Hírvilág

Bizonyos vírusok a mikroműanyagokra tapadva napokig fertőzőképesek maradnak a vízben

2022. JÚNIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

A gyomor- és bélrendszeri megbetegedést okozó vírusok – ilyen például a rotavírus – akár három napig is fertőzőképesek maradnak az édesvízben a mikroműanyagokhoz tapadva - állapították meg a Stirlingi Egyetem kutatói arra figyelmeztetve, hogy ez egészségügyi kockázatot jelent. Richard Quilliam professzor, a kutatás vezetője elmondta, hogy míg a korábbi kutatásokat steril körülmények között végezték, ez volt az első olyan kutatás, amely azt vizsgálta, hogyan viselkednek a vírusok a szabadban. Ugyanakkor a szokásos laboratóriumi módszereket használták annak megállapítására, hogy a vízben lévő mikroműanyagokon talált vírusok fertőzőek-e. „Megállapítottuk, hogy a vírusok képesek a mikroműanyagokhoz kötődni, és ez lehetővé teszi számukra, hogy három napig, esetleg tovább is fertőzőképesek maradjanak a vízben” – idézte a tudóst a The Guardian cikke. A kutatás a Természeti Környezetkutatási Tanács (NERC) 1,18 millió eurós finanszírozású projektjének része volt. A kutatási eredményekről született tanulmány az Environmental Pollution című folyóiratban jelent meg. Quilliam kiemelte, hogy mivel ezek a vírusok három napig fertőzőképesek a környezetben, ez elég hosszú idő ahhoz, hogy a szennyvíztisztító művektől a nyilvános strandig eljussanak. „Még ha egy szennyvíztisztító telep mindent el is követ a szennyvíz megtisztítása érdekében, a kibocsátott vízben akkor is vannak mikroműanyagok, amelyek aztán a folyón keresztül megérkeznek a tengerpartra” – magyarázta. Ezek a műanyagrészecskék olyan aprók, hogy az úszók lenyelhetik őket. „Néha lencse nagyságú, élénk színű pelletek formájában kerülnek a partra, amelyeket a gyerekek a szájukba vehetnek. Nem kell sok vírusrészecske ahhoz, hogy az ember megbetegedjen” – mondta Quilliam. Hozzátette, hogy miközben a mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatása még bizonytalan, „ha ezeken a mikroműanyag-darabokon kórokozók telepednek meg, akkor az jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet”. A kutatók kétféle vírustípust vizsgáltak – olyanokat, amelyek egyfajta lipidbevonattal rendelkeznek, mint például az influenzavírus, és olyanokat, amelyek nem, mint a bélvírusok közül a rotavírus és a norovírus. Azt találták, hogy a bevonattal rendelkezőknél a burok gyorsan feloldódott, és a vírus elpusztult, míg a burok nélküliek sikeresen kötődtek a mikroműanyagokhoz és megmaradtak. A kutatók három napig tesztelték a vírusokat, de a későbbiekben tovább vizsgálják majd, hogy meddig maradhatnak fertőzőképesek. Forrás: MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Ökológia

Célkitűzések a biodiverzitás megőrzéséért

2010-ben jött létre a Biológiai Sokféleség Egyezmény (Convention on Biological Diversity), amelynek létrehozásakor egy 10 éves keretrendszert, a biodiverzitási stratégiát (Strategic Plan for Biodiversity 2011–2020) is kidolgozták. Távlati célként azt jelölték meg, hogy 2050-re az ember harmóniában éljen a természettel, a biodiverzitást értékelve, megőrizve, helyreállítva és bölcsen használva. Ennek elérése érdekében fogalmazták meg a 20 Aicsi-célt, amely részletezi a tágabb célkitűzések eléréséhez szükséges teendőket – többek között a biodiverzitás-csökkenés mögött húzódó okok kezelését, a biodiverzitás fenntartható használatát, illetve az ebből származó javak igazságos elosztását.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.