Hírvilág

Egyetemi dentálhigiénikus-képzés Szegeden

2012. MÁJUS 18.

Szöveg nagyítása:

-
+

A szájüregi betegségek megelőzésében és a páciensek ellátásában lesz fontos szerepük a dentálhigiénikusoknak, akiknek a felsőoktatási képzése 2013 őszétől indulhat el a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - közölte Vályi Péter adjunktus pénteken.. A szájüregi rákban elhunytak arányát tekintve Magyarország Európában az első, a világon a tizedik helyet foglalja el. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a fogszuvasodást és a fogágybetegségeket jellemző számok tükrében sem - mondta az egyetemi oktató. A szájüregi betegségek megelőzésében a fejlettebb egészségkultúrájú országokban fontos szerepet játszanak a fogorvosok mellett tevékenykedő dentálhigiénikus szakemberek. Magyarországon az uniós statisztikák szerint több mint ezer klinikai fogászati higiénikus dolgozik. Az, hogy ez a szám nem látszik az egészségügyi mutatókban, annak is betudható, hogy ezen szakemberek a munka mellett, egyéves, OKJ-s oktatásban szerzik képzettségüket, olyan intézményekben, amelyeknek a fő profilja nem az egészségügyben dolgozó szakemberek oktatása, és ahol az e szakma művelői számára kiemelten fontos gyakorlati képzést nem szervezik meg - tette hozzá. Ezért az SZTE fogorvostudományi, valamint egészségtudományi és szociális képzési kara olyan alapszak beindítását tervezi, ahol a hallgatók a svájci, az amerikai, az angol és a skandináv mintákat alapul véve, az egészségügyi szakemberek oktatásában jártas egyetemi oktatók segítségével, gyakorlatorientált képzés után, a fogászati team önálló munkavégzésre képes tagjaként szereznek oklevelet - közölte az oktató. Az egyetem a négyéves képzés előkészítésére mintegy 80 millió forint uniós támogatást nyert. A magyar mellett angol nyelven is készül egy elektronikus tankönyv, hogy az orvos-, fogorvos- és gyógyszerészképzéshez hasonlóan külföldi diákokat is oktatni tudjanak. A dentálhigiénikus munkájának nagy részét az íny- és fogágybetegségekkel foglalkozó parodontológus szakorvostól veszi át: rögzíti a beteg kórelőzményét, elvégzi a részletes betegvizsgálatot. Az egyetemi végzettséggel rendelkező szakemberek bizonyos önálló - nem sebészi - beavatkozásokat is elvégezhetnek majd: a professzionális szájhigiénés, valamint a fogágybetegek fenntartó kezelését, és fontos szerepük lesz az egészségnevelés terén, a szájüregi rákszűrésben, a gyermekfogászatban, a fekvőbetegek szájápolása, és a fogszabályozásban - mondta Vályi Péter. MTI 2012. május 18., péntek

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Idegtudományok

Neurokannabisz

Főleg a Cannabis/kender hatóanyagainak idegrendszeri működéséről és neurológiai, pszichiátriai kórképekben kifejtett terápiás hatásairól volt szó a második magyarországi Orvosi Kannabisz Konferencián, aminek első napján a szakemberek, második napján a betegek és a laikus érdeklődők nyelvén folyt a kommunikáció.

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.