Hírvilág

Gének, etikák, génetikák

2017. OKTÓBER 10.

Szöveg nagyítása:

-
+

A minket körülvevő valóságnak kétféle megközelítése, leírása létezik egymás mellett: egy természettudományos, amelyben a számok, a függvények, a kiszámíthatóság, az ellenőrizhetőség, az igazolhatóság a fő szempontok, és egy humán, művészeti, amelyben a nyelvi megragadhatóság, a többszólamúság, az időbeli változékonyság, a képzelőerő domináns szerepe, a művészeti szabadság a meghatározó jellemzők.

Valóban két, egymástól teljesen különböző megközelítésben gondolkodnánk a világról? Egyre inkább úgy tűnik, hogy – ki-ki a saját eszközét és nyelvét használva – a természettudósok ugyanazt próbálják megfogalmazni, mint a bölcsészek, a kutatók azonban ritkán cserélnek eszmét, és szinte soha nem osztják meg egymással az oly értékes tapasztalataikat. A Typotex Kiadó, a természettudományok képviseletében, valamint a Kortárs irodalmi és művészeti folyóirat most együtt tesz kísérletet arra, hogy összehozza a kétféle terület egy-egy jeles képviselőjét, szakemberét, alkotóját, és így hasznos és termékeny párbeszédet indítson el.

Az ismeretterjesztő sorozatot október 11-én Gének, etikák, génetikák címmel nyitjuk meg. Helyszín: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Első Dialógusunkban a legújabb genetikai kutatások által létrehozott orvosi, jogi, etikai, világnézeti és kommunikációs kérdésekre keresünk választ. A modern biológia hihetetlen gyors fejlődése nemcsak szakmai, de társadalmi téren is teljesen új helyzetet teremtett. Az emberi DNS titkát több mint másfél évtizede ismerjük, s ezzel képesek vagyunk olvasni az „élet kódját”. Néhány évvel ezelőtt arra is lehetőségünk nyílt, hogy beleírjunk a DNS-be, más szóval – akár nagyon egyszerű módszerekkel – meg is változtassuk azt. Milyen etikai és társadalmi kérdéseket vetnek fel az új génmódosítási technikán alapuló kutatások? Milyen feltételekkel alkalmazatók az eredmények a gyógyításban, és hol vannak a terápia határai? Vajon beavatkozhatunk-e a jövő generációinak génállományába, vagyis ezáltal akár magába az evolúcióba is?


Az est résztvevői:

– Falus András biológus, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa, a Genetikai-, Sejt- és Immunbiológiai Intézet volt igazgatója, az MTA tagja.

– Zeller Judit jogász és pszichológus, kutatási területe az élettudományok és a jog kapcsolódási pontjait öleli fel, ezen belül a mesterséges reprodukcióval, az emberi embriókon végzett kutatások és a génmódosítási technikák etikai és jogi vonatkozásaival foglalkozik.

– Moderátor: Palugyai István tudományos újságíró, az ELTE Természettudományi Karának oktatója.



Az előadásra a belépőjegy 1000 Ft, ami a Typotex Kiadó boltjaiban vagy a rendezvény helyszínén levásárolható.

Jegyvásárlási lehetőség: https://www.typotex.hu/rendezvenyek
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2030900027142262

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

A dohányzás szerepe a rheumatoid arthritis patogenezisében - A Figyelő 2016;1

KISS Emese

A rheumatoid arthritis (RA) az ízületek destrukciójához vezető krónikus autoimmun betegség. Kialakulásában genetikai és környezeti faktorok együttesen vesznek részt. A genetikai meghatározottság körülbelül 50%-áért bizonyos HLA-DRB1 szekvenciák, az úgynevezett shared epitópok (SE) felelősek.

Klinikum

Beszélgetés Bálint Géza főorvossal

Beszélgetés, Dr. Bálint Géza főorvossal az ORFI volt főigazgatójával, a magyar reumatológia egyik legismertebb kiváló orvosával, a humanista orvoslásról 80. születésnapja és Huszár Tibor „Beszélgetőkönyv Bálint Géza professzorral” című könyv megjelenése kapcsán.

Ökológia

A boldogság közgazdaságtana

Elmondható, hogy a piacok leginkább a boldogtalan és elégedetlen fogyasztókra várnak. Ők ugyanis a vásárlói azoknak a nagy mennyiségben előállított komforttermékeknek – pl. cipők, autók, TV-k -, amelyek használata rövidtávon közvetlen ösztönzést és kellemes érzetet nyújt. Azonban ezeknek a termékeknek gyorsan csökken a hasznosságuk, sőt tartós fogyasztásuk hosszútávon függőséghez vezet(het), ugyanis a múltbeli örömérzet megszerzéséhez a jelenben még több komfortjószágot kell fogyasztani.

Gondolat

Az öngyilkosság és az emberi szabadság

Filó Mihály, AZ ELTE adjunktusa azt gondolja, hogy aligha van még egy emberi magatartás, amit annyi morális kétely övezne, mint az öngyilkosságot. 'Az öngyilkosság betegség, a legritkább esetben, nem az. Az öngyilkosság ugyanolyan kór, tuberkolózis és csak akkor harcolhatunk ellene eredményesen, ha ezt a tényt elismerjük' -- idézi egy neves bécsi pszichiáter szavait.

A táplálkozás filogenetikai szemlélete