlyos szövődményekhez, például vérrögök kialakulásához vezethet, illetve ötszörösére növeli a szívelégtelenség és 2,4-szeresére a szélütés kockázatát (3). A pitvarfibrilláció korai felismerése és a kezelés időben történő alkalmazása azonban megváltoztathatja a betegség lefolyását és javíthatja a betegek életminőségét és várható élettartamát (4). A pitvarfibrillációban szenvedők legalább egyharmadának tudomása sincs arról, hogy szívritmuszavara van. Mindazonáltal vannak olyan egyszerűen megtanulható módszerek, amivel a betegek is ellenőrizhetik állapotukat. Ilyenek lehetnek például a pulzusszámlálás, pulzusszámláló okos-alkalmazások, vagy eszközök használata, az automata vérnyomásmérő aritmia kijelzésének külön figyelésére. A gyógyszeres kezelés sajnos csak a betegek fele (52%) esetében hatásos (5), így érdemes lehet más, műtéti megoldást is keresni. A katéteres abláció olyan műtéti beavatkozás, amely során elroncsolják a szabálytalan ingereket adó gócot, vagy meggátolják a szabálytalan inger tovaterjedését. Bár ez a megoldás hatékonyabb a betegség súlybosodásának (progressziójának) késleltetésében, ennek ellenére a műtétre alkalmas betegek mindössze 4%-án végeznek katéteres ablációt6. Gellér László, a Magyar Kardiológusok Társasága Tudományos Bizottságának Elnöke, a Városmajori Szív-és Érgyógyászati Klinika Elektrofiziológiai részlegének vezetője látja el Magyarországon a legnagyobb számban a katéteres ablációra váró betegeket. „A pitvarfibrilláció a leggyakoribb ritmuszavar, amely jelentősen növeli a stroke rizikót, és bár közvetlen életveszélyt önmagában ritkán okoz, de jelentősen rontja a betegek életminőségét és ezen túl az egészégügyi ellátó rendszert is nagy mértékben terheli. A gyógyszeres terápiák önmagában sajnos nem kellően hatékonyak, az eszközös kezelés, az úgynevezett pitvarfibrilláció abláció a betegek legnagyobb részénél azonban tartós ritmuszavarmentességet és jelentősen javuló életminőséget eredményez.”   Zima Endre, a SE VSZEK egyetemi tanára, a Magyar Kardiológusok Társasága Aritmia és Pacemaker Munkacsoport elnöke szerint a pitvarfibrilláló betegeknél az életminőség visszaállítása, a potenciális szövődmények kivédése a munkaképesség visszaállítását és a GDP növelhetőségének zálogát jelenti. „A pitvarfibrilláció felismerésének oktatása a lakosság körében igen fontos. A tünetmentes betegnél is fel lehet ismerni idejekorán a ritmuszavart ha a beteg méri a vérnyomását és rendszeresen ritmuszavart vagy hibaüzenetet jelez a vérnyomásmérő.” Földesi Csaba, Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Elektrofiziológiai és Pacemaker Terápiás Részleg főorvosa szerint „Több megoldás is lehetséges a potvarfirilláló betegnél, és nem mindegy melyik megoldást kinél és milyen céllal alkalmazzuk. Ha megnézzük a gyógyszeres kezelés egyéves sikerességét, ott ha csak gyógyszert adunk a betegeknek, nem több mint 8%-a az 1 éves ritmuszavar mentességnek az esélye, szemeben a 80%-os ablációs ritmuszavar mentességgel." A Covid19 fertőzés kockázati tényezőiről korlátozott információ áll rendelkezésre, de ezek alapján az idősebb felnőttek és bármilyen korú, súlyos betegségben szenvedőknek nagyobb kockázatot jelenthet a fertőzés. Mit tehet egy pitvarfibrillációban érintett a biztonsága érdekében? • Amennyiben a pitvarfibrilláció (PF)tüneteit Ön már tapasztalta és a betegsége felismerésre került, továbbra is folytassa megszokott kezelését, akár úgy, hogy gyógyszert szed, akár úgy, hogy kizárja a PF-et okozó tényezőt az életéből. Ha gyógyszerre vagy tanácsra van szüksége, forduljon orvosához. • Ha úgy gondolja, hogy most először alakult ki Önnél pitvarfibrilláció (PF), hívja fel a háziorvosát és beszélje meg vele a tüneteket. Csak kifejezetten az orvosa tanácsára vagy kérésére menjen be a rendelőbe vagy a kórházba. Forrás: Johnson & Johnson Hivatkozások 1. Global Burden of Disease Collaborative Network (2016) Global Burden of Disease Study 2016 (GBD 2016) Results. Seattle, United States: Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME), 2017. Accessed 2018-04-20. Available from https://ghdx.healthdata.org/gbd-results-tool. 2. Iaizzo PA (2015). Handbook of Cardiac Anatomy, Physiology, and Devices. Springer Science+Business Media, LLC: Switzerland 3. Odutayo A, Wong CX, Hsiao AJ, Hopewell S, Altman DG et al. (2016) Atrial fibrillation and risks of cardiovascular disease, renal disease, and death: systematic review and meta‐analysis. BMJ 354 i4482 4. Kirchhof P, Benussi S, Kotecha D, Ahlsson A, Atar D et al. (2016) 2016 ESC Guidelines for the management of atrial fibrillation developed in collaboration with EACTS. Eur Heart J 37 (38): 2893-2962. 5. Calkins H, Reynolds MR, Spector P, Sondhi M, Xu Y et al. (2009) Treatment of atrial fibrillation with antiarrhythmic drugs or radiofrequency ablation: two systematic literature reviews and meta-analyses. Circ Arrhythm Electrophysiol 2 (4): 349-361 6. Pillarisetti J, Lakkireddy D. Atrial fibrillation in Europe: state of the state in disease management! Bloch Heart Rhythm Center, Division of Cardiovascular Diseases, Cardiovascular Research Institute, University of Kansas Hospital & Medical Center, Kansas City, KS. European Heart Journal (2014) 35, 3326–3327 7. Kuck KH, Lebedev, D., Mikaylov, E., Romanov, A., Geller, L., Kalejs, O., Neumann, T., Davtyan, K., On, Y.K., Popov, S., Ouyang, F. (2019) Catheter ablation delays progression of atrial fibrillation from paroxysmal to persistent atrial fibrillation. ESC Late-breaking Science 2019. Paris, France. August 31, 2019. 8. Mark DB, Anstrom KJ, Sheng S, Piccini JP, Baloch KN et al. (2019) Effect of Catheter Ablation vs Medical Therapy on Quality of Life Among Patients With Atrial Fibrillation: The CABANA Randomized Clinical Trial. JAMA 9. Jais P, Cauchemez B, Macle L, Daoud E, Khairy P et al. (2008) Catheter ablation versus antiarrhythmic drugs for atrial fibrillation: the A4 study. Circulation 118 (24): 2498-2505.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

Funkcionális neurológiai rendellenességek sürgősségi osztályos diagnosztikája

A funkcionális neurológiai rendellenesség (functional neurological disorder, FND) vagy konverziós zavar egy olyan, motoros vagy szenzoros funkciókban fellépő akaratlan változás, mely a klinikai jellemzők alapján nem felel meg más neurológiai vagy egyéb kórképnek.

Gondolat

A szimbólumok és szertartások szerepe a modern kori ember életében

CSÖRGŐ Zoltán

Kezdetben úgy tűnt, hogy a tudományos gondolkodás uralkodóvá válása után az élet mindennapjainak mitológiai megközelítésű magyarázata elvesztette jelentőségét az emberi társadalmak életében. A felvilágosodás, majd a pozitivizmus - mert nem értette az értékeit - a tudomány “magasáról” lenézte, a babonás szokások szintjére degradálta, majd száműzte, eltűntette az emberiség évezredes tapasztalatait hagyományokba foglaló mitologikus és vallási formákat és helyükbe új hitet, a tudományba, mint az emberiség minden bajára gyógyírt nyújtó megismerő útba, minden kérdésre választ adó világmagyarázatába vetett hitet kínálta.

Gondolat

Személyes nekrológ Láng István akadémikusnak (1931-2016)

Még nem láttam embert ennyit dolgozni, pedig körülbelül hatvan éves korodtól kezdve emlékszem rád. Olyan szép ritmusban csináltad, hatékonyan, látszólag könnyedén és megállás nélkül. Sokat segített ebben az alaposságod és a taktikai érzéked: gondosan megterveztél mindent, óvatosan, előrelátóan. A napi rutinodnak éppúgy része volt az aktuális ügyek intézése, mint az 5 évvel későbbi események előkészítése.

Gondolat

Mágia és orvoslás a történelem előtti korban

NEMES Csaba

A medicina kultúrtörténete címmel orvostörténelmi könyvet írt dr. Nemes Csaba, Németországban élő orvos.

Gondolat

A halál művésze - öngyilkosság

GYIMESI Ágnes Andrea

Gyimesi Ágnes Andrea beszélget Árvai György szcenográfussal az öngyilkosságról, a terroristákról és az önfeláldozásról.