Hírvilág

Eltörölni a vizitdíjat

2012. MÁRCIUS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

Németországban a 2004-ben bevezetett vizitdíj eltörlését javasolják a kormánypárti liberálisok, a vita azzal kapcsolatban indult el, hogy az egészségbiztosítóknál rekord nagyságú, 20 milliárd eurós többlet halmozódott fel. A konzervatívokkal közösen kormányzó liberális párt (FDP) szerint a szociáldemokrata vezetésű koalíció idején bevezetett vizitdíj nem tölti be legfőbb funkcióját, a felesleges orvoshoz járás visszaszorítását, hiszen a németek a legutóbbi adatok szerint is még fejenként évente 18 alkalommal mennek orvoshoz, amivel a legsűrűbben rendelésre járók között vannak Európában. A vizitdíjat az orvosok sem kedvelik, mert túl sok vele a papírmunka. Az évi 2 milliárd eurós bevételt hozó járulékot ezért a legjobb lenne megszüntetni, erre pedig a biztosítók tartaléka megfelelő hátteret biztosít. A több-biztosítós német társadalombiztosítási rendszerben azért halmozódott fel rekord nagyságú többlet, mert a kedvező konjunktúra következtében csúcsra emelkedett a járulékfizetők száma, a 82 milliós országban több mint 40 millióan rendelkeznek járulékfizetési kötelezettséget jelentő munkaviszonnyal. Hétvégi sajtójelentések szerint a konzervatív CDU/CSU pártszövetség ellenzi a vizitdíj eltörlését, helyette egy öszvér megoldást javasol. A többlet egy kisebb részét a költségvetési egyensúly javítására kellene felhasználni, egy másik részéből pedig járulékcsökkentést kellene finanszírozni - szorgalmazzák. A javaslat szerint az egészségbiztosítási járulékot 0,1 százalékponttal 15,4 százalékra kellene csökkenteni, ez a munkaadóknak és munkavállalóknak összesen évi 1 milliárd eurós megtakarítást eredményezne. Maguk a biztosítók a legszívesebben tovább tartalékolnák a 20 milliárd eurós többletet, dekonjunktúra idejére. A lakosság megosztott, egy vasárnap ismertetett reprezentatív felmérés szerint a németek 34 százaléka a vizitdíj eltörlését pártolja, 20 százalék szerint pedig a járuléktöbbletet vissza kellene utalni a befizetőknek. A lakosság 24 százaléka úgy véli, a plusz forrást a szolgáltatási színvonal javítására kellene fordítani, 22 százalék szerint pedig tartalékolni kell a pénzt nehezebb időkre. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Gondos Annára emlékezve

Rohanó életet élünk, és ebben sok esély, alkalom mellett szaladunk el, és utólag hiába sajnáljuk, mit mulasztottunk. Ez az érzés nagyon erős bennem Gondos Annával kapcsolatosan.

Hírvilág

Zombor vállalta a postás szerepét

Helyettes államtitkári képviseletet kaphatnak a szakdolgozók

Hírvilág

Egészségügy - újabb átalakítás?

Nehéz tárgyalások után sikerült megállapodni a gyógyítás jövő évi finanszírozásáról.

Hírvilág

Egy gyermekjogi aktivista orvos

Janusz Korczak mártírhalált halt lengyel orvosra, pedagógusra emlékeznek

Hírvilág

Új típusú tűzijátékok, több balesetre számítanak

Németország: tűzijáték helyett "mimibombák" szilveszterre