Amerikai szerzők vizsgálták a gyermekkori traumák és a felnőttkori krónikus fáradtság szindróma (Chronic Fatigue Syndrom – CFS) összefüggését, valamint neuroendokrin vonatkozásait. 19 381 felnőtt személy közül választották ki a 113 CFS-ben szenvedő beteget, és a 123, az előbbi csoportnak mindenben megfelelő kontrollcsoportot.

A CFS-ben szenvedők szignifikánsan nagyobb számban számoltak be gyerekkori traumatizációról és pszichopatológiás eseményekről, mint a kontrollszemélyek.

A CFS kialakulása szempontjából a gyerekkori trauma hatszoros kockázatot jelentett a kontrollcsoporthoz képest. Az anamnézisben szereplő nemi erőszak, érzelmi bántalmazás és elhanyagoltság mutatta a legnagyobb különbséget a CFS-ben szenvedők és a kontrollcsoport között. Egyenes összefüggés mutatkozott a bántalmazás foka és a CFS kockázata között.

A nyál ébredés utáni kortizolkoncentrációja csak a gyerekkorban traumatizált CFS-eseteknél mutatott csökkenést a kontrollcsoporthoz képest, a gyerekkori traumát el nem szenvedett CFS-betegeké nem.

A szerzők konklúziója szerint a gyerekkorban elszenvedett bántalmazás, traumatizáció jelentős rizikótényező a későbbi krónikus fáradtság szindróma kialakulása szempontjából. E mellett úgy tűnik, hogy a neuroendokrin működési zavar – a CFS finom jelzője – is összefüggésben áll a gyerekkori történésekkel. Ez a korai, fejlődéskori bántalmazások biológiai összefüggéseire is utal.

A vizsgálatok felhívják a figyelmet a patofiziológiai kutatások jelentőségére és a CFS egyik megelőzési lehetőségére.


Szemlézte: Házijogorvos, dr. Szatmári Marianna

Forrás:

Arch Gen Psychiatry 66(1):72-80.

WONCA