Hírvilág

Diétával csökkenthető a betegségek kockázata

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Az általános egészségi állapot fenntartásához javasolt zsírszegény és alacsony glikémiás indexű ételeket tartalmazó étrend csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát is, ha idejekorán elkezdik alkalmazni. Aki azonban már az első tünetek megjelenése után kezdi meg ezt a diétát, már nem ér el sokat az agyi funkciók károsodásának megelőzése szempontjából, derül ki az Archives of Neurology június 13-i online számának egyik cikkéből. „Nem első alkalommal merült fel, hogy a fiatalabb kori életvitel kihat az idősebb életkorra is” – mondta Dr. Marc L. Gordon, a Zucker Hillside Kórház neurológusa, a Feinstein Orvostudományi Kutatóintézet Alzheimer-kutatója. „Tudjuk például azt, hogy a felnőttkori elhízás összefügg a későbbi elbutulás nagyobb valószínűségével. Az még vitatott, hogy ez ok-okozati hatás, vagy a betegség egyik velejárója, de arra utal, hogy vannak érzékenyebb periódusok az élet során, életkoronként eltérő módon.” Az Amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet tavaly tavaszi konferenciáján azt a következtetést vonták le, hogy egyelőre az idős életkor a vezető ismert kockázati tényező egy bizonyos génvariáció mellett. A szakértők kihangsúlyozták, hogy kerülni kellene az olyan viselkedésformákat, melyek már kapcsolhatók bizonyos krónikus betegségekhez. Az új tanulmány megvizsgálta a különféle étrendek hatását az Alzheimer-kórral összefüggő biomarkerekre (a vér cukor-, koleszterin- és zsírszintje). A kijelölt diéták betartását követően felmérték a résztvevők emlékezetét is. 20 egészséges felnőtt vett részt a kísérletben, illetve 29 olyan, akik az Alzheimer-kór egyik lehetséges előjelével: enyhe memóriazavarokkal küzdöttek. Vagy olyan étrendet követtek, melyek magas zsír- és egyszerű szénhidráttartalmú ételekből álltak („magas” diéta), vagy épp ellenkezőleg („alacsony” diéta). Négy hét elteltével az „alacsony” diéta-csoport biomarkerei változást mutattak az inzulin és lipidszintekben. Az enyhe kognitív zavarban szenvedők esetében ez a diéta pont az ellentétes hatást váltotta ki. A tanulság mindenképp az, hogy az egészséges táplálkozással csökkenthető a 2-es típusú cukorbaj, a szívbetegségek, a rák, és talán az Alzheimer-kór kockázata is. Célszerű minél inkább tartózkodni a feldolgozott élelmiszerektől. 2011. 06. 21. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Édes ételek és hangulat

Étrendi változtatásokkal csökkenthető a cukorbetegség kockázata

Hatásos étrend szív-érrendszeri betegségek megelőzésére

Káros a teljes ételcsoportok kizárása az étrendből

A flavonoidok védenek a Parkinson-kórtól

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.