Hírvilág

Az országos egészségbiológiai tanulmányi verseny döntője

2015. OKTÓBER 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az egészség tanulható, célunk, hogy egészségtudatos fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból - mondta el Falus András akadémikus, Széchenyi-díjas genetikus, az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság elnöke abból az alkalomból, hogy pénteken Veszprémben rendezik az országos egészségbiológiai tanulmányi verseny döntőjét. A verseny védnöke Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, a rendezvényt Pölöskei Gáborné, az Emmi köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára nyitja meg. Az esemény kapcsolódik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója tiszteletére meghirdetett emlékévhez. "Semmelweis Ignác sokat tett az egészség és az egészségnevelés érdekében, hiszen kötelezte az orvosokat és a medikusokat, valamint az ápolószemélyzetet a klórvizes kézmosásra, ezzel szülőanyák ezreinek az életét mentette meg. Hasonlóan a középiskolai biológiaoktatás és ez a verseny is hozzájárulhat a fiatalok egészségtudatos magatartásához" - magyarázta a verseny központi témaválasztását Falus András. Tájékoztatása szerint a megmérettetés ötletgazdája az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a szervezők 1100 középiskolába juttatták el a felhívást. A versenyen 11. osztályos diákok indulhattak, a jelentkező 3 tagú csapatok az egészséggel, a biológiával kapcsolatos írásos dolgozattal pályázhattak. A döntőbe tizenkét csapat jutott. "A döntő négy fordulója során írásbeli és szóbeli, elméleti és gyakorlati, valamint kreativitást igénylő feladatok várnak a résztvevőkre" - jelezte Falus András. A csapatoknak mindenekelőtt Semmelweis Ignác életével, munkásságával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. A döntő témái között szerepel a betegségek megjelenése a művészetekben és a diákoknak egyebek mellett arról is számot kell adniuk, hogy mit tudnak az immunrendszerről, korunk alapvető ökológiai kihívásairól vagy arról, hogy a genetika a sorsot, a végzetet vagy csupán valamilyen betegségre való hajlamot jelenti-e. A versenyzőkre gyakorlati feladatok is várnak - a szituációs vetélkedőn a csapatoknak váratlan helyzetekben, "utcai balesetkor" kell helytállniuk. A vetélkedő sorsát "az ördög ügyvédje" forduló dönti el, amikor a párba állított csapatoknak olyan kérdések mellett vagy ellen kell érveket felsorakoztatniuk, mint a védőoltások, az antibiotikumok pozitívumai és árnyoldalai, a GMO, a genetikai vizsgálatok, a biobankok és a személyiségi jogok. Falus András kitért arra is, hogy az EDUVITAL továbbiakban rendszeressé szeretné tenni a tanulmányi versenyeket, mert így nagyon sok fiatalt lehet megszólítani. "Fontos, hogy ne csak a biológia órákon essen szó a testi-lelki egészségről, hanem próbáljuk a fiatalokat a kérdések továbbgondolására késztetni" - mondta az akadémikus. MTI 2015. október 15., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.