Hírvilág

EESZT - állandó társ a háziorvosi ellátásban

2020. JÚLIUS 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az EESZT talán a háziorvosok számára nyújtja a legtöbb segítséget, mivel megismerhetik betegük kórelőzményeit, melyek tekintetében eddig a páciensre voltak utalva. A NEAK által ellenőrzött kötelező adatszolgáltatás biztosítja számukra, hogy a szükséges információkat megtalálhassák a rendszerben, azonban részükre is előír kötelezettségeket, amiket a napokban megjelent jogszabály-módosítás alapján az egészségügyi államigazgatási szerv is ellenőrizni fog. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér felhőalapú információs rendszere összeköti az összes magyar egészségügyi ellátót, hatékony és folyamatos kommunikációt biztosítva a szolgáltatók között. Ennek köszönhetően a háziorvos megismerheti a betege minden egészségügyi szolgáltatónál keletkezett betegdokumentumát, leleteit, zárójelentéseit, ellátási lapjait, nem kell arra hagyatkoznia, hogy a beteg az összes korábbi papírját megmutatta-e neki. Azt is láthatja, hogy páciense számára milyen gyógyszerek kerültek felírásra, és kiváltotta-e azokat. Minden egészségügyi szolgáltató a saját egészségügyi informatikai rendszerén keresztül éri el az EESZT-t, ahova a rendszer automatikusan továbbítja a betegellátás során keletkezett összes adatot és dokumentumot, melyeket az EMMI rendelete ír elő. Ezeket a beteg kezelőorvosai láthatják, amennyiben a beteg nem tett rájuk vonatkozó korlátozó nyilatkozatot az EESZT-ben. A háziorvos szintén a megszokott informatikai rendszerén keresztül tudja megtekinteni a korábbi ellátási események adatait és dokumentumait. Lehetősége van a beteg nyomon követésére - ha további vizsgálatokra kell küldeni őt -, vagy távkonzíliumra az ország bármely pontján praktizáló másik kezelőorvossal, aki a Térben ugyanúgy látni fogja a kórelőzményeket, így kímélve meg a beteget az utazgatástól, és csökkentve az ellátás költségeit. A háziorvos és házi gyermekorvos számára is adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a rendelet a központi eseménykatalógus felé, melybe a jövőben az ügyeleti ellátás is bele fog tartozni. E mellett az egészségügyi profilt is kezelnie kell, mely a beteg általános állapotáról ad képet (allergia, védőoltások, korábbi műtétek és életmódbeli tényezők), ami életmentő lehet baleset, vagy más sürgősségi ellátás esetén. A gyógyszerfelírás változatlanul betegellátási eseményhez kötött, és a receptíró informatikai rendszeren keresztül történik, így automatikus eRecept-ként. kerül az EESZT-be, amit a beteg vagy a meghatalmazottja bármely patikában kiválthat felírási igazolás nélkül is. Amennyiben a páciens 14 éven aluli, vagy kimondottan kéri, papíralapú felírási igazolást nyomtat neki az orvos, ami ugyanazokat az adatokat tartalmazza, mint a papíralapú vény. Ez utóbbit alapesetben már csak akkor kell készíteni, ha nem érhető el az EESZT, ha az orvosi táska számára történik gyógyszerrendelés, vagylagosan „seu” gyógyszerrendeléskor, hazánkban forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszer esetében, „pro família” gyógyszerrendeléskor, vagy ha a beteg jelzi, hogy nem Magyarországon kívánja kiváltani a készítményt. Kihirdetett veszélyhelyzetben. a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereit és bizonyos gyógyászati segédeszközeit, távkonzultáció során, eRecept-en írhatja fel a háziorvos. Ilyenkor azok kiváltása is leegyszerűsödik, mert ha a beteg nem tud elmenni a patikába, meghatalmazás nélkül is lehetséges a kiváltó személyazonosságának igazolásával és a beteg TAJ számának megadásával. Kormányrendelet biztosítja, hogy a jövőben csak azok az ellátások számolhatóak el, melyek az előírásoknak megfelelően kerültek rögzítésre és dokumentálásra az EESZT-ben. A fekvőbetegellátásban már az EESZT-ben könyvelt ellátások alapján fizet a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, amely gyakorlat várhatóan kiterjesztésre kerül egyéb közfinanszírozott ellátásokra is. Szintén kormányrendelet írja elő, hogy a működési engedélyek már EESZT-csatlakozáshoz kötöttek, az adatszolgáltatást pedig az egészségügyi államigazgatási szerv folyamatosan ellenőrizni fogja. Amennyiben egy orvos személyes közreműködőként nyújt egészségügyi szolgáltatást, a már meglévő közreműködői szerződéseket szeptember 1-jéig ki kell egészíteni az EESZT adatszolgáltatásra vonatkozó kitételekkel. Bővebb információ az EESZT-ről a https://e-egeszsegugy.gov.hu/ oldalon található. További tájékoztatást az EESZT Kontakt Centere nyújt a [email protected] e-mail címen, vagy a 06-1-920-1050-es telefonszámon. Állami Egészségügyi Ellátó Központ

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A poszt-akut Covid-19-beteg ellátása a háziorvosi praxisban

A Covid-19-betegek 10%-a tapasztal elhúzódó gyógyulást. Holisztikus támogatással, pihenéssel, tüneti kezeléssel és az aktivitás fokozatos növelésével legtöbbjük spontán, bár lassan gyógyul. Az új, perzisztens vagy progresszív respiratorikus, cardialis vagy neurológiai tünetek specialista bevonását igényelhetik.

Klinikum

Éhezés, stresszrezisztencia, tumoros megbetegedések

Az éhezés különbözőképpen hat az egészséges és a rákos sejtekre: míg az előbbiek túlélése, az utóbbiak pusztulása fokozódik. Az éhezés és a hatását utánzó diéták a kemo- és radioterápia hatásfokát is növelik, ezért a folyamatban lévő klinikai vizsgálatok lezárulta után alkalmazásuk gyorsan el fog terjedni a rákbetegség megelőzésében és gyógyításában.

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Hírvilág

A kényszerbetegség kulcsa

Népszerű elképzelés, hogy a kényszerbetegségre jellemző cselekvéseket, mint például az állandó kézmosást zavaró obszesszív félelmekre adott reakcióként végzik a betegek. Ezt azonban megkérdőjelezik az új kutatási eredmények.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.