Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Sir Bernard Katz német származású angol biofizikus és fiziológus 1911. március 26-án született. 1970-ben Julius Axelrod amerikai neurobiológussal, valamint Ulf von Euler svéd orvos-gyógyszerkutatóval együtt kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat, a következő indoklással: "az idegingerület-vezetés mechanizmusával kapcsolatos kutatásokért és a transzmitter anyagok felfedezéséért". Katz Lipcsében járt egyetemre, majd tanulmányai végeztével elhagyta Németországot, s a londoni University College-ban tanult tovább. A múlt század húszas évei végének fölfedezései arra mutattak, hogy az idegingerület-átvitel kémiai folyamat eredménye. A vegetatív idegrendszer Dale felosztása szerint "paraszimpatikus" és "szimpatikus" elnevezést kapott. Azonosították az ingerületátvivő anyagokat is, megállapították, hogy a paraszimpatikus részben az acetil-kolin, a szimpatikus részben pedig a noradrenalin a transzmitter anyag. Mindezek alapján kezdődött el szerte a világon az ingerületátvivő anyagok szakértő és részletes vizsgálata. Axelrod, Katz és von Euler munkássága is e téren bontakozott ki. Kutatásaiknak köszönhető, hogy egyre világosabbá vált, hogy milyen mechanizmus szerint működik a szinapszisokban az ingerület átvitele. Katz működési területe az idegek és az izmok tanulmányozása volt, kimutatta, hogy a motoros ideg és az izom között a közvetítőanyag az acetil-kolin, amely kis mennyiségekben az idegvégződéseken választódik ki. Katz, 1942-ben Ausztráliában kapcsolódott be egy korábbi Nobel-díjas kutatócsoport munkájába, s a Sydney Hospitalban ideg-izom ingerületátadás kutatásokat végzett, 1946-ban tért vissza Londonban. Élettan-, majd biokémia-professzor lett, s a neuromuszkuláris transzmisszió fizikai és kémiai folyamatainak tisztázását tűzte ki maga elé kutatási célul. Egy 1969-ben publikált cikkében "A neurotranszmitter anyagok felszabadulása" címmel, az átvivő anyagok idegrendszerben történő felszabadulását írta le a tudós. Felismerései máig igen jelentősek, az agyi idegi átkapcsolások transzmitter-reakciói többek közt meghatározzák a modern agykutatás irányvonalait is pl. az Alzheimer- és a Parkinson-kór esetében. Dr. Katz Londonban hunyt el 2003. április 20-án. NZS. 2013. 03. 25.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

T-sejt-alcsoportok és jelentőségük autoimmun és reumatológiai betegségekben - A Figyelő 2015;2

POLGÁR Anna

A T-sejtek heterogén sejtpopuláció, tagjai sejt felszíni markereik, transzkripciós faktoraik és citokintermelésük alapján egymástól markánsan elhatárolható alcsoportokra oszthatóak.

Gondolat

A Koenzim Q10 klinikai jelentősége

Q10 Szimpózium Anna Grand Hotel 2011. október 1. Balatonfüred

Idegtudományok

A fejlődő pszichiátriai határai

Beszámoló az MPT XVII. Vándorgyűléséről

Klinikum

A psoriasisos menetelés – a pikkelysömör szerepe a cardiovascularis társbetegségek kialakulásában -- A Figyelő 2017;1

WIKONKÁL Norbert

A közleményben a psoriasis kezelésében a 2000-es évektől észlelt szemléletváltozást tekintjük át a psoriasissal szövődő egyéb betegségek tekintetében. Célunk, hogy a praxisban dolgozó kollégák mind szélesebb köre ismerje meg a pikkelysömör kezelésében elért jelentős haladást, illetve azt a molekuláris szemléletet, ami megváltoztatta nemcsak a psoriasisról alkotott elképzeléseinket, de a psoriasissal szövődő egyéb betegségek, közöttük a cardiovascularis megbetegedések jelentőségét is.

Klinikum

Van-e értelme a HBA1c- érték standardizálásának?

BECHER Péter