Hírvilág

ECIM 2016 Global Summit on Integrative Medicine and Healthcare

2016. MÁJUS 30.

Szöveg nagyítása:

-
+

Magyarországon első alkalommal kerül sor a világ tudósainak találkozójára az Európai Integratív Medicina Szövetség Konferenciájának keretében, 2016. szeptember 9-10-11-én, a budapesti Aquaworld Resortban. Négy földrész több száz kutatója és gyakorlati szakemberei, a többféle orvosi modell egyidejű alkalmazásának a lehetőségei közül kiemelt figyelmet fordítanak a nyugati biomedikális modell és a világszerte egyre nagyobb teret kapó, több évezredes múlttal rendelkező hagyományos ázsiai, kiemelten a kínai gyógyászat (TCM) integrált alkalmazására. Magyarország számos jelentkező közül nyerte el a megrendezés jogát, amely elismerése az itt folyó magas színvonalú orvosi-gyógyítói munkának, és bizalom az integratív gyógyászat jövőbeni tudományos megvalósításához. Ehhez a több mint két évtizedes magyarországi gyakorlat, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága, a Pécsi Tudományegyetem ETK, és a és újabban Pécsi TCM Konfúciusz Intézete ad példamutató szakmai alapot. Az orvosi-gyógyítói szakterület kiválóságai részvételükkel, a kutatásaik, tapasztalataik ismertetésével a világszerte széles körűen kibontakozó, és egyre erősödő gyógyítási szisztéma, a Cooperation Based Medicine (CBM) gyakorlati megvalósulását kívánják segíteni. Az orvosi tudás összetettsége, a technikai felkészültség és az eszközlehetőségek bővülése új szemléletű orvoslást, új működési modellt kíván a gyógyításban. A konferencia fővédnökei: Dr. Rétvári Bence államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma,Dr. Ónódi-Szűcs Zoltán államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Prof. Dr. Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. Felkért védnökök: Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság nagykövete,KoszugeDzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete,RahulChhabra, India magyarországi nagykövete, YimGeun-hieong, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete. A sajtótájékoztatón Prof dr. Hegyi Gabriella, a konferencia elnöke kiemelte, hogy a konferencia a keleti és a nyugati orvoslás közötti hidat fogja erősíteni, magas tudományos értékű előadásokkal. Pető Ernő, a Magyar-kínai Gazdasági Kamara elnöke a két ország kapcsolatai szélesítésének a keretében az egészségügyi terület erősödéséről szólt. HuBifeng, az Új Kínai Befektetők Szövetségének az elnöke szorgalmazta a hagyományos kínai gyógyászat lendületesebb térnyerését az általános európai gyógyászatban. Dr. Betlehem József, a legújabb magyarországi Konfuciusz Intézet vezetője (amely Európában egyedülálló, és a világon a hetedik) a nemzetközi intézményhálózat szerepét hangsúlyozta a gyógyító tudományokban. Dr. Saary Kornélia, a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának alelnöke a gyakorlati tapasztalatok fontosságáról szólt. A konferencia vállalt küldetése: hozzájárulni a XXI. századi orvostudományok integrativitásának az erősítéséhez, közvetve az emberek egészségének az erősítéséhez, javításához a World Health Organization által elfogadott irányelvek szellemében. További információk: https://www.ecim2016budapest.com/

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Idegtudományok

A dimetiltriptamin szerepe a szervezetben

A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa alkalmából Frecske Edét, a DE pszichiátria tanszékvezetőjét az exogén dimetiltriptamin-nal végzett kutatásairól kérdeztük.

Hírvilág

X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs – 2019 Végre megértettük?

A X. Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia fókuszában az idén a rendkívüli katasztrófákat okozó felmelegedés és kontinenstüzek miatti tömeges tudatra ébredés áll. Fákat ültetnek az emberek világszerte. A fiatalok az utcán követelik jogukat a jövőhöz. Ráébredtünk: nincs tovább!

Alapellátás sürgősségi szempontú átalakítása