Hírvilág

Bérkiegészítés az egészségügyben

2015. AUGUSZTUS 07.

Szöveg nagyítása:

-
+

Szeptemberben fizetik ki először az egészségügyi dolgozók bérkiegészítését teljes körűen a 2015. július 1. óta végzett túlmunkáért - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága. Erről az egészségügyért felelős államtitkárság, a Magyar Államkincstár és a szakmai szervezetek állapodtak meg. 2015. július 1-jétől megszűnt az egészségügyi dolgozók mozgóbérének befagyasztása, így lehetővé vált, hogy az alapbér szerint számolják el azoknak az egészségügyi dolgozóknak a változó bérelemeit - ügyeleti díjat, készenléti díjat, túlmunka díját, műszakpótlékokat -, akik 2012-ben és 2013-ban béremelést kaptak. Hozzátették: az intézkedés végrehajtásához idén 5,33 milliárd forint áll rendelkezésre. Mindez nagyságrendileg 43 000, betegágy mellett dolgozó egészségügyi szakdolgozót és 18 000, betegágy mellett dolgozó orvost érint. A mozgóbérelemek alapbérhez igazításával érintett szakdolgozók jövedelme átlagosan bruttó 5-15 ezer, az érintett orvosoké bruttó 20-25 ezer forinttal lehet magasabb. A támogatási összeg igényléséről szóló tájékoztatót, a kitöltendő adatlapot, valamint az adatlap részletes kitöltési útmutatóját az Országos Egészségbiztosítási Pénztár valamennyi intézménynek megküldte, a kötelező adatszolgáltatás határideje augusztus 17., reggel nyolc óra. A közlemény szerint jelenleg is tart az egyeztetés a szakmai szervezetekkel és szakszervezetekkel az ágazati szintű, egységes szabályozás megteremtéséért. MTI 2015. augusztus 6., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Gondolat

Pszichiátria és medikalizáció A pszichiatrizálás okai

KOVÁCS József

A pszichiatrizálás szakaszai A XX. században, a pszichiátriai betegség határainak a kitolásával természetesen a betegek száma is folyamatosan nőtt. A XIX. században a pszichiátria illetékességi körébe főképpen a pszichotikus betegek tartoztak, a XX. század elején ez kiegészült a neurotikus betegekkel, a XX. század második felében pedig számos olyan tünetet is pszichiátriai betegségnek kezdtek tekinteni, amelyeket korábban nem tekintettek volna annak