Hírvilág

Az SZTE új 3D Központja az egyénre szabott gyógyítást segíti

2021. MÁRCIUS 19.

Szöveg nagyítása:

-
+

A betegekre szabott egyéni gyógyítást, élettudományi kutatásokat, hozzájuk kapcsolódó oktatást, orvosképzést és innovációt támogat a Szegedi Tudományegyetem most lezárult 3D Központjának projektje. A háromdimenziós térbeli nyomtatás nemcsak műtétek pontos megtervezésére és implantátumok kinyomtatására ad lehetőséget: egyedi szerveket és biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, koponya vagy állcsont pótlást, illetve ízületi porcfelszínt is tudnak vele „építeni” az orvosok és a kutatók. Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gazdasági Hivatalának épületében kialakított új központ már jelenleg is számos orvosi és ipari együttműködéshez, valamint több hazai pályázathoz biztosít hátteret. A 3D Központ március 19-i projektzáró rendezvényén Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja úgy fogalmazott: „A 3D Központ megvalósítása mérföldkő a Szegedi Tudományegyetem életében. A 3D nyomtatás technológiájának robbanásszerű fejlődésével ugyanis olyan új dimenziók nyílnak meg az orvostudomány és a betegellátás előtt, amelyekre korábban nem volt példa.” A projekt célja egy olyan egyedülálló, komplex 3D nyomtatási technológiát alkalmazó kutatói bázis infrastrukturális hátterének létrehozása volt, amelyben fém, polimer és biológiai struktúrákat, valamint orvostechnikai eszközöket alakítanak ki, jellemzőiket vizsgálják és fejlesztik. A jövőben ezáltal válhat valóra, hogy egy fül-orr-gégész, száj-, ortopéd-, szív- vagy idegsebész 3D nyomtató segítségével létrehozott modellen tervezzen meg egy műtétet, vagy a beteg egyéni paraméterei alapján kinyomtatott implantátumot helyezzen el annak szervezetében. A háromdimenziós térbeli nyomtatással egyedi szerveket és biológiai szöveteket, a fül apró szerveit, protézist, koponya vagy állcsont pótlást, illetőleg ízületi porcfelszínt is meg tudnak alkotni. Az SZTE új központjának eszközparkjában jelenleg három nagyértékű, professzionális 3D nyomtató (egy fémnyomtató, és két műanyag nyomtató), illetőleg öt asztali nyomtató található. Emellett számos, a 3D nyomtatás, valamint az orvosi döntés folyamatát (például sebészi, fogászati vagy onkoterápiás beavatkozás tervezése), támogató kiegészítő eszközöket szereztek be. Többek között 3D szkennereket, egy 3D optikai mikroszkópot, egy asztali elektrodinamikus tesztert, valamint 3D tervező és vezérlő munkaállomásokat. Továbbá a Fogorvostudományi Karra egy hordozható szájüregi 3D szkenner, illetve az SZTE TTIK Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékre egy Tandem LA/LIBS spektrométer került. A 3D Központ projektzáró rendezvényén Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója hatalmas előrelépésnek nevezte az új központ kialakítását. Úgy fogalmazott, hogy gyakorló orvosként mindennap tapasztalja az orvostudomány és az azt támogató orvostechnológiai fejlődés jelentőségét és hatását a betegellátás színvonalára. - A Szegedi Tudományegyetem oktatási, kutatási, gyógyítási, valamint ipari kapcsolatokra vonatkozó missziójával összhangban valósította meg a 3D Központot” – emelte ki Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. Elmondta, hogy nagyon büszke kollégái áldozatos munkájára, kimagasló teljesítményére. „A mai napon ismét bebizonyítjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem élen jár minden olyan innovációban, amely új távlatokat képes nyitni oktatóink, kutatóink és hallgatóink előtt – tette hozzá Dr. Fendler Judit. Az SZTE a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal partnerségben a GINOP-2.3.3-15-2016-00040 számú, „Egyénre szabott orvoslás élettudományi struktúrák 3D nyomtatása révén” című pályázatában több mint 615 millió forintos európai uniós támogatással valósította meg új digitális medicina fejlesztését. A projekt jelentőségével kapcsolatban Dr. Bari Ferenc, a GINOP-projekt szakmai vezetője, az SZTE Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet professzora kifejtette, hogy a 3D központ egyidejűleg hatalmas lehetőséget kínál és felelősséget követel az SZTE oktatási, kutatási és betegellátó tevékenysége sok szegmensében. Olyan technológiáról van szó, amely integrálja számos tudományág (például az anyagtudomány, a biológia, az informatika, az orvostudomány) legújabb eredményeit. Az elmúlt évek során kialakult egy multidiszciplináris, a kari struktúrákon túlmutató szakértői csoport, amely biztosítékot teremt a magas színvonalú oktatási és kutatási munka végzésére, és segíti az új eredmények minél gyorsabb hasznosítását a betegellátásban is. Forrás: SZTE

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Éhezés, stresszrezisztencia, tumoros megbetegedések

Az éhezés különbözőképpen hat az egészséges és a rákos sejtekre: míg az előbbiek túlélése, az utóbbiak pusztulása fokozódik. Az éhezés és a hatását utánzó diéták a kemo- és radioterápia hatásfokát is növelik, ezért a folyamatban lévő klinikai vizsgálatok lezárulta után alkalmazásuk gyorsan el fog terjedni a rákbetegség megelőzésében és gyógyításában.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).